Kézi-Eb: Rasmussen összerakta, a lányok megcsinálják: két ponttal a középdöntőben

shadow

Nem is olyan régen, öt évvel ezelőtt egy nagyon sok szempontból hasonló meccset játszottunk Spanyolországgal, mint szerda este. Először is nemcsak nyertünk, de tulajdonképpen feltöröltük a spanyolokkal a padlót mindkét meccsen, holott erre előzetesen nem sok esélyt láttunk, és bár a tétet tekintve az idei nem volt annyira fontos, mint a 2013-as vb-nyolcaddöntő, azért nagyon sok pozitívumot hozott ez is.

Öt évvel ezelőtt az aktuális vb-bronzérmest kellett legyőznünk a nyolcba jutásért, és a Karl-Erik Böhn tragikus halála miatt beugró Hajdu János csapata hozta is a bravúrt (28-21). Akkor viszont még volt egy Görbiczünk, a két hármas posztján a Tomori-Szekeres kettőst vethettük be, és tudtunk lőni a kilencesről is (Zácsik, Triscsuk). A 2013-as csapatból csak ketten maradtak: Kiss Éva és Kovacsics Anikó, és bár szerencsére olyan súlyos tragédia, mint 2013-ban, nem érte a csapatot, azért Kim Rasmussennek más alapanyagból kellett kihoznia a bravúrt.

A vb előtt kidőlt a két hármas védője, nem voltak csúcsformában levő szélsői, holott ez a támadójáték kulcsa a dán kapitánynál, és minden idők talán legrutintalanabb csapatával kellett kiutaznia a tornára. Az összes, amúgy is meglevő szerkezeti gondot figyelembe véve ez nem sok jót ígért az Európa-bajnokságra.

Rasmussen óriási tanár

A dán rátalált arra a Planéta Szimonettára, akit 24 éves korára kicsit már a teljes magyar kézitársadalom leírt. A döntést nyilván részben a kényszer szülte, de a keretünk egyetlen légiósa szélvészgyorsan támasztotta alá a jogosságát: nagyban neki köszönhető, hogy a csapatunk védekezése a kívánt szintre keményedett fel. Maga Rasmussen is elképedve mondva a Hosszabbításnak, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan ekkora vezérré növi ki magát.

Ez óriási győzelem voltEz óriási győzelem volt Fotó: MTI

Nem csak az ő érdeme a magyar csapat kiváló védekezése, szerencsére minden játékos átlátta, mennyire fontos a stabil fal, és mindenki megtalálta benne a helyét. Arra lehetett számítani, hogy a kapusaink jók lesznek (ezt mondta a Hosszabbításnak Siti Bea másodedző is még a torna előtt), ami természetesen összefügg a falunk jó teljesítményével is. Igaz, a kapusaink bőven hoznak extra védéseket is: hetesből például alig kapunk gólt az Eb-n.

 

A nagy kérdőjel a támadójátékunk volt, de a válogatottunk erre is pozitív választ tudott adni. Nemzetközi szintű átlövők, illetve fajsúlyos beálló nélkül ebben a mezőnyben borzasztó nehéz kézilabdázni, de Kovacsics vezérletével felállt fal ellen is kihozzuk magunkból a maximumot. És nem csak a resztli ellen, hanem az abszolút éremesélyes hollandok ellen is, ahol az utolsó tíz percig bőven meccsben tudtunk lenni.

A sok jó egyéni-, és csapatteljesítményből jól láthatóan visszaköszönnek Rasmussen elképzelései, és még fényesebb lenne a helyzetünk, ha a hollandok ellen nem manszolnak be a szélsőink. 

A játékunk ott is működött, csak volt néhány gyengébb egyéni teljesítmény, így csak a spanyolok elleni két pontot visszük a középdöntőbe. Az, hogy az előbbi mondatot leírhattuk, egyértelműen azt bizonyítja, hogy Rasmussen óriási tanár.

Egyenlő erők küzdelme

A sorsolás után beszéltem a kapitánnyal, aki - még abban a tudatban, hogy a legerősebb csapatával érkezhet Franciaországba - azt mondta, a hollandokat nagy pech, hogy kifogtuk, a horvátokat verni kell, a spanyolokkal pedig nagyon jó meccset fogunk játszani, és sok függ majd az aznapi formától.

Aztán a torna előtt Siti Bea kicsit felvonta a szemöldökét, amikor ezt felidéztem neki, ő ugyanis attól tartott, hogy a spanyolok zseniális irányítója, Nerea Pena meg fogja találni a magyar védelem gyenge pontjait. Benne volt a pakliban, de szerencsénkre egyrészt a zseniális irányítójátékot nem tőle, hanem csapattársától, Kovacsics Anikótól láthattuk, másrészt Rasmussen okosan vette ki a szelet a spanyolok vitorlájából.

Háfra megint óriási voltHáfra megint óriási volt Fotó: MTI

Spanyolország hozzánk hasonló szerkezetű csapat: nekik sincsenek nagy lövőik, inkább a gyorsaságukban bíznak, ezért a kapitány visszahúzta a hatosra a falát, és nem a lövőkkel ütközött, hanem a betörések megakadályozását tartotta szem előtt. Ezt olyan jól csinálta, hogy a meccs döntő szakaszában egymás után szerezte a labdákat, és lőtte belőlük a könnyű gólokat. Még el sem értük a mócsingot, amikor már látszott, hogy ezt nem veszíthetjük el, hiába próbálkoznak hét a hat ellen is akár.

A spanyolok elleni győzelemben nagy szerepe volt a jó védekezésnek, valamint Kiss Éva jól porciózott védéseinek, de igazából a támadójátékunk diadala volt. Minden visszaköszönt, amit a kapitány akart: hét lerohanásunkból hatot góllal zártunk, nyolc gólt szereztünk betörésből, kilencet a szélekről, és makulátlanul lőttük a heteseket.

Bár nagyra értékelem Kiss Éva teljesítményét (furcsa, de a végére Navarro jobb védési hatékonysággal zárt, mint a győri kapus), fel nem foghatom, miért nem Planéta lett a meccs legjobbja.

Mit ér a két pont?

A középdöntőben a hibátlan románokkal, a hozzánk hasonlóan kétpontos németekkel, és a meglepetésre pont nélkül érkező norvégokkal találkozunk. Jelenleg kicsivel jobb a gólkülönbségünk, mint a németeknek, ezért a harmadik helyen állunk. Ha itt is zárnánk, az valami álomszerű lenne. 

Tovább, tovább!Tovább, tovább! Fotó: EHF

A feladat nem lehetetlen, és a sorsolásunk is jó. Az utolsó meccsünket játsszuk a románokkal, akik vélhetően addigra bebiztosítják a helyüket az elődöntőben, és kocsit-lovat küldenének az alkalomért, hogy pihentessék Neagut. A világsztár nélkül pedig egyáltalán nem tűnik legyőzhetetlennek Románia. Ez persze önmagában kevés, a német-norvég párosból legalább az egyiket el kell kapnunk, és bár a női mezőny erőviszonyait elég nehéz átlátni, azért ez kemény feladat lesz.