Az ötgólos Zalánki vezetésével 19 alkalommal mattolták Japánt férfi pólósaink

shadow

A Japán elleni 19-14-es győzelemmel zárta a berlini Világkupa csoportkörét a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Amióta Märcz Tamás a szövetségi kapitány, mindössze egyszer, éppen az ő debütálásán, 2017. február 10-én, a Volvo-kupa első napján, Szlovákiának lőtt annál több gólt, húszat a válogatott, mint csütörtökön Japán ellen Berlinben a 19-14-es siker alkalmával. Olyat még régebben láthattunk, hogy a magyar csapat nyolc szerzett góllal nyissa az aktuális mérkőzése első negyedét. Ha minden igaz, legutóbb tíz éve, 2008. július 27-én, az Unicum-kupán az oroszok ellen kezdtünk nyolc lőtt gólos nyitánnyal (8-2), akkor 24-5 lett a vége. Ide. Most 8-3-mal kezdték a meccset Manhercz Krisztiánék a Világliga budapesti Szuperdöntőjén kétszer is legyőzött Japánnal szemben. Akkor előbb 14-7-re, majd 11-9-re diadalmaskodtak a mieink. 

A lőtt gólok számával ott sem volt gond, ahogy a kapott találatokéval sem, utóbbit, a 14-et a berlini Világkupán már sokalljuk. Még úgyis, hogy Kardos Gergelyre nem sok panasz lehetett, két büntetőt is kivédett, de több gólt kaptunk a kapufától és az emberhátrányos védekezésünkön van mit javítani. A magyar együttes legeredményesebb pólósa Zalánki Gergő lett, aki öt gólt hintett, Bátori Bence és Pásztor Mátyás is triplázott.

A pénteki negyeddöntőben az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele.

FINA férfi vízilabda Világkupa, Berlin
A-csoport, 3. forduló
Magyarország-Japán 19-14 (8-3, 3-3, 3-4, 5-4)
Magyarország: Kardos - Zalánki 5, Német, Jansik Sz. 2, Kovács G. 1, Bátori 3, Pásztor 3. Csere: Manhercz 2, Mezei 2, Nagy Á. 1, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás 
Japán: Tanamura - Adachi 3, Koppu 2, Suzuki, Yoshida 1, Iida 1, Takata, Arai 1, Inaba 3, Okawa 2, Araki 1. Szövetségi kapitány: Omoto Yoji 

További eredmények 
A-csoport
Németország-Ausztrália 9-10
Az A-csoport végeredménye
1. Németország 4 pont
2. Magyarország 4
3. Ausztrália 4
4. Japán 0

B-csoport 
Szerbia-Horvátország 10-10 
Dél-Afrika-Egyesült Államok 6-15 

A B-csoport végeredménye: 
1. Szerbia 5 pont
2. Horvátország 5
3. Egyesült Államok 2
4. Dél-Afrika 0 

A további program
szeptember 14., péntek
Magyarország-Egyesült Államok, 16:00
Ausztrália-Horvátország, 17:30
Németország-Dél-Afrika, 19:00
Japán-Szerbia, 20:30