A Büntetőterület szerzője videóbíróként vizsgálja futball és hatalom viszonyát a szocialista korszakban

shadow

A magyar labdarúgás és a hatalom kapcsolata 1945-90 között, ez a témája Takács Tibor a Jaffa Kiadónál megjelent "Büntetőterület" című új könyvének, amely pártjegyzőkönyvek és ügynökjelentések értékelésével mutatja meg a szocializmus viszonyát a hazai futballhoz. Könyvajánlónk.   

Már a szerző előző, 2014-es Szoros emberfogás - futball és állambiztonság a Kádár-korszakban című kötete is egy Esterházy Pétertől kölcsönvett idézettel kezdődött: "A futball problémái a világ problémái", és az idei Büntetőterület is EP-vel indul: "A játék nem metafora, nem modell, nem kicsiben a világ, nem cseppben a tenger, sokkal inkább tengerben a tenger." Már emiatt kellő szimpátiával álltunk neki az olvasásnak, és nem kellett csalódnunk. 

Takács Tibor új műve a négy évvel ezelőtti könyvéhez hasonlóan a sportirányítást és a politikai rendőrség brutális, határt nem ismerő működését is bemutatja. A nyolc fejezet többsége a rendszer irányítói által leginkább megvetett klub, a Ferencváros és a hatalom közti viszony részletes ábrázolásával foglalkozik. Ahogy a szerző írja, "munkámban arra igyekszem választ találni, hogy mit keresett és mit tudhatott meg a magyar állambiztonság a stadionokon belül és azok környékén." Sok visszataszító részlettel találkozhatunk ennek érzékeltetésére, a téma töménysége miatt lassan tudtunk haladni a könyvvel. Pedig több filmszerű epizódot is kapunk az arcunkba, kár, hogy ezeket a jeleneteket nem csak a vásznon láthatjuk viszont, ez mind megtörtént eset. Bergendy Péter A vizsga c. nagyszerű filmje többször is eszünkbe jutott olvasás közben. 


Büntetőterület.jpg Fotó: jaffa.hu

Kapunk egy adagot az 1961-es magyar-osztrák (1-2) válogatott mérkőzés kapcsán született jelentésekből, mivel a politikai rendőrség hírszerzői szempontból veszélyforrásnak tekintette a meccset. A kémelhárítás 64 (!) beosztottja vett részt a találkozó körüli műveletekben. Már ez alapján megérthetjük, hogyan működött az állambiztonság egy sima futballmeccs miatt. "Tudomásul kell vennünk, hogy az állambiztonság másként tekintett a világra, mint mi" - jegyzi meg a könyv írója ezzel kapcsolatban. 

Betekintést nyerünk abba, hogyan alakították át az ország irányítói a magyar sportot szovjet mintára, hogyan érték el a sportélet erőteljes koncentrációját 1950 után, hogyan és miért nevezték át a klubokat és változtatták meg az egyesületek addig használt színeit, vették el addigi identitásukat. Még az is politikai kérdés volt akkoriban, hogy az FTC az Üllői úton vagy a Népstadionban játssza-e a mérkőzéseit. Disszidálási történetekkel is megismertet minket a szerző, Lóránt Gyula és Szűcs Sándor esetét is részletesen taglalja, az Újpest hátvédjét szökési kísérletéért kivégezték 1951-ben, példát statuálva a játékostársainak. "A Szűcs-ügy éppen azért nem kapott nyilvánosságot, mert a hatalom nem a társadalomnak, hanem az élsportolóknak kívánt üzenni."

Amíg az első világháborút követően a karanténból való kitörés volt a cél, az '50-es évektől kezdve az önkéntes elzárkózás. A sikerek propagandaszempontból voltak fontosak, majd következett a politikai megbízhatóság. A rendszer létét nagy mértékben a sikerek igazolták, így legitimációs szempontból kiemelt jelentőségük volt a sportban elért eredményeknek. Az '56-os forradalom leverése miatt viszont Kádár Jánoséknak le kellett mondaniuk a nemzeti retorika használatáról a sport területén is. Kádár amúgy is fellépett a sporttal kapcsolatos nacionalista felfogás ellen. '56 után  a hatalom elállt a nemzeti sportsikerek direkt felhasználásától is, a részvétel fontosabb volt, mint az eredmények. A sportot viszont így is igyekeztek felhasználni a forradalom leverése miatti elszigeteltségből való kitörésre, a futballnak nagy szerepet szántak a társadalom pacifikálásában.

FTC_Újpest_1960.jpg 1960. szeptember 25, Ferencváros - Újpesti Dózsa (2-0)Fotó: Nagy Gyula/Fortepan

Kádár '57-ben leszögezte, hogy a fradista szurkolótábor, a B-közép "fasiszta" gyülekezet. A hatalom nagy erőfeszítésekkel próbálta visszaszorítani a Fradi-kultuszt, és a Fradi-mítoszt. Ennek megoldását abban látták, hogy a klubot középszerűvé akarták tenni. Odáig mentek az ötleteléssel, hogy Karinthy Ferenc Ferencvárosi szív c. novelláskötetének újrakiadását is meg akarták gátolni. Karinthy Cini  kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott, majd 1960-tól 1970-ig az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke volt. A 60-as évek elején a kádári vezetés tisztogatásba kezdett. Az egyik fő célpont az FTC elnökhelyettese, Weidemann Károly volt, akit egy koncepciós eljárás keretében tartóztattak le, részletesen megismerhetjük ennek az ügynek a menetét.  Nem csak a klubok vezetői között, hanem a pályán, az öltözőkben és a lelátókon is figyelték a gyanús személyeket, az állambiztonság elsősorban az ügynökhálózatán keresztül próbálta szemmel tartani a stadionok nézőtereit. Odáig ment az ellenőrzés, hogy a Népstadion bizonyos szektoraiban szurkolói csoportokat figyeltek meg. 

"A fociban az a jó, hogy ezernyi dolgot jelenthet a művelői, a nézői és a kutatói számára. Nekem itt és most párttitkárok, ügynökjelentések, nyomozások, titkosszolgálati tisztek voltak fontosak, ám ezzel együtt sem állítom azt, hogy ez lenne a szocialista korszak magyar futballjának 'valódi' vagy 'igazi' arca. Ugyanennyire jelenvaló volt a játék öröme, az együtt szurkolás élménye, a virsli íze, a rossz, de mégis jó mustáré, a sör keserű büdöse. Az állambiztonsági iratokban az a jó, hogy olykor ezt az arcot is rögzítették. Az 1960-as évek közepén egy ferencvárosi szurkoló (és hálózati személy) ekképpen számolt be a Győrbe igyekvő fradistákról: 'A vonaton odafelé a mérkőzés latolgatása volt. A botrány akkor tört ki, amikor elfogyott a sör.'" - ezzel a bekezdéssel zárul a könyv.

Büntetőterület a hatalom által az elmúlt 60 év labdarúgópályáinak tizenhatosain belül elkövetett szabálytalanságairól beszél. Művével Takács Tibor lett a korszak videóbírója, aki VAR-rendszerrel nézi vissza, elemzi és értékeli a szocializmus futballra vonatkozó visszásságait.