Így edz a tollaslabda világbajnok - videó

shadow

Húsz évente kerül fel egy dán játékos a tollaslabda világ trónjára. 1977-ben, az első világbajnokság férfi egyéni versenyét Flemming Delfs nyerte meg, 1997-ben pedig Peter Rasmussen nyakába került az aranyérem. Az összes többi világbajnoki cím kínai vagy indonéz játékosé lett.

Egészen az idei világbajnokságig. Már a riói olimpián látni lehetett, hogy van egy újabb európai bombajátékos, Viktor Axelsen, aki bronzérmet szerzett a tavalyi olimpián. Ugyanő az idei (múlt héten rendezett) világbajnokságon elképesztő könnyedséggel masírozott végig a mezőnyön. Ráadásul nem akármilyen nehéz útja volt, hiszen az elődöntőben az uralkodó olimpiai és világbajnok Chen Long, a döntőben pedig az ötszörös világ- és kétszeres olimpiai bajnok legenda, Lin Dan volt az ellenfele. Mindkét kínai szupersztárt szettvesztés nélkül, simán verte.

Az alábbiakban egy videót láthatunk arról, hogyan edz, hogyan gyakorol, és mennyire tudatosan készül Axelsen. Érdemes megfigyelni, hogy a 23 éves sportoló maga mutatja be az edzőtermi gyakorlatokat, és ő maga magyarázza el nekünk, hogy minek mi az értelme, és hogyan kell csinálni. És a végén még egy kis show-ra (nem is akármilyenre) is futja tőle.

Viktor Axelsen edzése és Mátrix-trükkje:

Viktor Axelsen bedazzles @PWGFreestyle with his badminton "matrix" workout | Olympic Channel

Danish badminton sensation and Olympic medallist Viktor Axelsen reveals to football freestyler PWG what goes on behind those training doors.