"Néhány vakmerő magyar atléta is megtalálta a módját, hogyan juthat tiltott szerekhez"

shadow

Szalma Lászlónak, a Testnevelési Egyetem atlétikai tanszékvezetőjének, a távolugrás magyar csúcstartójának nem okozott meglepetést az 1988-as olimpián az NDK-nak dicsőséget szerző Christian Schenk kitárulkozása, amivel csak megerősíteni tudta a múlt csalásáradatával kapcsolatos híreket. Úgy gondolja, hogy a tízpróba szöuli aranyérmesének egy „kicsit” korábban kellett volna elismernie, hogy „kokszolt”, ahogy azt akkoriban az állami oltalmat és biztatást élvező keletnémet sporttársai „ipari méretekben” tették… 

A hazai atlétika sem volt patyolattiszta

„A beismerés és a leleplezés ütemezése rejtély a számomra, mert Schenk olyan gépezet működését tárta a nagyvilág elé, amelynek futószalagját már a nyolcvanas évek elején is alaposan felturbózott sportolók hagyták el. Köztük olyan, „DDR” feliratú szerelésbe öltözött atléták, akik valósággal felszántották a pályát, duzzadtak az erőtől, és nem olyannak tűntek, mint akik rettegnek a lebukástól. Nem tudtuk, hogy miből és mennyit kaphatnak, csak sejtettük, de ennek nem is nekünk kellett volna utánajárni. Talán azért sem volt akkora a felzúdulás idehaza, mert azokban az időkben néhány vakmerő és nagyravágyó honi atléta magányos farkasként maga is megtalálta a módját, hogy miként juthat el az anabolikus szteroidok feketepiacára. Nagyüzemi doppingolás szerencsére nem ütötte fel a fejét, a tilosban járók pedig akkor még nem akadtak fenn a doppingellenőrzés rostáján” – nyilatkozta az idén hatvan esztendős Szalma László az SzPress Hírszolgálatnak.

Schenk megúszta, Johnson lebukott

A kétszeres fedettpályás Európa bajnok Szalma 1983-ban a sportág első szabadtéri világbajnokságán negyedik lett, és ezek után akár éremre is pályázhatott volna a Los Angeles-i ötkarikás versenyeken, ha Magyarországnak nem kell távol maradnia a veszélyesnek beállított nyári játékokról. Négy évvel később viszont azon az olimpián lett távolugróként hatodik helyezett, ahol Christian Schenk nyakába aranyérmet akasztottak, és ahonnan a szó szoros értelmében kipenderítették a tiszta sport közellenségének megbélyegzett kanadai Ben Johnsont.

„Két nappal a 100 méteres síkfutó döntő után derült ki, hogy Johnson – aki akkor már nyolc éve doppingolt, de mindig időben leállt a tiltott készítmények szedésével – ezúttal elszámolta magát. A nyolcvanas években csak vizeletmintát kellett adni az ellenőrzésnél, a kutatási és vizsgálati módszerek pedig messze nem voltak olyan alaposak és kiérleltek, mint napjainkban. Amikor a biológiai útlevelek korában a megismételt vizsgálatokkal évekkel ezelőtt elkövetett vétségekre is fényt tudnak deríteni. Jól emlékszem, hogy Csépe Imre bácsi, az atléta válogatott főorvosa a moszkvai olimpián és az 1983-as budapesti fedettpályás Európa-bajnokságon is mindenáron az én ellenőrzésemért lobbizott, mert tudta, hogy tiszta vagyok, és holtbiztos abban, hogy a mintavétel után negatív eredményt fogok produkálni.”

Az oroszok továbbra is a célkeresztben

Schenket – ahogy a már nem létező NDK- t - semmilyen visszamenőleges szankció veszélye nem fenyegeti, nem úgy az orosz atlétikát, amelyre hol nyilakkal, hol ágyúval tűzel a WADA. Most éppen nehéztűzérséggel Tatjána Lebegyevára, a női távolugrás 2013-ban visszavonult orosz ikonjára. Az atlétanőt a doppingügynökség jelentése alapján, illetve a sportdöntőbíróság megerősítését követően júliusban a NOB a tíz évvel ezelőtt Pekingben, a távol- és a hármasugrás döntőjében megszerzett ezüstérmeinek visszaszolgáltatására kötelezte, néhány nappal ezelőtt pedig a 2008 és 2012 között tőle levett minták megismételt ellenőrzését követően a 2009-es világbajnokságon átvett harmadik ezüstérmétől is megfosztották. Szalma László egyetért a következetes szigorral, de fogja a fejét, és egyre jobban félti a sportok királynőjét.  

Forrás: Szalay Péter/SzPress Hírszolgálat