Mo Farah megdöntötte a 33 éve fennálló brit csúcsot a London Marathonon

shadow

A kenyai Eliud Kipchoge nyerte a vasárnap megrendezett London Marathont a férfiaknál. A versenyen az etióp Shura Kitata Tola végzett másodikként, a dobogó harmadik fokára pedig a brit csúcsot futó Mo Farah állhatott fel.

Farah tavaly jelentette be, hogy visszavonul a pályaversenyzéstől, és a jövőben inkább országúti eseményekre koncentrál. A négyszeres olimpiai bajnok második teljes maratonját teljesítette a londoni eseményen, nem is akármilyen eredménnyel.

Két óra és hat perc alatt ért célba, így - egyelőre még nem hivatalosan - megdöntötte Steve Jones 1985-ben fennállított brit csúcsát. Mo Farah sokáig harcban volt a győzelemért is, féltávnál még világcsúcson belül futott a többiekkel. Végül két perces hátránnyal zárt a harmadik helyen.

"Teljesen kimerültem. A srácok hajtottak, világcsúcsot jelentő sebességet nyomtak, döntenem kellett, hogy tartom-e a lépést, vagy lemaradok. Mentem velük, ameddig csak tudtam" - mondta a versenyt követően Mo Farah, aki azt is hozzátette, meg kell még szoknia ezeket a körülményeket.

Mo Farah a célba érkezést követően.Mo Farah a célba érkezést követően. Fotó: Europress/AFP

"Nagyon más ez a verseny a pályához képest. Hihetetlen. Más a fájdalom, más az edzés, összességében azonban nagyon élveztem. Mindent beleadtam, szokás szerint 110%-ot. Hosszú még az út számomra a maratonban. A lábaid fáradnak. Mentálisan erősnek kell lenni, megfelelően frissíteni és tartani a tempót."

A verseny közben Farah kisebb vitába keveredett a szervezőkkel, mivel nem tudta felvenni a frissítőjét. 

"A frissítőállomásnál elég kusza volt a helyzet. Mentem, hogy felvegyem, ott is volt a stáb. A végén már segítőkészek voltak, az elején azonban valaki fényképet akart készíteni velem. Ezután közöltem a motorossal, hogy szóljanak a stábnak, segítsenek a fotózkodás helyett. Nem pazaroltam az energiám, csak kellett az italom."

A nőknél az 5000 méter korábbi olimpiai bajnoka, Vivian Cheruiyot ért elsőként a célba. A kenyai 2:18:31 alatt teljesítette a távot, ami új egyéni csúcs, azonban Paula Radcliffe világcsúcsától még távol van. Majdnem két perces hátrányba követte őt a szintén kenyai Brigid Kosgei, az etióp Tadelech Bekele harmadik helyen zárta a versenyt.

Eredmények:

férfiak:
1. Eliud Kipchoge (kenyai) 2:04:27 óra
2. Tola Shura Kitata (etióp) 2:05:00
3. Mo Farah (brit) 2:06:32

nők:
1. Vivian Cheruiyot (kenyai) 2:18:31 óra
2. Brigid Kosgei (kenyai) 2:20:13
3. Tadelech Bekele (etióp) 2:21:30