A németek kiakadtak, amiért Özil és Gündogan a török elnökkel fotózkodott

shadow

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) közleményben kritizálta Mesut Özilt és Ilkay Gündogant, amiért közös fotót készítettek Törökország elnökével, Recep Tayyip Erdogannal. Mindketten török felmenőkkel rendelkeznek, azonban már Németországban születtek.

Gündogan és Özil egyaránt tagja Németország világbajnoki keretének, ezért is érinthette érzékenyen a DFB-t, hogy az elnökválasztásra készülő, ennek megfelelően erősen kampányoló Erdogant népszerűsítik. Sőt, Gündogan egészen konkrétan azzal a szöveggel posztolta a képet, megtiszteltetés, hogy az elnöke mellett állhat.

A DFB tiszteletben tartja a bevándorló hátterű labdarúgókat, de...

A DFB vezetője Rainhard Grindel közleményben azt írta, nem tartja helyesnek, hogy a válogatott játékosai Erdogan mellett kampányolnak. 

"A DFB tiszteletben tartja a bevándorló hátterű játékosok speciális helyzetét, de a futball és a szövetség kiáll azokért az értékekért, amiket Erdogan nem tart tiszteletben. Nem helyes, hogy a válogatott játékosaink belefolynak egy választási kampányba. Ez nem segítette elő a DFB integrációs törekvéseit" - tette hozzá Grindel. 

A német válogatott csapatkoordinátoraként dolgozó Oliver Bierhoff is kritizálta a játékosokat, egyúttal azt ígérte, el is fog beszélgetni velük a kérdésről. Bierhoff szerint egyik játékos sem volt tisztában a fotó szimbolikus jelentőségével, ettől függetlenül rossz döntést hoztak. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy továbbra is töretlenül bízik a két középpályásban, és szerinte ugyanolyan elkötelezettek lesznek a válogatott iránt, mint eddig.

068_AA_14052018_746371.jpg Fotó: Europress/AFP

Diktátorként irányítja Törökországot

Erdogan 15 éve van hatalomban, de a soron következő választás különösen fontos lesz, eldől ugyanis, hogy megvalósul-e az elnöki rendszer és ezzel a totális diktatúra. Pártja, az iszlamista hátterű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a 2016-os katonai puccsot követően módszeresen építette le az ellenzéki - vagy annak vélt - hangokat az országban.

A török rendőrség több mint 50 ezer embert tartóztatott le, mert a vád szerint kapcsolatban álltak a puccsal megvádolt Fethullah Gülennel, vagy kurd szeparatistákkal. Közülük sokan ellenzéki aktivistaként, újságíróként, tanárként, ügyvédként és egyéb köztisztviselőként dolgoztak. A hadseregen, a rendőrségen és a bíróságokon is tisztogatást hajtottak végre, sokakat eljárás alá vontak.

2017-ben népszavazáson döntöttek arról, bevezetik-e az erős elnöki rendszert. Itt végül - ha gyanús körülmények között és minimális fölénnyel is - de az igenek győztek, ezzel felhatalmazást kapott a törvényhozás, hogy módosítsa az alkotmányt. Az új rendszer 2019-től léphet hatályba, azonban a parlamenti választásokat előrehozták, június 24-én tartják a szavazást.

068_FtpTrial-AA_14052018_746372.jpg Fotó: Europress/AFP

Gündogan közleményben reagált

A Manchester City futballistája közleményben védte meg a találkozót, amin Özil mellett az Everton futballistája, Cenk Tosun is részt vett. Állítása szerint egy, a török tanulókat segítő alapítvány rendezvényén találkoztak, egyébként pedig nem állt szándékukban politikai véleményt nyilvánítani a képpel.

"Talán udvariatlan módon kellene viselkednünk az anyaországunkban élő családjaink elnökével? Lehet bármennyire is megalapozott kritika, úgy döntöttünk, hogy az elnöki hivatal és a török gyökereink iránti tiszteletből a kedvesség gesztusát gyakoroljuk. Nem állt szándékunkban politikai véleményt nyilvánítani a fotóval" - írta a játékos a közleményben.

via bbcindependent