Cseh László: rohadt fáradt vagyok, de nem a kor miatt, tíz éve is kivoltam

shadow

Cseh László hatalmas küzdelemben nyerte meg a 200 vegyest a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napján. A 33 éves úszóklasszis a versenyt követően elmondta, hogy nagyon örül a győzelemnek, de azért még mindig nem teljesen elégedett a teljesítményével. A csütörtöki nyilatkozatokból szemezgettünk.

Az Egri Úszó Klub versenyzője komoly programot vállalt, és a tőle megszokott magas szinten teljesített. 50 méter pillangón ezüstérmet szerzett, majd következett a 200 vegyes, ahol kiélezett küzdelemben, 0.06 másodperccel megelőzte Bernek Pétert. És ha ez nem lenne elég, Cseh tagja volt az egriek 4x200-as gyorsváltójának, amivel szintén elsőként ért célba.

„Azért ez a mai adag elég fárasztó volt, közben néha eszembe jutott, hogy kell-e ez nekem. Aztán persze elfelejtem, mert bár rohadt fáradt vagyok, ám ez nem a kor miatt van, ugyanennyire kivoltam tíz éve is, csak azt már elfelejtettem. Persze, jól esik, hogy még mindig első tudok lenni, de ez még mindig nem az igazi, még kell melózni keményen, hogy hasonlítson is arra, amit szeretnék” - nyilatkozta Cseh László.

45614128_1948117991923981_3488702055076331520_o.jpg Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Ki kell emelni Bernek Péter teljesítményét is, aki nagyon nehéz időszakon van túl. Nyáron három betegséggel is meg kellett küzdenie - mononukleózissal, tüdőgyulladással és asztmával -, emiatt saját bevallása szerint felszedett pár kilót, és még most sincs csúcsformában. Ennek ellenére 400 gyorson nem talált legyőzőre, pedig nagy csatát kellett vívnia két fiatallal, Milák Kristóffal és Holló Balázzsal.

„Ha van egy kis mersz a srácokban, és 150-nel a vége előtt még rápakolnak egy kicsit, akkor szerintem megvertek volna négyszázon, mert azért kezdtem kipurcanni. Azért még nagyon érződik a három hónap kihagyás, meg az is, hogy a brutál gyógyszerkúra után muszáj volt enni rendesen, és nyár végére felszaladt tíz kiló. Most már csak másfél-kettő maradt belőle, ennek kell még lemennie, és akkor rendben leszek."

Bernek arról is beszélt, hogy korábban felmerült benne, hogy a világbajnokságon nem indul el, de belevágott a felkészülésbe, és mostanra már jó úton jár. "Felvetődött, hogy esetleg kihagyom a világbajnokságot, de akkor másfél év nemzetközi versenyzés maradna ki a nagy vb előtt. Úgyhogy belevágtam, és hát szerencsére ma már ott tartunk, hogy egy magyar bajnokságon is lehet nagyokat meccselni, ami elég jól felkészít decemberre.”

45661529_1948118631923917_4218805109091467264_o.jpg Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

A csütörtöki versenynapon megdőlt az országos csúcs férfi 50 méter háton, miután Bohus Richárd a vegyesváltó nyitóhosszán 23.71-es időt repesztett. Ezzel Cseh László fél évtizede fennálló rekordját adta át a múltnak. Bohus azt mondta, természetesen örül az új csúcsnak, azonban többet vár magától, és ezen a távon nincsenek különösebb ambíciói, mivel az olimpián szeretne jó eredményt elérni.

„Persze, örülök ennek a csúcsnak, de nem dob fel különösebben, mert ennél én sokkal jobbat várok magamtól. Igazából ma már a száz érdekel elsősorban, az ötvenet elengedtem, mert az olimpián akarok nyomot hagyni – viszont érzem a csaknem egy év kihagyást, és még mindig azt érzem, csupán az első lépcsőfokot hagytam el, azaz nagyon az elején járunk a fokozatos építkezésnek.”

Jakabos Zsuzsanna az edzőtábor után fáradtan érkezett a versenyre, de így is jól teljesített. "Természetesen örülök az aranyaknak, elsősorban a szerdai száz vegyes dobott fel, nagyon régen úsztam ugyanis percen belül. A mai kétszázon a gyorsot nem nyomtam annyira, mert azt gondoltam, szorosabb lesz a végén a 4x200, de szerencsére a lányok ügyesen megoldották, viszont ha már ők megnyomták, én sem fürödhettem le a sajátomat.” 

via músz/Csurka Gergely