Azonnal műteni kell a Real sztárját

shadow

Vakbélgyulladás miatt műteni kell Iscót, a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid spanyol válogatott futballistáját. A klub közleménye szerint a 26 éves támadón még kedden elvégzik a beavatkozást.

Az egyik madridi újságíró szerint Isco hétfőn kezdett el hasi fájdalmakra panaszkodni, a vizsgálatok alapján pedig arra jutottak az orvosok, hogy a sportolónak vakbélgyulladása van, így a műtét elkerülhetetlen. Erre még kedden sor fog kerülni, ami azt jelenti, hogy a Sevilla és az Atlético Madrid ellen nem számíthat rá Julen Lopetegui.

Az AS ugyanakkor azt írja, akár egy hónapig is harcképtelen lehet a kiváló középpályás.

Isco a mostani szezonban hét mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, ezeken két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Az utolsó két találkozón kezdőként kapott lehetőséget, ott volt a Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen és az Espanyol elleni bajnokin is, utóbbin a meccs hajrájában lecserélték.

Akkor az a Dani Ceballos váltotta, aki vélhetően a távollétében pótolni fogja őt. Ceballos tavaly nem kapott sok lehetőséget, idén viszont már háromszor ott volt a Real kezdőjében. További rossz hír, hogy egyelőre Dani Carvajalra sem számíthat Lopetegui, helyette Álvaro Odriozola kaphat megint lehetőséget.

via bleacherreport