Idén nem csak a Szegednek fontos a Magyar Kupa

shadow

2018 egyelőre olyan a magyar kézilabdának, amilyen 2017 volt a magyar focinak: nem sok sikerélményt hozott. Ma valaki mégis egy kicsit örülni fog. 

Túl azon, hogy a soha nem látott összegekből gazdálkodó sportág kirakatcsapatai, közismertebb nevükön a válogatottak, nem szerepeltek jól - sőt, a férfiak minden idők legrosszabb Eb-szereplését hozták össze januárban -, a klubcsapatok is messze az elvárások alatt maradtak idén. 

Az EHF-kupában a Balatonfüred, a Budakalász és a Tatabánya sem tudta beverekedni magát a csoportkörbe (előbbi kettő kettős vereséggel esett ki), és idén még a Bajnokok Ligájában sem úgy sikerültek a dolgok, ahogy megszoktuk. 

Szegeden kicsi, Veszprémben óriási blama 

A szegediek télen egy elképesztő összeomlást produkáltak, egymást érték a hazai vereségek a BL-ben, sőt a magyar bajnokságban is voltak érthetetlen pontvesztéseik, így biztossá vált, hogy a csoportjuk utolsó továbbjutó helyeinek egyikén végeznek. Szegeden a legjobb nyolc volt a kitűzött cél, és bár Kielben sokáig jól játszott és jól is állt a magyar ezüstérmes, végül súlyos vereséget szenvedett, amit hazai pályán már nem volt esélye megfordítani. A célt, a negyeddöntőbe kerülést így nem érték el. 

A Kiel ellen bravúr kellett volnaA Kiel ellen bravúr kellett volna Fotó: NSO.hu

A zsinórban négy Final4-részvétel, illetve a klub korlátlan lehetőségei miatt a Veszprémnél nyilván bátrabb célokat fogalmaztak meg, de a csapat óriási meglepetést okozva beleállt a földbe a nyolcaddöntőben. A dán Skjern minden, csak nem topcsapat, a BL alsó ágáról érkező ellenfél két meccs alapján mégis teljesen megérdemelten ejtette ki a korábbi önmagához képest botrányosan gyengén játszó magyar bajnokot. A Veszprém utoljára 2012-ben, még Mocsai Lajos irányítása alatt nem jutott be legalább a legjobb nyolc közé. 

Általában a Szegednek fontosabb, most nem 

A Magyar Kupa hagyományosan igazán csak a Szegednek volt fontos, hiszen egy meccsen sokkal könnyebb elkapni a Veszprémet, mint egy bajnoki sorozatban. Ehhez többször is nagyon közel álltak, voltak itt utolsó másodperces - vitatható - ítéletek, büntetőpárbaj, és végletekig kiegyenlített meccsek, de a várt győzelem nem akart összejönni. 

Szegeden trófeákat ígértek a szurkolóknak, amikor Csányi Sándor pénzt tett a csapatba (ekkor lépett elő névszponzorrá a MOL is, amely a régi szegedi elnökségi tag, Fasimon Sándor révén komoly kötődéssel bír), de a 2008-as Magyar Kupa-trófea óta egyetlen új kupa sem került a vitrinbe - leszámítva az EHF-kupa-győzelmet, amihez végre nem a Veszprémet kellett megverni. 

Egy évtized telt el tehát azóta, hogy a szegediek bármiféle magyar trófeát emelhettek a magasba (2007-ben voltak utoljára bajnokok), és tulajdonképpen a kereteket elnézve idén sem reális elvárás, hogy legyőzzék az ősi riválist. Most viszont régen látott esély kínálkozik. 

A Skjern ellen elcsúszott a VeszprémA Skjern ellen elcsúszott a Veszprém Fotó: Telekom Veszprém

A Veszprém ugyanis idén messze a keret ereje alatt teljesít (valami ilyesmiért rúgták ki a szezon első BL-meccse után Carlos Ortegát 2015-ben), és ha a Skjernt sem tudta kiejteni a BL-ből, akkor a Szegedet is muszáj lesz nagyon komolyan vennie. 

A figyelmeztetést mindenesetre megkapta Ljubomir Vranjes: a szegediek 15 éves böjt után végre nyerni tudtak Veszprémben a bajnokság alapszakaszában. Ha az egész bajnokság lefolyására nincs is nagy hatása a sikernek, hiszen a Veszprém simán nyerte az alapszakaszt, és pályaelőnye is lesz a fináléban, azért másfél évtized után elveszíteni a hazai veretlenséget elég kellemetlen jelzés. 

A Szeged fel, a Veszprém lefelé tart

A két csapat ráadásul ellentétes utat jár be: Szegeden a téli botladozás után játékban és eredményekben is feljött a csapat az Európa-bajnoki szünetnek is köszönhetően. Veszprémben pont ellenkezőleg mennek a dolgok: az ősszel még jó, itt-ott kiváló játék tavaszra tört meg, a Skjern elleni teljesítményre pedig olyan jelzőket használhatnánk, amik nagyon régen hangzottak el a Veszprémmel kapcsolatban. 

A két sztáredző most igencsak ellentétes alapállásból fut neki a finálénak. A Szegedet irányító Juan Carlos Pastortól bravúr, ha egy évtizednyi szünet után újra nyer valamit a csapattal, Ljubomir Vranjes viszont tovább mélyítheti első szezonja kudarcsorozatát azzal, ha a Veszprém 10 év után először átenged egy trófeát hazai riválisának.