A Szeged nyert azzal, hogy már nem a németek parancsolnak

shadow

A Német Kézilabda Liga megszokta, hogy bármit megtehet, mert a nemzetközi (IHF) és az európai kéziszövetség (EHF) is haptákba áll, ha marketing- és gazdasági szempontból nézve is legfontosabb országos szövetségének érdekeiről van szó. Most viszont csúnyán elkalkulálták magukat, mert sem a Szeged, sem a lengyel Kielce, sem az EHF nem volt partner abban, hogy mindent az ő érdekeiknek rendeljen alá, és ezzel alaposan megszívatták saját klubcsapataikat is.

A történet dióhéjban: az év elején elkészítették a Bundesliga sorsolását, és bár ekkor már ismert volt a Bajnokok Ligája sorsolása - hiszen az az új formátum bevezetése óta minden évben ugyanaz - a nyolcaddöntők hétvégéjére esett a Löwen-Kiel csúcsrangadó is. Nem meglepő módon mindkét német topklub érdekelt a BL-nyolcaddöntőben, a Löwen a lengyel Kielcével, a Kiel pedig a Szegeddel játszik, és a német szövetség egyből izmozni kezdett, hogy hozzák néhány nappal előbbre a kielcei, illetve a szegedi mérkőzéseket.

Pedig idén a Löwen vélhetően simán kiejtené a lengyeleket

Az EHF és a német liga (HBL) között már korábban is több kérdésben támadt feszültség, a németek legutóbb például azt sérelmezték, hogy túlterheltek a csapatai a BL miatt. Az EHF ezt úgy oldotta meg, hogy közölte, csak két német csapat kap automatikus indulási jogot a Bajnokok Ligájában. Az európai szövetség beleállt ebbe a konfliktusba is, és hajthatatlan maradt: a nyolcaddöntők első meccseit március 21. és 25. között kell lejátszani.

A Löwen inkább a B-csapattal megy

A német klubok első körben az ellenfeleiket környékezték meg, hogy rendezzék hét közben a hazai találkozót, de ebbe esze ágában nem volt belemenni sem a magyar, sem a lengyel csapatnak. Érthető is, hiszen nekik saját szurkolóik, illetve saját marketingszempontjaik voltak a fontosak, márpedig - fenntartva, hogy a meglepetés mindig benne van - vélhetően mindkettő utolsó idei BL-meccse lesz a németek elleni.

A Kielce és a Szeged teljesen jogosan ellenszolgáltatást várt a kavarásért cserébe, és mindkettő felajánlotta a pályaválasztói jog felcserélését, amit a magyar csapat ellenfele némi huzavona után el is fogadott. A Löwen azonban közölte, nem megoldható a dolog, mert a visszavágó időpontjára nem tud szabad csarnokot találni. Akik követik a nemzetközi kézilabdát, nem véletlenül szagolnak egyből kamut: a Löwen az elmúlt években vagy 5-6 csarnokot nevezett hazai pályának. Játszottak Mannheimben két csarnokban is, Karlsruhéban, sőt még a Final4-nak otthont adó kölni Lanxess Arénában is.

A megoldás az lett, hogy a Löwen jelezte, egy napon belül lejátssza a bajnoki rangadót, és a BL-meccset is, de Lengyelországba a harmadosztályban szereplő B-csapatát küldi. A Kiel pedig március 21-én, szerdán fogadja a Szegedet, a visszavágót pedig április elsején játsszák.

Érthető a Löwen makacskodása

A Löwen döntése azonban távolról sem akkora butaság, mint amekkorának tűnik. A német bajnoki címvédő most is vezeti a Bundesligát, de csak két pont az előnye a Flensburg-Berlin páros előtt és három a (Carlos Ortega vezette) Hannover előtt. Ráadásul, ha a Löwen tovább is jut a Kielce ellen a BL-ben, a négyes döntőért azzal a PSG-vel kellene játszania, amely más szintet képvisel még a német topcsapathoz képest is.

És persze ott van a pénz is. A BL közvetítési díjainak - ahogy a marketing- és merchandise-bevételek - egy jó részét lenyeli az EHF, míg a német bajnokságot közvetítő Sky-tól jóval nagyobb összegre számíthatnak a német csapatok. A HBL és az európai szövetség közötti feszült viszony további kiéleződése így is elkerülhetetlen, nem véletlen, hogy a Löwen közleményében az áll, nem kívánnak tovább a két szövetség izmozásának eszközévé válni.

Tegyük hozzá, néhány éve még szóba sem kerülhetett volna, hogy egy német csapat kérésére ne állt volna haptákba az EHF. Mostanra azonban eltolódtak a fókuszok, méghozzá keleti irányba: a legutóbbi két kiírást keleti csapatok (a Kielce és a Vardar) nyerték, de folyamatosan ott van a dobogón a Veszprém is. Ezek a csapatok gazdaságilag is nagyon megerősödtek, és ott van még a Barca és a PSG is, így nem csoda, hogy a Final4 történetében először tavaly már nem szerepelt német csapat a kölni négyes döntőben.

Bőven lesz esély a Kiel ellen

A Kielnél már egy kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen a sztárcsapatnak nincs jó idénye, és az már szinte biztosan kijelenthető, hogy a Bundesligából nem fog kijutni a következő BL-főtáblára. Az EHF persze nem ostoba, fenntart egy szabadkártyás helyet, amit borítékolhatóan meg is kap majd a Kiel, ha kénytelen lesz az európai szövetségnél kuncsorogni érte.

Ami azonban a legfontosabb számunkra: a Szeged, amely a rettentesen zárt 2017-es évet maga mögött hagyva egyre markánsabb életjeleket mutat, amúgy sem lett volna esélytelen a Kiel ellen, a pályaválasztói jog felcserélésével pedig még nagyobb esélyt kapott, hogy elkapja a német csapatot.