Liu Shaolin Sándor nagy meglepetést ígér

shadow

Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó szerint tud majd nagy meglepetéseket okozni a férfi váltó úgy, hogy vannak új emberek a csapatban.

Az idei téli olimpián a váltóval aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázót arról kérdezték szombaton az M1 műsorában, hogy mire lehet képes az átalakuló együttes, hiszen Knoch Viktor ebben az évben pihen és vannak új csapattagok. Közölte: nagyon keményen készülnek és próbálnak újra meglepetéseket okozni. Liu Shaolin Sándor szerint nagyon izgalmas lesz a szezon, hiszen olimpiai bajnokként állhatnak oda minden egyes futamra.

Elmondta azt is: nagyon várja az úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomását, ahol október 4-én a Duna Arénában más sportágak klasszisaival együtt ugrik a medencébe. Kénytelen lesz felkészülni, mert nem szeretne utolsó lenni - mondta a gyorskorcsolyázó, hozzátéve: öccsével, Liu Shaoanggal úszással kezdték gyerekkorukban, de csak körülbelül másfél évig űzték ezt a sportot, tehát nagyon rég úszott.

Az úszó-vk bemutató futamán Liu Shaolin Sándor mellett rajthoz áll Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna, az olimpiai és világbajnok tornász Berki Krisztián, a tavalyi Év sportolója, a gátfutó vb-bronzérmes Baji Balázs, a nemrég a crossfit-vébén ezüstérmes Horváth Laura, az olimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes párbajtőrvívó Somfai Péter, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó Veréb István, valamint Torghelle Sándor.

MTI