Az FTC 18 év után lehet bajnok, a Szolnok zsinórban negyedszerre

shadow

Vasárnap elrajtol a férfi vízilabda-bajnokság döntője, amelyben az Euro-kupa kétszeres címvédője, az alapszakasz-győztes Ferencváros a minden sorozatban, az OB I-ben és a Bajnokok Ligájában is címvédő Szolnokkal találkozik. Előzetesünk.

Az FTC legutóbb 2000-ben játszott bajnoki döntőt, akkor Vad Lajos csapata a sorozatban négyszer aranyérmes BVSC-t múlta felül egy sokáig emlékezetes fináléban. 

Érdekesség, hogy a vasutasoknál ott volt az a Madaras Norbert, aki most a Ferencváros csapatkapitánya, vagy az a Märcz Tamás, aki pedig a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A zöld-fehéreknél főszerepet játszott Nyéki Balázs, a Fradi jelenlegi másodedzője és az egyik jelenlegi center, Szirányi Balázs is a bajnokcsapat tagja volt.

A Fradi azóta hiába próbálkozott a döntőbe jutással, volt, hogy a kiesés ellen kellett küzdenie. De a tavalyi Euro-kupa-győzelem már sejtette, hogy előbb-utóbb ott lesznek a két legerősebb csapat között a népligetiek. Nos, már ott vannak. A bajnokságban eddig csak egy vereséget szenvedtek, éppen a Szolnoktól, még ősszel, hazai medencében. Az Egert és az OSC-t is oda-vissza legyőzte az FTC, a Tisza-partiak otthonában is diadalmaskodtak. A középszakaszt 100%-os teljesítménnyel, nyolc győzelemmel zárta, az Euro-kupát pedig veretlenül nyerte meg. A nyári nyolc igazolást különösebb gond nélkül építette be a csapatba Varga Zsolt - talán Manhercz Krisztián vágyhat több játéklehetőségre -, ezt az eredmények és a mutatott játék is bizonyítják. Vámos Márton és Varga Dénes személyében a góllövőlista és a legértékesebb pólósok rangsorában, az első tíz között is van két FTC-s játékos. Vogel Soma és Jansik Szilárd olyan kiváló teljesítményt nyújtott az évadban, hogy stabil válogatottak lettek, és mindketten nagy eséllyel pályáznak az idei Európa-bajnokságon való szereplésre. Az elődöntőben egy meccsre volt szükségük Nikola Jaksicéknak ahhoz, hogy kiejtsék az OSC-t, így április 25. óta csak magukra figyelhettek, illetve leendő finalista ellenfelükre figyelhettek, miközben pihenhettek, és nagyon jól felkészülhettek a döntőre. 

A Szolnok zsinórban a hatodik bajnoki döntőjét játssza. Tavaly szenzációs szezont zárt a Dózsa, a bajnoki cím és a Magyar Kupa-elsőség mellett begyűjtötte a Bajnokok Ligája-trófeát is - veretlenül (!). Ősszel ott folytatták Kis Gáborék, ahol abbahagyták, az európai Szuperkupát - éppen az FTC ellen és a magyar Szuperkupát is begyűjtötték, ahogy a Magyar Kupában is megvédték címüket. Hazai dominanciájuk ezután viszont gyengülni, az Eger kétszer is legyőzte a Dózsát a BL-ben, az FTC is nyert Szolnokon, a BL-ben a Spandau otthonában is kikaptak Nagy Viktorék. Aztán, amikor a leginkább kellett, megrázták magukat, és Egerben nagyon meggyőző teljesítménnyel nyertek, ahogy otthon is a bajnoki elődöntő utolsó partiján. A hevesiektől az elődöntő három meccsén összesen kaptak 13 gólt, ami óriási teljesítmény. Tavaly a támadójátékukkal sziporkáztak a Tisza-partiak, idén inkább a védekezésben jeleskednek, de abban nagyon. Előző évi négy legjobbjuk közül kettő, Varga Dénes és Vámos Márton éppen az FTC-hez szerződött tavaly nyáron, azóta a Népligetben épül rájuk a taktika, míg Cseh Sándor csapatában idén inkább a légiósok jeleskednek, miközben magyar centerpárosuk, Kis Gábor és Mezei Tamás is remekel és Zalánki Gergő is most futja talán élete eddigi legjobb klubszezonját. 

A Ferencváros és a Szolnok ebben az évadban a bajnokság alapszakasza mellett a Magyar Kupa elődöntőjében és az európai Szuperkupa-fináléban is találkozott egymással. A rendes játékidőben egyszer, a népligeti bajnokijukon, még ősszel tudtak nyerni Bátori Bencéék, az európai Szuperkupában ötméteresekkel diadalmaskodtak, ahogy az MK-elődöntőben is. Februárban a Fradi 13-11-re győzött Szolnokon. 

Innen jön a folytatás, pazar döntőre van kilátás!

Férfi vízilabda OB I, döntő, 1. mérkőzés, 
2018.05.13., vasárnap, 17:45, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC PQS Waterpolo - Szolnoki Dózsa
A párharc az egyik csapat harmadik győzelméig tart.

A döntő további menetrendje:  
2. mérkőzés: május 16. 19:00, Szolnok
Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 
3. mérkőzés május 19. 15:00, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa
4. mérkőzés – ha szükséges: május 23. 18:15, Szolnok
Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 
5. mérkőzés – ha szükséges: május 26. 17:00, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa