A végéhez közeledhet a New England Patriots dominanciája

shadow

Seth Wickersham, az ESPN újságírója azt állítja Patriots-forrásokra hivatkozva, hogy az utóbbi két évtized legdominánsabb NFL-csapatán belül komoly feszültségek vannak, és végéhez közeledhet a Bill Bellichick, Tom Brady és Robert Kraft fémjelezte franchise uralkodása.

December elején szokatlan jelenetek zajlottak le az oldalvonal mellett. A New England Patriots a Buffalo Bills ellen játszott. Tom Brady - rá nem jellemző módon - túldobta szabadon álló elkapóját, Brandin Cooksot, így a first down helyett kénytelenek voltak lemenni a pályáról a támadók. A Patriots támadókoordinátora, Josh McDaniels közölte a kispadokhoz sétáló Brady-vel, hogy az elkapó üresen volt.

Az irányító először nem reagált erre, de amikor McDaniels másodszorra is elmondta, üvöltözni kezdett edzőjével. A jelenet még a Patriots stábját is meglepte, maga Bill Belichick is érdeklődve figyelte őket. A videó nagyot ment a közösségi médiában. A legtöbben Brady hírhedt küzdőszellemének tudták be a kirohanást. Később az irányító elnézést kért edzőjétől, és maga McDaniels sem tulajdonított nagy dolgot az incidensnek a nyilvánosság előtt.

A Patriots-stábtagok tisztában voltak azzal, hogy Brady kifakadása nem McDanielsnek, nem Cooksnak, de még csak nem is a Billsnek szólt. A háttérben sokkal inkább az előző hónapok feszültségéből fakadó frusztráció állt. Az előző közel két évtized során Belichick képes volt arra, hogy kezelje a csapaton belüli egókat, legyen szó a legjobb játékosairól, a főnökéről, vagy akár saját magáról. Az idei szezonban azonban a csapaton belüli dinamika megváltozott.

A fitneszguru, aki megtalálta a rák ellenszerét

Az NFL-ben nem ritka, hogy egy irányító 30 felett is jól játszik, az azonban szinte példátlan, hogy valaki 40 évesen is a legjobbak között legyen. Tom Brady ezt megcsinálta, annak ellenére, hogy a szezon második felére visszaesett a játéka, idén is az MVP-esélyesek közé tartozik. Saját bevallása szerint mindez az életmódváltásnak köszönhető, melynek értelmében megváltoztatta az edzésmódszereit, a táplálkozását és nagyobb hangsúlyt fektet a pihenésre.

A módszer mögött Alex Guerrero áll, aki 2004 óta dolgozik az irányítóval. Brady híresen kevés embert enged közel magához, Guerrero azonban az egyik legfontosabb bizalmasának számít. Az edző módszereit - Brady eredményei ellenére is - sokan megkérdőjelezik. 2005-ben például bíróság elé került, mivel azt állította, kitalált egy olyan táplálék-kiegészítőt, amivel kezelni lehet a rákot. Emellett pedig gyakran hangoztatja, hogy az edzések terén is forradalmi változásokat dolgozott ki.

Belichick úgy gondolta, hogy az edző szem előtt tartja Brady érdekeit, ezért 2013-ban bekerült a Patriots stábjába. Ezt a döntést később megbánta a főedző, Guerrero ugyanis nyíltan az edzőket okolta a játékosok sérülései után, a saját módszereibe viszont nem engedett betekintést. 2014-ben ezért tanácsadóvá fokozta le, és eltiltotta a csapat megbeszéléseiről. A tavalyi Super Bowl után történeteket követően pedig még inkább igyekezett távol tartani a csapattól.

Guerrero és Brady

A csapaton belül okozott feszültséget a módszer

Bár Guerrero állítása szerint soha nem tették kötelezővé módszereiket a többi játékosnak, sokan azt érezték, csak akkor nyerhetik el Brady bizalmát, ha mindenben követik az útját. Ez azért volt problémás, mert Belichick egyértelműen azt pártolta, ha a játékosok inkább a stábtagok és az orvosok véleményét kérik ki. Mindez a Super Bowlt követően Belichick fülébe is eljutott.

A Falcons elleni történelmi fordítást követően Bradyt tulajdonképpen úgy kezelték, mintha a csapat vezetőségéhez tartozna. Az új játékosok például gyakran "uramnak" szólították. Brady mellett Guerrero szerepe is megerősödött. Az egyik játékos a TB12 központot látogatta fel kezelés céljából, végül azonban nem engedte Guerrerónak, hogy a saját masszázstechnikájával kezelje a combját, mivel attól tartott, azzal csak súlyosbodna az állapota. A Boston Sport Journal egyik jelentése szerint olyan is előfordult, hogy a Patriots-edzők utasításával szemben adott tanácsokat játékosoknak.

Több hasonló esetet követően Belichick szeptember elején leült Bradyvel, és elmondta: sok fiatal játékos érezte azt, hogy a csapat helyett a TB12-nél kell edzenie. Brady azt felelte, nem tud semmi ilyenről, és végül nem találtak megoldást a problémára. Belichick ezután tovább szűkítette Guerrero hatáskörét: e-mailben tájékoztatta, hogy dolgozhat ugyan a játékosokkal, de nem része a Patriotsnak, és kitiltotta az edzőközpontból, valamint az oldalvonal mellől.

Bradyt kezdte zavarni Belichick kemény módszere

Belichick híres arról, hogy nála senki sem áll a kritikák felett. A hétfő reggeli videózások alkalmával többször előfordult, hogy irányítóját is nyíltan kritizálta. Brady hibái után gyakran elhangzott az a mondat: "Még a Foxborough középiskola irányítója is megcsinálná ezt a dobást." Brady azonban példát mutatott azzal, hogy elfogadta ezeket a kritikákat.

Valami azonban megváltozott a tavalyi, Houston Texans elleni meccset követően. 38 passzából Brady csak 18-at értékesített, emellett kétszer is eladta a labdát. Belichick a csapat előtt a szokásosnál is keményebben kritizálta a játékosát, felrótta neki, hogy nem vigyázott eléggé a labdára. "Ez fog legyőzni minket. Szerencsénk volt, hogy megnyertük a meccset" - mondta a találkozót követően.

A főedző idén sem kímélte legjobb játékosát. Brady rengeteg ütést kapott a szezon során, több sérüléssel is küzdött. Bár sok edzést kihagyott, így is MVP-szezont futott. A sérülések ugyanakkor hagytak némi nyomot az önbizalmán. Ez néhol rossz döntésekben nyilvánult meg, a Los Angeles Chargers elleni találkozón például hiába alakult ki tiszta zseb, és hiába volt első olvasásra egy szabadon álló hosszú célpontja, gyorsan megszabadult a labdától, Chris Hogan pedig nem tudta elkerülni az ütközést, és komolyabb vállsérülést szenvedett.

A pozitív gondolkodás egyre fontosabb lett Bradynek, ahogy pályafutása későbbi szakaszához ért. Ez lehet az oka annak, hogy nehezebben viseli Belichick kritikáit. Az öltözőből származó hírek szerint Brady játékosok és stábtagok előtt is szóvá tette, szerinte eleget ért már el a pályán ahhoz, hogy ne kapjon ennyi kritikát edzőjétől. Egyszer megjegyezte azt is, teljesen mindegy mennyi meccset eldöntő dobást hajt végre, a főedző a szezon során egyszer sem őt választotta a hét legjobb Patriots-játékosának.

A 2015-ös Super Bowl után valami megváltozott a két ember kapcsolatában

2014-ben volt az a szezon, melynek végén a Patriots véget vetett a 10 évig tartó "nyeretlenségi" szériának, és a Seattle Seahawks legyőzésével megnyerték a Super Bowlt. Wickersham szerint ez volt az a pont, amikor Belichick és Brady eltérő módon gondolkozott a siker okairól. Az edző úgy vélte, a futballt előtérbe helyező, a győzelmeket érzelmek nélkül hajszoló módszerének köszönhető. Az irányító viszont elsősorban az életmód-váltást látta a háttérben, amivel sikerült igazolnia, hogy még nincs lejtmenetben a pályafutása.

Brady jó teljesítménye 2016-ban új szerződést ért: két évvel hosszabbítottak a klasszis irányítóval. A csapaton belül úgy gondolkodtak, megnézik 2018-ban, hogy megéri-e a 41 éves Brady-vel folytatni (és ezzel bevállalni a 22 millió dolláros fizetését), avagy lecserélik őt a 2014-ben drafolt, a jövő egyik nagy irányítójának tartott Jimmy Garoppolóra. Ez azért is érdekes, mert Belichick maga is a franchise jövőjét látta a fiatal játékosban, és a 2016-os szezon - amikor Brady négy meccses eltiltással kezdett - megerősítette ebben a hitében.

Belichick úgy gondolta, Garoppolo lehet az örökségének utolsó darabja, vagyis a visszavonulását követően is biztosítva lesz a Patriots sikeressége. A főedzőnek esze ágában sem volt lecserélni Brady-t mindaddig, amíg jól teljesít, ugyanakkor a hosszú távú szerződéshosszabbítás kapcsán szkeptikus volt, elvégre korábban nem volt példa arra, hogy egy irányító a negyvenes évei közepéig magas szinten teljesítsen. Éppen ezért Belichick szerette volna megtartani Garoppolót, a hírek szerint négyéves szerződést, évi 17-18 millió dollárral sem sajnált volna. Garoppolo és az ügynöke Don Yee (ő Brady képviselője is egyben), visszautasították az ajánlatot.

Belichick így sem akart megválni a játékostól, de Robert Kraft egy hosszú megbeszélés után arra kérte az edzőt, hogy cserélje el Garoppolót megfelelő ajánlatért cserébe, majd találja meg, és fejlessze fel Brady utódját. A főedző rosszul fogadta a kérést, de a végén nem tehetett mást, belement a játékos elengedésébe. Októberben üzenetet írt a San Francisco 49ers főedzőjének, Kyle Shanahannek. Belichick jó viszonyt ápolt Kyle édesapjával, Mike-kal, aki egykoron az NFL legnagyobb taktikusai közé tartozott, és a Spygate néven elhíresült botrányban Belichick mellett állt.

Februárban Shanahan még a Falcons támadókoordinátoraként dolgozott, és ugyan a meccs végén követett el hibát a túl agresszív hívásokkal, Belichick úgy gondolta, hogy Garoppolo jó kezekbe kerül a fiatal edzőnél. Végül egy második kört kért az irányítóért, amit a San Francisco azonnal elfogadott. A Patriotsnál sokan nem értették, hogy miért engedték el Garoppolót. Elvégre pár hónappal korábban Jacoby Brissettet is elcserélték, vagyis egy sérülésekkel is bajlódó, 40 év feletti irányítóra hárult minden feladat.

Veszélyben az örökség

A változás egyértelműen benne van a levegőben. Idény végén jó eséllyel távozik a Patriots támadó- és védőkoordinátora is, miután McDaniels és Matt Patricia is a legnépszerűbb főedző-jelöltek közé tartozik. Az asszisztensek közül várhatóan többen követni fogják őket, mások egyetemi szinten folytatják, és akadnak olyanok is, akik visszavonulnak. Emellett az sem világos, mennyi ideig folytatja a Belichick-Brady páros.

Minden feszültség ellenére, nem valószínű, hogy már idény végén befejezi a legendás főedző. Belichicknek mindig megvolt a víziója a jövőre nézve - még ha ezt a környezetével nem is osztotta meg -, és a hírek szerint úgy szeretne távozni a csapattól, hogy nélküle is győztes környezet alakuljon ki. Kérdés, hogy egy 41 éves irányítóval, új szakmai stábbal is képes-e lefektetni egy újabb dinasztia alapjait.

via espn