A zseniális Varga Dénes egy év szünet után visszatér a pólóválogatottba

shadow

Napjaink - és minden idők - egyik legjobb vízilabdázója, Varga Dénes kedden nyilvánosságra hozta döntését, miszerint a tavalyi, budapesti világbajnokság után bejelentett, bő egy éven át tartó szünetét követően kész visszatérni a magyar vízilabda-válogatottba.

Kedden délután a Ferencváros honlapján és Facebook-oldalán megjelent egy közlemény Varga Dénes aláírásával, amiből kiderül, hogy ő már a tavalyi válogatott szezont is minden bizonnyal kihagyta volna, ha nem éppen Budapest rendezi a végül magyar ezüstéremmel záruló világbajnokságot. Az FTC-Telekom világklasszis játékosa a vizes vb után jelentette be, hogy a következő válogatott idényt - élén a barcelonai Európa-bajnoksággal - kihagyná és a pihenésre koncentrálna, így mind ez idáig a 2017. július 29-ei magyar-horvát vb-döntőben ugrott legutóbb vízbe válogatott sapkában (a címlapkép is azon a meccsen készült).

"Szerzett 14 gólt, kiosztott 12 asszisztot, Vámos Márton mögött a második legeredményesebb játékosunk volt. A csapatkapitány vezérként pólózott sokadszorra, de mindezt úgy tette, hogy nem játszott csúcsformában. Éppen cikkünk megjelenésének napján jelentette be, hogy jövő nyáron nem szerepel a válogatottban, így kihagyja az akkor esedékes barcelonai Európa-bajnokságot is. Gondoljunk bele, Dumi úgy 12 éve, a Vasasba igazolása óta kulcsember volt az összes klubcsapatában, ahogy a válogatottban is, rengeteg időt töltött vízben, hiszen ilyen képességekkel kihagyhatatlannak bizonyult. Várható volt, hogy pihenőt kér, reméljük, utána ott folytatja, ahol abbahagyta!" - írtuk róla akkor a vb-t értékelő cikkünkben.

Eltelt egy év, Varga Dumi szeptember 22-én a VLV videóinterjújában a "Visszatérsz-e válogatottba?" kérdésre azt felelte, hogy "tudom már a választ, egy egyszerű igen/nemmel tudnék is rá válaszolni, de szerintem nem itt van a helye és az ideje, hogy megválaszoljam. Rengeteg lépcsőfok van azelőtt, hogy ez nyilvánossá váljon. Nem mintha ez egy olyan nagy dolog lenne, és titkolnék bármit, hanem ahogy alakult az egész, úgy szeretném fokozatosan megtenni ennek a válasznak a megadását is."

Másfél hetet kellett várnunk a sejthető, és rendkívül örömteli válaszra, amelyet a válogatott 10-ese kedden délután jelentett be az aláírásával együtt mindössze öt mondatból álló közleményében:

"Kedves Szurkolók!

A riói olimpia után kimerültnek éreztem magam, ezért szerettem volna egy nyarat a feltöltődésre és a családomra szánni. A 2017-es hazai világbajnokságot semmiképpen sem akartam kihagyni és bár a döntőt végül elvesztettük, egy percig sem bántam meg, hogy eltoltam egy évvel a pihenést. Köszönöm ezúton is a lehetőséget, és újra a legjobb tudásom szerint állok a magyar válogatott rendelkezésére.

Tisztelettel, Varga Dénes"




Varga Dénes a riói olimpia után is csak a budapesti vb-re való nyári felkészülésre tért vissza, majd a tornát követően jött a bő egyéves pauza. Dumi már 2004 nyarán, mindössze 17 évesen játszott a válogatottban az ausztrálok elleni budapesti Világliga-selejtezőn. Első világversenye a 2006-os, magyar ezüstérmet hozó belgrádi Európa-bajnokság volt, azóta a tavalyi vb-ig bezárólag az összes felnőtt világversenyen ott volt a magyar nemzeti együttesben. 2008-ban Pekingben olimpiai bajnok, 2013-ban Barcelonában világbajnoki aranyérmes volt, az öt évvel ezelőtti vébén a torna MVP-je is lett. Közvetlenül a riói olimpia előtt Benedek Tibor döntése alapján ő lett bátyját váltva a válogatott csapatkapitánya. 

 Lévai Balázs tavalyi "Leplezetlen Varga Dumi-hívő vagyok" című Tesis a világ-interjúnkban így fogalmazott: "A mai játékosok közül leplezetlen Varga Dumi-hívő vagyok, ő egy másik dimenziója ennek a sportágnak.  Ő a zseni, aki könnyedén, erőlködés nélkül old meg egy olyan helyzetet, aminek én már a gondolatába is beledöglenék."

A legnagyobb egyetértésben mondjuk vele, hogy: üdv újra a fedélzeten, Dumi!