Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

shadow

Nem sikerült túl fényesre Cristiano Ronaldo első Bajnokok Ligája-mérkőzése a Juventus színeiben. Az ötszörös aranylabdást az első félidőben kiállították egy olyan megmozdulásért, ami erősen véleményes, hogy valóban pirosat ért-e.

Emre Can a mérkőzést követően hangot is adott nemtetszésének, igaz, talán tehette volna ezt kicsit finomabban. A német válogatott középpályás - aki a sérült Sami Khedira helyére csereként állt be - felháborodottan nyilatkozott azt követően, hogy levetítették neki Ronaldo és Jeison Murillo tizenhatoson belüli találkozóját.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről | Hosszabbítás

Rémálomszerűen alakult Cristiano Ronaldo első juventusos Bajnokok Ligája-mérkőzése: a portugál sztárt a mérkőzés 29. percében kiállította a játékvezető. Ez volt Ronaldo pályafutásának első piros lapja a BL-ben, meg is viselte a döntés, könnyek között hagyta el a pályát. Ronaldo ártatlannak tűnő szituációban ütközött a tizenhatoson belül a Valencia védőjével, Jeison Murillóval.

"Ez pirosat ért? Hallottam, hogy azt mondták, hajhúzás miatt állították ki. Mi nem nők, hanem focisták vagyunk. Ha ezért piros lapot adtak, akkor lényegében bármilyen szabálytalanságért járhatna. Száz százalék, hogy ez nem ért kiállítást" - nyilatkozta Can. Talán kitalálható, hogy melyik mondata volt problémás.

Can azóta a Twitteren közleményben kért bocsánatot, kijelentette, hogy nem állt szándékában a nőket és a női labdarúgást lealacsonyító kifejezést használni. Mint írta, az volt a célja, hogy rámutasson a rossz játékvezetői döntésre, egyúttal kiálljon az egyik csapattársa mellett. Végül bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megsértett.

Ronaldo - ha időközben nem változtatja meg az ítéletet az UEFA - a Young Boys ellen nem léphet pályára eltiltás miatt. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága már vizsgálja az esetet, döntést jövő csütörtökre ígértek. Elméletileg akár két meccsről is eltilthatják, ami azt jelentené, hogy a Manchester United ellen sem játszhat.

via goal.com