Walter Csabi: tiszta szektorom sem volt a Ford GT-vel

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)
shadow

Magyarország jelenlegi első számú GT versenyzője számára egy izgalmas és megtisztelő kihívással kezdődött a 2018-as szezon, Walter Csabit meghívták a Dubai 24 órásra, ahol a német Lambda csapat saját kezűleg fejlesztett Ford GT-jével versenyezhetett.

A két német (Frank Kechele és Daniel Keilwitz) és egy belga (Nico Verdonck) pilótával kiegészített négyes az időmérőn a 21. helyet szerezte meg, és végül sikerült hozni a csapat első számú elvárását: az autó teljesítette az egész napos versenyt; a 15. helyen értek célba, ami az A6-Pro géposztályban a hetedik pozíciónak felelt meg.

A magyar pilóta, aki pályafutása során másodszor ért célba a Dubai 24 óráson (először 2010-ben a BMW Team Hungary színeiben), vasárnap reggel már haza is érkezett, és a TC Blognak egyből be is számolt a tapasztalatokról.

Kezdjük azzal, hogy a jól sikerült rajtot követően egyből az első kiállásnál le kellett tölteniük egy 30 másodperces büntetést, és még a Radio Le Mans sokat látott kommentátorai sem értették pontosan, miért meszelték el a Ford GT-t. Most kiderül.

“Ez a büntetés még az időmérőre nyúlik vissza. A szabályok értelmében minden csapat minden versenyzőjének meg kell tennie legalább két kört a szabadedzésen és az időmérőn, illetve még kettőt az éjszakai edzésen. Ez nem feltétlenül könnyű feladat, mert az éjszakai menet mindössze másfél órás, és közben a csapatok azért szeretnének a beállításokon is dolgozni. Pont az egyik pilótacsere után akartunk volna visszamenni a pályára, de történt egy kisebb koccanás az egyik ellenfelünkkel a boxban, ami miatt javítani kellett az autót, és így nem lett meg mindenkinek a két kör. Ezért kaptuk a büntetést” – mondta Csabi a TC Blognak.

Fotó: Petr Fryba (24hseries.com)

Fotó: Petr Fryba (24hseries.com)

Őszintén szólva kicsit szőrös szívű volt a kék inges banda, mert ilyen esetben ennél sokkal komolyabb autóversenyeken is el szoktak tekintetni a büntetéstől, hiszen nyilvánvalóan önhibáján kívül nem teljesítette a csapat az szabályokat. Magát Csabit is meglepte a büntetés, de nem volt mit tenni, letöltötték, és mentek tovább.

“A verseny első felében minden nagyon jól alakult, folyamatosan jöttünk előre, és kiváló tempót tudtunk menni a forgalomban. Féltáv környékén már tisztán látszott, nincsenek csodák, az eleje elérhetetlen számunkra. Erre az edzések után már számítottunk, hiszen érezhető volt, hiányzik még egy kis tempó a Ford GT-ből. Viszont úgy számoltunk, hogy amennyiben sikerül tartani a ritmust, és nincs semmi komolyabb probléma, akár a 10. hely is elérhető lehet.”

Csakhogy egy 24 órás versenyt a legritkább esetben lehet megúszni kisebb-nagyobb gondok nélkül, és legtöbbször nem az a kérdés, lesz-e baj, hanem az, hogy mekkora. Csabiék letudták egy közepessel.

“Reggeltájt kezdtek jönni a technikai hibák, illetve kaptunk pár kisebb büntetést is. Egyszer az egyik Code60 (hasonlít a virtuális Safety Car-hoz) alatt az egyik szektorunk túl gyors volt, illetve valamelyik kiállásnál kicsit átléptük a tankolózónára érvényes 20 km/h-s sebességhatárt. Erről csak annyit, hogy a Ford GT egyesben, alapjáraton is gyorsabban megy ennél, a pilótánk pedig féltette a kuplungot. Aztán a kipufogóval támadtak gondok, ami további problémákat okozott. Egyre hosszabbak lettek a boxkiállások, mert mindig szerelni kellett ezt-azt a kocsin. A végén már a tempóból is visszavettünk, hogy óvjuk a technikát.”

A kockás zászlót végül a 15. helyen látták meg, ám a csapat számítása szerint a műszaki hibák és büntetések nélkül a hetedik pozíció is elérhető lett volna. Ezt onnan tudják, hogy olyanok végeztek előttük, akik a tempó tekintetében elmaradtak tőlük, viszont megúszták jelentősebb zűr nélkül.

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

Dubaiban egyébként a műszaki hibáknál is nagyobb veszélyt jelent a forgalom, hiszen ezen a versenyen több mint 90 autót engednek rá egy kevesebb mint 5.5 kilométeres pályára. Ráadásul az elejében GT3-as gépek, a végében pedig konkrétan kupás Renault Cliók mennek. Kb. 3 kör után éri utol a mezőny a farkát, onnantól kezdve pedig egy merő káosz az egész.

“Dubai ilyen szempontból szinte hihetetlen, idén is rendkívül nagy kihívást jelentett a forgalom. Nem viccelek, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány olyan szektorom volt, amiben nem kellett előzni. Nem köröm, szektorom!!! Kegyetlenül fárasztó. Így aztán jó értelemben véve megdöbbentett, hogy egyetlen koccanásunk volt mindössze, de az is olyan pici, hogy nem maradt nyom az autón. Gyakorlatilag karcmentesen hoztuk le a Ford GT-t a pályáról.”

A Lambda csapat összességében elégedetten utazott haza Dubaiból. Ez volt a saját fejlesztésű Ford GT első 24 órás versenye, amit egyből sikerült is teljesíteni, ráadásul komolyabb műszaki problémák nélkül. Az viszont egyértelművé vált, hogy ha a mezőny elejével szeretnék felvenni a harcot, ahhoz tovább kell gyorsítani az autón. A magyar pilóta a saját teljesítményével is elégedett volt, bár Dubaiban ezt egész egyedi módon lehet csak lemérni.

“Ezen a versenyen lehetetlen meghatározni egy átlag tempót, hiszen minden egyes kör más, állandóan forgalomban kell vezetni, azaz lehetetlen összehasonlítani a köridőket. Összességében azért vagyok elégedett a teljesítményemmel, mert sikerült kimaradni a zűrös helyzetekből, és közben elég jó tempót tudtam menni a Ford GT-vel.”

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

És hogy lesz-e folytatás?

“Egyelőre még a csapat sem döntötte el. Ez a verseny arról szólt, hogy kipróbálják a Ford GT-t egy komoly endurance futamon. Ami hibák előjöttek, azok javíthatók, viszont egy kicsit biztosan gyorsítani kell majd az autón. A csapat most kiértékeli a versenyen gyűjtött adatokat, és azután eldöntik, lesz-e folytatás, és ha igen, milyen versenyeken.”

Az viszont már biztos, hogy Csabi ismét ott lesz a Nordschleifén a Nürburgring 24 óráson, ahol ismét a régi csapatával, de úgy Porschével indul majd. Ez már a 991-es kasztnira épül, és a legendás Manthey Racing fejlesztette, ezért hallgat az MR kódnévre. Reméljük, a Ford GT sem szunyókálja majd végig az év hátralevő részét, és akkor Walter Csabinak végre olyan szezonja lehet, amit tudása alapján már régen megérdemel.

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

Fotó: Tom Richardson (24hseries.com)

Related Posts