Németh Róbert: "Az volt a becenevem, hogy Robson"

shadow

E sorok írója a 2010-es labdarúgó-világbajnokság alatt, a Fishing On Orfű fesztiválon találkozott először személyesen Németh Róberttel. A Kispál és a Borz búcsúkoncertje után, késő este készítettünk interjút Rátgéber Lászlóval, az asztalnál ott ült Robi is, akinek egy mondatára tisztán emlékszünk: "hülye angolok, angol hülyék" - a foci vb-n az angolok aznap játszottak 0-0-s döntetlent Algériával. A Heaven Street Seven egykori és a Pegazusok Nem Léteznek jelenlegi basszusgitárosának - akinek Nincsen mozgás az eseményhorizonton címmel tavaly októberben jelent meg kiváló szólólemeze - sport témájú cikkeit is olvashatjuk a hvg.hu-n, a Recorder Magazinban, korábban a vs.hu-n is, 2013-ban ő nyerte a VOLTfolió Kulturális Médiadíj legjobb újságírónak járó elismerését. Vele beszélgettünk kedvenc klubjáról, a Liverpoolról, Steven Gerrardról, az angol fociról, legkedvesebb sportélményeiről, a sport és a popzene kapcsolatáról. A magyar kulturális élet sportközeli alakjait bemutató "Tesis a világ" sorozatunk első része.

Te el tudod képzelni a Rolling Stones-t a budapesti vizes vb megnyitóján?
A miniszterelnök úr azt mondta egy-két éve, hogy minden elképzelhető. És a helyzet az, hogy ki vagyok én ahhoz, hogy a miniszterelnök úrnak ellentmondjak? Úgyhogy, egyrészt minden elképzelhető. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy a Rolling Stones egy turnén kívül elmenjen „házibuli-zenekarnak”. Olyat már láttunk, hogy egy megnyitóra egy zenekar on/off típusú, egyszeri koncertet vállal, de a Stones mégis csak a Stones, róluk ezt viszonylag nehezen tudom elképzelni.

Pláne, hogy inkább az olimpiákon jellemző ilyen szintű együttesek fellépése.
Sose néztem még vizes vb megnyitóját, és ezzel minden bizonnyal így van az öt-hat milliárd földlakó jelentős része. Vannak olyan megnyitók világeseményeken, amelyek a popkultúra, a szórakoztatóipar tárgykörébe tartoznak, ilyen az olimpia és a foci-vb, de főleg az olimpia. A vizes vb megnyitója pedig úgy gondolom, nem tartozik a szórakoztatóipar értelmezési tartományába. Most sem fog. Nagyon korlátozottan vagyok képes elképzelni, hogy a Stones eljönne a vizes vb megnyitójára, pedig a fantáziám igen színes.

A Heaven Street Seven

Ha jól sejtem, az egyéni sportágakkal szemben inkább a csapatsportokat preferálod. Néhány zenészről tudható, hogy sokáig komolyabban sportoltak: Szarvas Árpád (EZ Basic, Evil Men Have No Songs, Models Can't Fuck) jégkorongozott korábban, Ligeti György (We Are Rockstars) teniszezett egykor, Tom Barman (dEUS, TaxiWars) pedig squash-játékos volt. Te mit sportoltál?
Fociztam, majdnem tíz évig, 10 és 18 éves korom között, nagyjából. A 80-as évekről beszélünk, a sashalmi EMG SK-ról. A klub akkor a BLSZ I-ben volt, aztán fölkúszott a Pest megyei bajnokságba. Ma már persze nincs EMG, csak RAFC (Rákosszentmihályi Atlétikai és Football Club). Jobbszélsőként kezdtem.

Mint a már emlegetett miniszterelnök úr. 
Így van. Aztán voltam középpályás, végül még jobbhátvédet is játszottam. Középpályán játszottam a legtöbbet, mint Bryan Robson. Róla kaptam a becenevem is, a Robsont. 7-es számmal játszottam, jobb oldali középpályást, mint ő a Manchester Unitedben. Aztán, amikor jött a zenélés, az, mint sok más embert, elvitt a sportból. Pedig gyerekkoromban iszonyat mennyiségben faltam a sportot. Azt tudni kell, hogy akkor még nem volt az az irtózatos mennyiségű sport-információáradat, mint most. Akkor volt kettő darab televíziós csatorna, meg volt a szlovák 1-es, ahol lehetett nézni a szlovák bajnokságot, a Dukla Praha-, Slovan Bratislava-, meg Bohemians-meccseket. Volt sportfüzetem gyerekkoromban, focis és atlétikai is. Ha volt egy sportközvetítés, akkor azt ünnepként éltem meg. Ha mondjuk egy atlétikai nagydíjon Jarmila Kratochvílová végigdübörgött 400 méteren, akkor én ott jegyzeteltem. De még a sífutás is érdekelt. Minden, hiszen még nem hat-nyolc csatornáról ömlött a sport. Akkor még számoltam vissza a napokat, ha közeledett valami sportesemény. Megvolt az összes NB I-es csapat gombfociban, játszottam a bajnokságot, minden hétvégén forduló volt. Le kellett játszani nyolc meccset, a 16 csapattal. Mindig a Vasas nyert, és lett bajnok.

Hogy lettél Vasas-drukker?
Úgy jött a Vasas, hogy kisgyerekként még nem volt kedvenc csapatom. Akkor teljesen Törőcsik-lázban éltem. A '82-es vb az első, ami tudatosan megvan, tízéves voltam. Aztán – nem tudom, miért – egyszer csak Vasas-szurkoló lettem. És ez így is maradt. Sokat is jártunk ki meccsekre, kettős rangadókra és a Fáy utcába is. A '84-es Vasast azóta is el tudom mondani fejből. (Sorolja – a szerk), Kakas - Farkas, Híres, Balog, Csorba - Müller, Birinyi, Rixer - Izsó, Kiss, Váradi. Azóta kicsit eltávolodtam a Vasastól, de örülök, hogy megint összeszedettebb korszakot él át a klub, a szimpátia megmaradt. Azért ott elég komoly mélységek voltak az elmúlt tizenvalahány évben.

A Pegazusok Nem Léteznek

Számos híres zenészről olvashattuk, hogy Liverpool-drukkerek, Elvis Costello, Lana Del Rey és Mel C is az, ahogy te magad is, ezt megírtad korábban a vs.hu-n. Azt viszont talán te sem gondoltad eddig, hogy Gary Barlow-val szerepelsz majd egy bekezdésben, pedig ő is Pool-szurkoló. Nálad hogy alakult ki ez a szimpátia? A zene, a Beatles is szerepet játszott ebben?
Hogy jött a Liverpool? Misztikus ködbe vész. Részben Tandori Dezsőnek köszönhetően, már a „Nagy gombfocikönyv” című kötetében is a Liverpool volt a legszimpatikusabb csapat. Azt a könyvet tényleg rongyosra olvastam, szétesett, szívesen venném, ha valakinek lenne eladó. A „Nagy gombfocikönyv” és az „Új nagy gombfocikönyv” is megvan. Valamiért kiszúrtam előbbiből a Liverpoolt, és ez azóta is tart.

Az említett cikkedben azt írod, hogy „Liverpool-szurkolónak lenni életérzés”, hogy „a Liverpoolban van valami rock and roll”. 
Valóban van egy ilyen nehezen definiálható Liverpool-érzés, amit az odaadás, az összetartozás, az odatesszük magunkat-hozzáállás jellemez. Nem a klub ethosza alakul, formálódik, hanem a klub ethosza formálja az oda kerülő játékosokat, bárhonnan is jönnek. A '80-as évekhez képest a mai már nyilván egy sokkal nemzetközibb csapat, de az erős klubfilozófia, a Liverpool-feeling most is működik. Az, hogy tolni kell.

A bennem megbújó Lakat T. Károly már mondja is, hogy a kedvenc fociindulód nyilván a "You'll never walk alone". 
Nyilván. Eleve, hogy egy 
beatzenekar már létező száma. Közben eszembe jutott, hogy múltkor néztem az Aberdeen egyik meccsét, és beugrott a '83-as KEK-döntő, amikor az Aberdeen megverte a Realt. Tudod, ki volt a skót csapat edzője?

Alex Ferguson. 
Nekem az Aberdeen is tök szimpi volt.

A Liverpoolból egyenesen következett, hogy az angol válogatott legyen a kedvenced?
Igen, mert azt a fajta focit szeretem. Ez van. De például bírom a spanyolokat, vagy az olaszokat is tudom bírni. Sőt: sose gondoltam volna, hogy a német válogatottnak is tudok drukkolni. Gyerekkoromban annál unalmasabb és borzasztóbb - de hatékony - focit játszó csapat nem volt, mint az övék. De az elmúlt öt-tíz évben azon kaptam magam, hogy jó a német foci. Sose gondoltam volna, hogy odakattintok egy Bundesliga-meccsre.

Amikor Steven Gerrard bejelentette, hogy távozni fog a Liverpooltól, egy nagyon személyes cikkben méltattad az érdemeit és búcsúztál el tőle. Ő a kedvenc Pool-játékosod?
Most olvastam a könyvét, amit egy ghostwriterrel írt.

Abban minden jó benne van vele kapcsolatban. 
Olvastad?

Igen, nagyon tetszett. 
Egészen elképesztő, hogy mindent odadobott a Liverpoolért. Nem gondolom, hogy ha elment volna a Chelsea-hez, a Real Madridba, a Barcelonához, az Interhez, vagy a Bayernhez, akkor rossz ember lenne. Nem vont volna le semmit az értékeiből, ha elmegy onnan. De az, hogy ott maradt, heroikus magasságokba emelte. De amúgy azt gondolom, hogy máshol nem tudott volna olyan jó lenni, mint a Liverpoolban. Ahogy Beckham sem tudott olyan jól játszani sehol, mint a Manchester Unitedban. Az angol focinak van egy olyan idézőjelben korlátozottsága, vagy meghatározottsága ilyen értelemben, hogy azt nem, vagy nem biztos, hogy lehet bárhol jól játszani.

Abban a fentebb említett cikkben egy Cseh Tamás-Bereményi Géza dalt idézve a Liverpool jobbik részének nevezted Gerrardot, meg working class hero-nak, a Pool Boka Jánosának. 
Tényleg hőse, vezére volt a klubnak. Ha valakihez tudnám hasonlítani Gerrardot, akkor az Boka János. Ahogy vezette a seregét. Jó, ebben van egy kis felülstilizálás, meg szentimenti, de a kedvenc csapatommal, meg annak a hősével hadd legyek már.

És a Beatles-utalások, amelyek végigkísérik a zenei újságíró pályafutásodat, sőt, a Facebook-oldaladat látva, a mindennapjaidat is? 
A Beatles volt az első zenekar, amit gyerekként hallottam. Hatévesen az apám hozott egy Beatles-kazettát, állandóan azt hallgattuk, ez tök meghatározó a mai napig.

Érdekes, hogy egyik Beatles-tag sem érdeklődött különösebben a labdarúgás és a Liverpool iránt - pedig mindannyian a város szülöttei -, Paul McCartney jelenti a kivételt, aki viszont inkább az Evertont kedveli. Én se olvastam soha a focis kötődéseikről.

És Gerrard óta kit bírtál még a Liverpoolból? 
A korábbi középső középpályást, Joe Allent, például. Nagyon sajnálom, hogy azt a csávót eladták. Vagy Philippe Coutinhót. De egyik sem akkora kedvencem, mint Gerrard volt.

Arra én is pontosan emlékszem, édesanyám is nézte velem. 
Elképesztő volt.

Nektek, liverpooliaknak és angol szurkolóknak 2001 parádés volt a Münchenben, vb-selejtezőn aratott 5-1-es győzelemmel, Michael Owen triplájával és az ő Aranylabdájával. 
A jó öreg McAllister. Meg Danny Murphy. És még mondhatnék másokat is. Egyikük sem volt világsztár, de azért úgy „oda voltak rakva”. Nem voltak olyan hú, de nagy játékosok, de mégis, micsoda fazonok!

Murphy mai megfelelője James Milner a Pool-ban, nem? 
Igen, hasonló a habitusuk, a figurájuk. Az előbb a kedvenc Liverpool-meccseimet kérdezted, vagy életem meccseit?

Általában. 
Akkor ott van még, „sajnos negatív értelemben”, hogy Lovasit idézzem, a '86-os vb-ről a magyar-szovjet 0-6. 14 éves voltam, hatalmas felhajtás volt a magyar válogatott körül. Leültem meccset nézni, nyár, vb, sokkoló volt. Fölálltam a meccs végén, és volt alattam egy ilyen hatalmas izzadtságfolt.

Németh Róbert frontemberként

És a nem focis élmények?
Főleg gyerekkoromból az ünnep jellegű sportközvetítések, például a '82-es hazai, budapesti női kézilabda-világbajnokság nagyon beégett a magyar válogatott ezüstérmével. Őriné Győrvári Györgyivel, Rácz Mariannal, Gódorné Nagy Mariannal, Sterbinszky Amáliával. Hatalmas volt. Ahogy a '83-as C csoportos jégkorong vb is a Budapest Sportcsarnokban Ancsin Jánossal, Pék Györggyel, Kereszty Ádámmal, Zölei Jánossal.

Kovalcsik Péterrel. 
Vicces, hogy 37 év után is jönnek vissza a nevek. Az is elképesztő volt. Atlétikai versenyek is nagyon megmaradtak. Carl Lewis, Calvin Smith, Szalma László.

Akkor nem csak a zenében vagy mindenevő. 
Már annyira nem, régen a Népsportot, a Képes Sportot is megvettem, az NS-t már jó ideje nem veszem meg.

A 2014-s vb-n a chilei válogatott szereplését kísérted végig a vs.hu remek sorozatában. Hogy sikerült kifognod Dél-Amerikát?
Ez volt az egyik cikkem címe :) Sorsot húztunk, és Uruguayt húztam ki. Gazdag Józsi Suárez miatt rám írt vagy ötször, hogy cseréljük el Uruguayt.

Ő is nagy Liverpool-szurkoló. 
Igen, szintén zenész. Kérdeztem, hogy kire. És akkor többszöri csere után sikerült, a csencselés végén hozzám pördült 
Chile, egy szimpatikus válogatott. Az amúgy is egy nagyon érdekes ország, diktatúrából az övéké lett Dél-Amerika egyik legstabilabb parlamentáris demokráciája. Elnöknő van, csak mondom, tehát van hová fejlődni. És vannak tök jó chilei zenekarok, például a Los Prisioneros, amelynek tagjai amúgy a Clash „Sandinista!” című lemezétől vették az inspirációt. Egyik vágyott úti célom Chile.

Nálad ki a legnagyobb rocksztár focista? 
Nem a kedvencem, de ha focista plusz popsztár, akkor David Beckham. Régebben pedig George Best, aki cserélhetett volna egy rockénekessel is. De ilyen volt Diego Maradona is. A legmenőbb focisztárok már 30-40 éve is a popkultúra értelmezési tartományába tartoztak. Az elmúlt húsz évben pedig főleg. Ma pedig Cristiano Ronaldo és Lionel Messi az. Nem úgy, mint Beckham, de akiknek mezeik százezreit adják el, azok nyilván popsztárok.

Van kedvenc sportos lemezborítód?
  
Blur: Parklife, Robbie Williams: Sing When You're Winning, Kraftwerk: Tour de France, Roxy Music: Flesh + Blood, Madness: Keep Moving.

És kedvenc sport témájú könyved? Ha már a Magvető Caféban ülünk.
Tandori Nagy Gombfocikönyvén kívül Andre Agassi önéletrajza is nagyon jó.

Nálam az a valaha volt legjobb, sport témájú könyv. 
Igen, nálam is. Meg volt egy tök jó könyv Quiniről, a Barcelona 1981-ben elrabolt támadójáról. Közben eszembe jutott még egy nagy élmény. Az 1981-es magyar-angol vb-selejtezőn, a Népstadionban 
Trevor Brooking rúgott egy olyan gólt, hogy beragadt a labda a hálótartóba, a sarokba, ott maradt. Szegény Katzirz Béla! Amióta a youtube létezik, be lehet csúszni ilyen egy-két órás alagutakba. Az MLSZ elkezdett feltölteni korábbi válogatott meccseket, áldom őket érte. Ha egy szabad este leülök, elkezdem nézni ezeket, megyek a következőre, és azt veszem észre, hogy eltelt két óra. Főleg '80-as évekbeli válogatott-, és Vasas-meccseket nézek.

Egy tavalyi hvg-s cikkedben az írtad, hogy "a NER popkultúrája egy nagy Mága Zoltán-hegedűszóló, a NER popkultúrája a Coelho-hiphop lehetőség szerint népiesch betétekkel, a NER popkultúrája grandiózus giccs, vagy még az sem, vagy csak a kétségbeejtően nagy és tátongó üresség". Ehhez jól (vagy rosszul?) illeszkedik, hogy Muhi András Pires dokumentumfilmjéből megtudtuk, a magyar labdarúgó-válogatott öltözőjében Kis Grófo szól, a lelátókon pedig egy 90-es évek végi diszkósláger, a Soho Party "Az éjjel soha nem érhet véget" című száma hódol. Mit gondolsz erről?
Egyrészt úgy gondolom, hogy semmilyen válogatott tagjai nem King Crimson '70-es évekbeli lemezeire buliznak, és nem a Pink Floyd „Wish You Were Here”-jét éneklik együtt az öltözőben. Halljuk a külföldi focistákról is, hogy hiphopot hallgatnak. Ami tök oké.

Ahogy azt is, hogy Wayne Rooney óriási Stereophonics-rajongó, Messi odavan az Oasisért, Andrés Iniesta meg a Kasabianért. 
Xabi Alonsóról meg készült egy fotó, amin Wilco feliratú sapkát hord.

Nem véletlenül szeretjük mindketten a spanyolt, meg a Wilcót is. 
Imádom. Nem ezért, de azóta meg főleg. Gerrard is írta, hogy az egyik legjobb, akivel valaha együtt focizott. Mindig bírtam.

Visszatérve a magyar válogatotthoz. 
Eleve nincsenek túlzott elvárásaim. Nem mintha úgy gondolnám, hogy a focisták mind tahók, csak nem hiszem, hogy feltétlen progrockot vagy alterockot kéne hallgatniuk az öltözőben. Nyilván egy futballcsapat reprezentálja azt a könnyűkultúrát, ahonnan jött. Miért lenne más egy válogatottnak a popkulturális fogyasztási szokása, mint annak a közegnek, ami mögötte van? Hozzáteszem, hogy Kis Grófot bizonyos értelemben többre becsülöm, mint más kommersz könnyűzenéket. Mulatós romapop, tiszta ügy.

A vízilabdázók közül Gór-Nagy Miklós nagyon szereti az Esti Kornélt, a Képzelt Várost, a Pegazusok Nem Létezneket.
Vannak kivételek.

És a lelátói slágerek? 
Ezekkel ugyanez a helyzet, mint azzal, hogy mit hallgatnak a focisták az öltözőben. Nyilván jobb hallgatni a White Stripes-ot, mint a Soho Party-t. De itt is egy adott ország popkultúrája jelenik meg. Viszont vannak jó ellenpéldák idehaza is. 
A Fish írta például a magyar jégkorong-válogatott indulóját, ami szerintem tök oké.

Ahogy annak idején a Kispál és a Borz írta a pécsi női kosárlabdacsapat, a PVSK himnuszát, vagy a Tankcsapda az azóta már visszavont Loki-indulót.
Összességében azért annyira nem teljesen lesújtó a kép. Én is örülnék, ha nem azt a nyomorult Soho Party-számot kellett volna hallgatnom.

Mi a véleményed a Super Bowl-ok szünetében látható Half Time Show-król? Ebben az évtizedben olyan előadók, zenekarok léptek fel, mint Lady Gaga, a Coldplay, Beyoncé, Madonna, a The Black Eyed Peas, és a The Who. A 2000-es években viszont láthattuk Bruce Springsteent, Prince-t, a The Rolling Stones-t, Paul McCartney-t vagy a U2-t. Zeneileg mennyire értékelhetőek ezek a rövid koncertek? 
Szórakoztatóipari események ezek. Sokat írtak arról, hogy eltűntek a stadion-rock zenekarok. Átalakult az egész popkultúra. Azok az új zenekarok, akik jönnek és sikeresek lesznek, már nem feltétlen stadion-rock zenekarok akarnak lenni. Talán a Guardianban olvastam, hogy a stadion-rock kultúra az többé-kevésbé a régi zenekarok reciklálása. Az utolsó új zenekar, amiből stadion-rock zenekar lett, az a Coldplay.

Meg a Killers. 
Igen, ők kábé egy időben jöttek. Azóta nem jött olyan új zenekar, amiből stadion-rock zenekar lett volna. Ilyen típusú sztárok ma már nincsenek, más a zeneipar. Amúgy sosem maradtam fent a Half Time Show-k kedvéért.