A hazaküldött horvátnak nem kell az ezüstérem

shadow

A horvát labdarúgó-válogatott keretéből az első csoportmeccs után kikerült Nikola Kalinic nem tart igényt a világbajnoki ezüstéremre.

"Köszönöm, de nem játszottam Oroszországban" - mondta horvát médiabeszámolók szerint az AC Milan középcsatára.

Kalinic a hivatalos indoklás szerint sérülés miatt került ki a válogatott keretéből. Zlatko Dalic szövetségi kapitány elmondta, a Nigéria ellen 2-0-ra megnyert csoportmérkőzés második félidejében elküldte melegíteni a játékost, aki a becserélése előtt jelezte, hátfájdalmai miatt mégsem tud pályára lépni. Az edző felidézte, hogy ugyanez történt június 3-án, a Brazília elleni barátságos mérkőzésen is. Hozzátette: nyugodtan vette tudomásul a történteket, de csak egészséges játékosokra van szüksége.

A világbajnokság után a kapitány és a játékosok dönthették el, megkaphatja-e az érmét Kalinic, és bár ők igennel szavaztak, a csatár visszautasította a lehetőséget.

Spanyol sajtóhírek szerint Kalinic napokon belül az Atlético Madrid futballistája lesz, a spanyol klub 20 millió eurót fizet a milánóiaknak.

MTI