Magyarfoci "szív" Horváth Feri, és egyéb nyalánkságok

shadow

Ki az, akinek a figyelme a Rohonci úttól Sóstón át a Hungária körútig mindenre kiterjed? Akinek Ulveczki Zoli a kortársa, Pisont István a múzsája és Véber György az esküdt ellensége? Kinek a nagyapja nyugszik a régi kispesti stadion kezdőkörében? Ki az, aki nemcsak mindent lát, de mindent ért is, ami az aktuálisan OTP Bank Ligának nevezett bohóctréfában történik? És ki az, aki még szereti is, ha habostortát nyom a képébe szerelme tárgya, a hűtlen cafka magyar fodball? Hát Végh Hanta, ő az.

Pont úgy nem tudunk lekattanni a 2rule-ról, ahogy Nikolic a szűk keretéről, és a magyar futball Horváth Ferencről. Hanta a házban!

1. Kicsi a keret Fehérváron?

Az MTK feltörölte a pályát a bajnokkal, és Nikolic első mondata az volt, hogy kicsi a kerete, és nem tud rotálni. A Vidi jó játékkal kapott ki Londonban, és Hanta egyből kiszúrta, hogy kvázi ugyanaz a csapat játszott a bajnokin, mint a Stamford Bridge-en, így érthető is lenne az edző jajszava.

“Pedig elnézve a keret, nem kéne, hogy ez így legyen, hiszen ül a padon egy csomó játékos, aki ezek szerint a Vidihez vékony, de a magyar válogatotthoz elég jó. Tamás, Hangya, Berecz ülnek a padon, és még az olyan meccseken sem játszanak, ahol tényleg lehetne rotálni a keretet” 

- magyarázta Hanta, miközben olyan értetlenül nézett, mint Catalin Azoitei egy rossz Talapa-beadás után.

Hengerelt az MTKHengerelt az MTK Fotó: MTI

“Ott van a Géresi, aki legalább néha megpróbálhatná pótolni Scepovicot, akit a jó ég tudja, mi tart a Vidi kezdőjében, mert nem szokása gólt lőni” - dohogott Hanta.

Nikolic mondanivalója persze magánügy, de talán nem annyira szerencsés ilyeneket mondani akkor, amikor a pletykák szerint a Lazovic-ügy is azon pattant ki, hogy a fehérvári szerb kolónia túlságosan nagy beleszólást követelt az átigazolásokba. Mindenesetre a Vidi már vesztett pontokban is leszorult a dobogóról.

2. Magyarfoci <3 Horváth Feri

A szombathelyi válságtanács két hete úgy találta, hogy a kiesés felé magabiztosan menetelő Haladáshoz a soha sehol semmit nem mutató Horváth Feri lesz a legmegfelelőbb megmentő.

“Én ezt a jelenséget egyszerűen nem értem. Horváthnak a mókás nyilatkozatokon kívül nincs semmije, amit felmutathat, erre valamiért mindig megtalálják munkával. A Hali már a hetedik csapata, és szerintem ilyen fiatalon ennyi helyen még soha senki nem volt edző” 

- révedt a semmibe Szilveszter Ferenc a meccsek 90. percében mutatott megtörtségével Hanta.

Szombathely a következő állomásSzombathely a következő állomás Fotó: haladas.hu

Horváth Budapestet elkerülte, viszont keresztbe-kasul végighaknizta az NBI.-et, és bár csak két állomáshelyén végzett 50 százalék fölött, valahogy mindig jut neki egy kispad. “Lehet, hogy az Aczél-körre hajt, és ő is két csapattal akar kiesni egy év leforgása alatt. Mondjuk Aczélnak sikerüt hárommal is (REAC, Siófok, Disógyőr), vagyis a valódi rekordtól még messze van.” - vonta le a következtetést Hanta.

3. A Fradi ilyen jó, vagy a Debrecen ilyen hitvány?

Az eredmény mellett érdemes megnézni a Fradi-Debrecen (2-2) meccs statisztikáit is. Tudni kell, hogy a Fradi a 31. perctől kezdve emberhátrányban játszott, így különösen szép eredmény, hogy két gólt is tudtak lőni, és megmentettek egy pontot. Főleg úgy, hogy rengeteget volt náluk a labda (69% emberhátrányban), és 20 kapura lövésük volt, ami létszámegyenlőség mellett sem mutatna rosszul.

“Én nem látok semmit ebben a Debrecenben, szerintem a Mezőkövesd és a Paks is sokkal izgalmasabb most. Nem tudom, hova tartanak és mit akarnak kihozni ebből a szezonból, de nem néznek ki jól annak ellenére sem, hogy eredményekben elég jól állnak” 

- mondta Hanta egy Vyrfarkas-slágert dúdolva.

A Lokiról még annyit, hogy a második félidőben - emberelőnyben - 31 százalékban volt képes birtokolni a labdát, és egyetlen kapura lövésük volt, az sem talált kaput. Még egy nyomorult szögletig sem jutottak el.

“A Fradi sem meggyőző annyira, és Rebrov ide, új koncepció oda, egyelőre nem sokat mutatnak ők sem. A Honvédot is úgy verték meg, hogy keveset fociztak, sokat védekeztek, és hát Lanzafame is lövi a gólokat, de egy meccset nem bír végigjátszatni” - fitymálta az olaszt a Balogh Torony-fizikumú játékosokhoz szokott szakértőnk.

4. És megint a 2rule

Hanta hívta fel a figyelmünket rá, hogy a Honvéd kénytelen volt a fekete, idegenbeli mezében pályára lépni a DVTK elleni hazai meccsén. Ennek nem lehet, csak egy oka: “Szerintem az van, hogy a 2rule csak két mezt gyártott le nekik: a hazai piros csíkosat (vízszintes és keresztbe csíkos), és az idegenbeli fehéret. Más szóval ha az ellenfél mezében van piros, vagy netán fehér a hazai mezük, akkor a DVTK nem tud kiállni ellenük” - nyerített hatalmasat Hanta.

2 uralkodó2 uralkodó Fotó: dvtk.eu

Ha egyébként az NBI. kevésbé lenne belterjes, ebből komoly gondjai is akadhatnának a diósgyőrieknek, hiszen elvben nekik kéne alkalmazkodniuk a hazai csapat mezválasztásához. Olyan viszont az NBI.-ben nem történhet meg, hogy egy 2rule mez miatt bárkinek bántódása essen.

5. A hét magyarfoci pillanata 

A showt Antal Botond viszi a héten, aki kétszer is káprázatos mutatvánnyal szórakoztatta a szurkolókat. Hirtelen nem is tudjuk eldönteni, melyik volt a szebb.