Kosárhét: Mit művel Doncic?

shadow

Heti témáink: Továbbra sem tud nyerni az Olaj, gödörben a Körmend. A lányok újabb sikerei az Euroligában és az Európa-kupában. Ez Luka Doncic hete, parádézik a Real Madrid 17 éves szupertehetsége, egészen elképesztő történelmi meccseken van túl. Thompson 60-at dobott, Larry Bird meg 60 lett.

A férfi kosarasoknál ezúttal csak két elmaradt mérkőzést játszottak a korábbi fordulókból. Kedden parázs meccsen verte a Vasast a ZTE. 87-96-ra végződött a találkozó, ahol sajnálatosan több hazai játékos is összebalhézott a zalaegerszegi drukkerekkel. Hiába próbált a Vasas kapaszkodni, mindig jött válasz vendégoldalról, elsősorban a 27 pontig és 6 hárompontosig jutó Julian Norfleet-től. A sokáig veretlen Körmend szerdán elszenvedte harmadik vereségét is. Ezúttal a Kecskemét bizonyult három ponttal jobbnak. Az új szerzemény, a montenegrói irányító, Milutin Djukanovics 18 ponttal és 5 gólpasszal vezette 78-75-ös sikerre a hazai csapatot. A Körmend vasárnap az idén gyengélkedő Paks ellen javíthat. Nem javított viszont a Szolnok, akik szerdán az AEK Athént fogadták a Bajnokok Ligájában. A görög csapat fantasztikusan dobott, 15 hárompontost szereztek 50%-os hatékonysággal, sőt ezek között volt két dudaszóra elengedett, hajszálpontos, lélekromboló dobás is. Mindezek ellenére próbált küzdeni a Szolnok, elsősorban a 22 pontos Pavlicsevics vezetésével, aki a 10 Szolnoki hármasból hatot vállalt magára. A vége azonban 76-89 a vendégeknek.

A hölgyek ezúttal is kitettek magukért az európai porondon. A Győr Törökországban a Mersin vendégeként vesztette el Euroliga nyeretlenségét 65-74-re felülmúlva a továbbra is győzelem nélkül álló hazaiakat. A Sopron pedig 3. győzelmét aratta az ugyanebben a sorozatban. Fantasztikus első és utolsó negyedének köszönhetően, a 31 pontos Yvonne Turner vezérletével végül 77-68-as sikert arattak a spanyol Perfumierias Avenida ellen, amivel továbbra is a jövőt érő negyedik helyen állnak csoportjukban.

A Cegléd idegenben is elkapta a Szpartak Moszkvát, 66-79-es győzelemmel jöhetnek haza, ami továbbjutást jelent Cziczás László hölgyeinek.

cziczas-laci

Erre van Európa, erre megyünk tovább – mutatja a ceglédi sikeredző kép: FIBA.com

A PINKK Pécsi 424 szintén oroszföldön csak az MBA Moszkva csapatától kapott ki 67-63-ra. Fura helyzet azonban, hogy az ő vereségük biztosíthatja a PVSK továbblépését. A záró fordulóban, szerdán a PVSK a PINKK-el játszik, és abban az esetben, ha a PVSK nyer és csoportot vezető, 100%-os Bellona sem kap ki hazai pályán a moszkvaiaktól, Fűrész Diáék máris a legjobb 16-ba lépnek. A tavaly még szárnyaló Miskolc sajnos továbbra is nyeretlen, ezúttal a görög Olympiakosz otthonában szenvedett nagyon sima 93-58-as vereséget.

Maradjunk még Európában, de térjünk vissza a férfiakhoz. A török Fenerbahce Isztambul papírforma győzelmet aratott a szerb Crvena Zvezda felett (87-72), akárcsak az orosz címvédő, CSZKA Moszkva az olasz Milan felett (64-79). A spanyol Real Madrid is egyértelmű esélyese volt a litván Zalgiris Kaunas elleni meccsének. Ez a három kiemelkedő csapat idén az Euroligában egyelőre. A királyiaknál ellenben hiányzik térdsérülés miatt a karmester Sergio Llull. Nem akármilyen pótlást találtak a helyére.

A 17 esztendős szlovén Luka Doncic eszméletlen hetet produkált. Történelmet írva lett a spanyol bajnokság minden idők legfiatalabb dupla-duplájának boldog birtokosa (23 pont 11 gólpassz), illetve minden idők legfiatalabb forduló MVP-je.

A Real, vezetésével 92-76-ra múlta felül a Fuenlabradát. Európa legerősebb bajnokságában ilyet produkálni igazán párátlan teljesítmény. Ezek után jött a tegnapi Euroliga meccs, ami igazán izgalmasra sikeredett és a Kaunas talán el is lophatta volna a győzelmet, de jött az ifjú titán és megnyerte a meccset. 86-86-os állásnál két egymást követő hárompontost rámolt be, majd 12 másodperccel a vége lőtt 94-91-es vezetésnél két büntetőt értékesített hidegvérrel, beállítva a 96-91-es végeredményt. 17 pontja Euroliga karriercsúcs. Érdemes odafigyelni, mert a szlovén fiú üstökösként készül berobbanni a kosárlabda elitbe. Ha már be nem robbant. Ezek után meglepő, hogy az Euroleague címlapjáról az a kép köszön vissza az olvasókra, amit mi is kiemelt képnek használunk? Ugye nem?

Jelenleg nagyobb összeggel mernénk rá fogadni, hogy előbb utóbb az NBA-be is eljut. Egyelőre ott olyan sztárok szaladgálnak, mint Klay Thompson. Az a Klay Thompson, aki az egyik sztár csupán a Golden Gate Warriors szupercsapatában. Nemrég még cserepletykák is felmerültek vele kapcsolatban, mondván nincs és nem lesz elég helye és dobása Kevin Durant és Steph Curry mellett. Erre olyannyira rácáfolt, hogy kevesebb, mint 30 perc alatt 60 pontot szórt az Indiana Pacersnek a 106-142-re megnyert találkozón. Mindehhez csupán 52-szer ért a labdába és csak 11 cselt csinált. 21 mezőnykosarából 20-at gólpassz után szerzett, azt tehát nem lehet mondani, hogy a társak nem tömték labdával. Ha már a 60-as szám bűvkörében vagyunk, Larry Bird a Boston Celtics legendája szerdán ünnepelte 60. születésnapját. A jelenleg az épp fent említett Indiana Pacers vezetőjeként dolgozó Bird már nevében is legenda, hiszen a beceneve Larry Legend. 12-szeres All-Star, 3-szoros bajnok és 3-szoros MVP, a 2-szeres döntő MVP, a ’98-as év edzője, és még sok más díj birtokosa valóban legendás karriert tudhat magáénak. Minden idők egyik, ha nem a legsokoldalúbb játékosa. Ha már sokoldalúság, ahogy már többször megírtuk Russel Westbrook tripla-duplát átlagol, ezúttal éppen sorozatban 6-nál jár. A San Antonio Spurs is nagy sorozatban volt, a szezon első 13 mérkőzését megnyerte idegenben, de pár órával ezelőtt Chicagóban a Bulls megálljt parancsolt és 95-91-re legyőzte Greg Popovich legénységét. Így nem lett meg a rekordbeállítás. A leghosszabb idegenben megnyert meccsek sorozatát továbbra is a Golden State Warriors tartja tavalyról 14 mérkőzéssel.