Hat nap alatt két forduló, magyar rangadóval zárul az év

shadow

Noha a hétvégén eldőlt, hogy a Bayern lesz az őszi bajnok, több nyitott kérdés is fölmerül az évből hátralévő két fordulóval kapcsolatban. Például, hogy melyik csapat lehet a legerősebb kihívó, amely tavasszal üldözőbe veheti a vélhetően februárban már gőzerővel a Besiktasra koncentráló bajorokat. A Dortmund csak bízhat abban, hogy az edzőváltásnak már rövid távon gyógyító hatása lehet. A Peter Bosz helyére érkező szintén Peter, Stögernek előbb a Mainz, majd a Hoffenheim ellen kellene pontokkal gyarapítani az utóbbi hetekben igencsak lassan növekvő készletet. És ha sikerül akkor, ha nem is az év eleji céloknak megfelelő első négy, de legalább az első hat hely valamelyike meglesz.

A második helyre favorit a Leipzig. A Bajnokok Ligája terhelés ugyan fásultabbá tette Gulácsiékat, de még így is jók a dobogóra, igaz kedden a Wolfsburg nem ígérkezik könnyű ellenfélnek. A farkasok 11. helye csalóka, csak a Bayern kapott ki kevesebbszer a tizenöt forduló során. Az évet is a Leipzig zárja, méghozzá egy magyar rangadóval: vasárnap 18:00-tól a Hertha lesz a vendég. Tavaly kétszer is Gulácsiék nyertek, hazai pályán Werner és Orban góljaival 2-0-ra, de Berlinben is jobbnak bizonyultak Dárdai csapatánál, a 4-1-es győzelemből Werner és Selke is duplával vette ki részét.{mondjuk kellett hozzá Jarstein is} Érdekesség, hogy Selke azóta már a Hertha színeiben keseríti az ellenfelek védelmét.

A Hertha a Hannover elleni hazai meccs után látogat Lipcsébe és sorsdöntő lehet a két meccs, mert két győzelemmel a tabella első fele is összejöhet, két vereséggel viszont akár kieső helyre is visszacsúszhat az idegenben már négy meccse veretlen berlini csapat. A hivatalos cél a húsz pont, ehhez elvileg nyernie sem kell a Herthának, elég két döntetlen is...

A Bayern közben a nyeretlen Köln és az újonc Stuttgart ellen jó eséllyel tovább növeli az amúgy is tekintélyes nyolc pontos előnyét. Míg a szeptember óta veretlen Schalke az Augsburg és a Frankfurt ellen tarthatja meg dobogós helyét a tabellán.