Nem hobbi, hanem propaganda: a sötét titok a ManCity felvirágoztatása mögött

shadow

Nemrég a német Der Spiegel négyrészes oknyomozó-cikksorozatban mutatta be, hogyan jutott (de fogalmazhatunk úgy is: hogyan csalta magát) a futballvilág csúcsára a Manchester City. Az anyag első két részét nemrég a Hosszabbításon is közöltük, ezúttal pedig a klub felvásárlása körüli politikai szálakra fókuszálunk, és kitérünk arra is, milyen eszközökkel óvta meg az elmúlt egy évtizedben a hírnevét az angol egyesület.  

Mansour sejk 2010 augusztusában, két évvel a klub megvásárlását követően tekintette meg először a helyszínen a Manchester City mérkőzését. Az olajmilliárdos mosolygott és integetett a közönségnek, viszont amikor a kamerák a VIP-páholyban körülötte ülő beosztottjai felé fordultak, az arcokon feszültség tükröződött. Még Mubarak is idegesnek tűnt. A csapat azonban jól teljesített, 3:0-ra nyert a Liverpool ellen, így a látogatás sikerrel zárult. Mind a mai napig ez az egyetlen mérkőzés, amin Mansour a tíz év során személyesen is részt vett.

Hogyan csalta magát a világ elitjébe a Manchester City? | Hosszabbítás

A német Der Spiegel a Football Leaks által összegyűjtött dokumentumok alapján göngyölíti fel a nemzetközi futballt övező botrányokat. A héten egy két részes sorozatban összefoglaljuk a Der Spiegel Manchester Cityről írt cikksorozatát, amely bemutatja, hogyan csalta be magát az angol klub a világfutball elitjébe.

Nyílt titok, hogy a sejk nem foglalkozik a befektetéseinek a napi működésével. Ami érthető: Khaldoon Al Mubarak esetében is megbocsátható, hogy nincs ideje a csapat napi taktikai feladataival, illetve a pénzügyi részletekkel foglalkoznia. Elvégre "Őexcellenciája" az abu-dzabi székhelyű Mubadala és az EAA nevű vállalatok vezére is egyben. A Mubadala egy állami befektetési cég, ami világszerte befekteti az emirátusok olajból származó vagyonát; az EAA pedig a kormány egyik támasza, Abu-Dzabi nemzetközi stratégiájának egyik alappillére.

Hobbi? A fenéket.

A Manchester City "az uralkodócsalád soft-power stratégiájának" a része - mondta Christopher Davidson, a Durham Egyetem közel-keleti politikával foglalkozó professzora. Szerinte a Manchester City egy olyan terméke az országnak, ami segíthet a politikai célok elérésében: az angol labdarúgás kiváló eszköze az országimázs javításának, és segítheti az Emirátusok és a nyugat közötti kapcsolatot is. Davidson szerint több jel is arra utal, hogy a ManCity nem egy szenvedélyes és pénzes futballrajongó hobbibefektetése.

"Khaldoon Al Mubarak gyakorlatilag Abu-Dzabi miniszterelnöke. Miért épp ő felelős Mansour sejk hobbijáért, akit ráadásul a trónörökösi sorrendben megelőz Mohammed bin Zayed (MbZ), a koronaherceg? A Manchester City első embere sokkal inkább a koronaherceg, mintsem Mansour alá tartozik. Arról nem is beszélve, hogy MbZ koronahercegként az Emirátusok hadseregének parancsnoka is egyben."  2017-ben az AP az országban található titkos börtönökről írt, ahol a kínzás is bevett gyakorlatnak számít. Természetesen tagadták ezeket a vádakat.

Mansour bin Zayed Al-Nahyan integet a szurkolóknak.Mansour bin Zayed Al-Nahyan integet a szurkolóknak. Fotó: Europress/AFP

"Mohammed bin Zayed uralma alatt az Emirátusokból brutális rendőrállam vált, a külföldi háborúkban pedig háborús bűnök terhelik őket" - ezt már Nicholas McGeehan, a Human Rights Watch egykori aktivistája mondja, aki régóta hangos kritikusa a ManCity tulajdonosainak. Szerinte ma már egyáltalán nincsenek az országban emberjogi aktivisták. "Kérdeztem a kollégáimat, hogy akad-e még egy ország, ahol már senki sem mer beszélni. Azt mondták, kettő ilyen van: Észak-Korea és Türkmenisztán." 

Nem véletlenül: azokat, akik nyíltan kritizálják az uralkodócsaládot, letartóztatják.

Nem Abu-Dzabi az egyetlen ország a régióban, amelyik felfedezte magának a labdarúgást az utóbbi években. A rivális Katar például - ami a következő világbajnokság házigazdája lesz - közel kétmilliárd eurót költött a Paris Saint-Germain felvirágoztatásáért. Azonban a kő(olaj)gazdag Abu-Dzabi befolyása rohamosan nőtt az előző egy évtizedben. Mohammed bin Zayed egyik legfőbb szövetségese egyébként a szaúd-arábiai koronaherceg, akit azzal vádolnak, hogy ő rendelte el a Törökországban meggyilkolt szaúdi újságíró kivégzését.

Profi marketingesek takarítanak

Az ausztrál Simon Pearce neve viszonylag keveseknek cseng ismerősen, pedig ő a legfontosabb kapocs Abu-Dzabi és Manchester között. A PR-szakember megítélése kétes: egyszerre tisztelik és félik őt szakmáján belül. Nem csak a koronahercegnek végez fontos munkát, de Mubaraknak is az EAA-nál. Pearce osztja ki az utasításokat a manchesteri kollégáinak, tájékoztatja őket az uralkodócsalád elvárásaival kapcsolatban, illetve az arab szponzorokkal való tárgyalások eredményeiről.

Ferran Soriano bejelenti a Nissannal kötött szponzori megállapodást.Ferran Soriano bejelenti a Nissannal kötött szponzori megállapodást. Fotó: Europress/AFP 

Amikor a ManCity megköt egy hamis megállapodást, emirátusi oldalról Pearce intézi a részleteket. Papíron mindig engedélyt kell kérnie Khaldoon Al Mubaraktól, amikor nyélbe ütnek egy sokmilliós üzletet, amit az elnök általában egy gyors e-maillel jóvá is szokott hagyni. Mielőtt megjelent volna a labdarúgásban, Pearce a Burson-Marsteller nevű cégnek dolgozott, ami egy diszkrét problémamegoldásra és rendkívül befolyásos ügyfelek kommunikációjára szakosodott vállalkozás. Van egy mondás, amivel a céget jellemezni szokták: 

"Amikor a bűnnek szüksége van egy jó propagandára, a bűn a Burson-Marstellert hívja."

Pearce feladata, hogy megőrizze egy szervezet vagy egy személy jó hírnevét. Körültekintően mérlegeli, mely tényezők jelenthetnek veszélyt, és semmit nem bíz a véletlenre. Az emberjogi szervezetektől érkező kritikákra különösen érzékeny. 2013 augusztusában az Egyesült Királyság információs szabadsággal kapcsolatos törvényei értelmében Nicholas McGeehan a HRW nevében benyújtott egy beadványt, hogy átnézhessen néhány hivatalos dokumentumot. Ezeket a kérelmeket szigorúan meghatározott idő alatt kell teljesíteni.

Az aktivista szerette volna megvizsgálni a Manchester városa és a ManCity által megkötött szerződést, arra a területre vonatkozóan, ahol végül felépítették az Etihad Campust, valamint a stadionkomplexumot. Pearce a klub vezetőinek azt írta, alaposan átnézte a bekért dokumentumokat, és nem tartja valószínűnek, hogy az támadási alapot szolgáltathat az emberjogi szervezet számára. Nem akadályozhatta meg, hogy a dokumentumok nyilvánosságra kerüljenek, de a dolgot nem siette el.

000_TO7NA.jpg Fotó: Europress/AFP 

"Legkésőbb szeptember 1-ig kell megkapnia" - írta két héttel a szóban forgó időpont előtt. "Amennyire csak lehetséges, le akarom lassítani."

Amikor az újságírók szembesítették a klubot ezekkel az információkkal, az a válasz érkezett, hogy nem hajlandóak felelni a feltett kérdésekre. "Világos, hogy ez egy kísérlet a klubunk jó hírnevének lerombolására" - érkezett a szóvivő válasza. Közben a háttérben a ManCity klubvezetői folytatták az erőfitogtatást. Bizalmas műveletek zajlottak különböző kódneveken, a labdarúgó-szövetségekkel kialakult konfliktusokat időnként diplomáciával, bizonyos helyzetekben pedig nyomásgyakorlással rendezték. 

Guardiola-hadművelet

Guardiola szerződtetése egyike volt a titkos műveleteknek. A világ egyik, ha nem a legjobb edzőjére úgy tekintettek, mint a virágzó projekt utolsó téglájára. Guardiola 2015. október 10-én írta alá a szerződését. Elképesztő összegben állapodtak meg: az edző 13,5 milliót kapott, fizetése ráadásul az első évet követően 16,75 millióra emelkedett. Nem is ez az igazán meglepő, hanem sokkal inkább az időpont: a szezon még csak két hónapja tartott, Guardiola pedig a Bayern München alkalmazásában állt. 

A nyilvánosság előtt a klub és az edző sem mondott semmit a megállapodásról. Néhány héttel később azonban a Sunday Mirror újságírója megírta, hogy Guardiola Barcelonában találkozott Txiki Begiristainnal, a City sportigazgatójával. 

Azt a következtetést vonta le a találkozóból, hogy Guardiola tárgyalást folytat az angol klubbal. Az információ nem volt teljesen pontos: az üzlet addigra már rég megköttetett. "Felhívom, és közlöm vele, hogy távolítsa el a cikket" - ezt a City egyik szóvivője, Simon Heggie írta a klubvezetőknek. Később arról tájékoztatta őket, hogy visszavonták az írást. "Küldök egy üzenetet a többi médiumnak, hogy ignorálják az infót." Ez lehetővé tette, hogy az új edző bejelentését ők irányítsák, amit hónapokkal később meg is tettek.

000_DF6WV.jpg Fotó: Europress/AFP

Az irányítás lényeges, mert a ManCity vezetői is pontosan tudják, hogy a csapatukat, de különösen annak arab tulajdonosait szkepticizmus övezi. A pályán elért sikereiknek és a profi PR-munkának köszönhetően azonban elérték, hogy Nagy-Britannián belül ők irányítsák a narratívát. Ez azért félelmetes, mert egy olyan országról beszélünk, ami kifejezetten büszke arra, hogy megteremtette a modern törvénykezés és a demokrácia alapjait, a lakosság többsége mégsem nem tudna rosszat mondani az Emirátusok vezetőiről. 

Miközben az Egyesült Arab Emirátusokban a házasságtörésért halálbüntetés, a nyilvános csókolózásért pedig börtön jár.

Az sem baj, ha piszkos

Hogy az irányítás megmaradjon, azt a manchesteri kommunikációs szakértőik biztosítják, akik minden egyes lépés előtt megvizsgálják a potenciális veszélyforrásokat. Ilyen például a szponzorok kiválasztása is.  2014 elején a klub vezetői arról tárgyaltak, megkössék-e a szponzori megállapodást a dubaji székelyű Arabtec vállalattal. A céget az 1860 München kétes megítélésű tulajdonosa, Hasan Ismaik irányította, és voltak problémák: a megrendelt tanulmány példaként az abu-dzabi vendégmunkásairól szóló Guardian-cikket hozta fel.

"Abban az ügyben az Arabtec is érintett" - állt a tanulmányban. Az Arabtec munkásai 2013 májusában sztrájkba kezdtek, ami "erőszakba és deportálásba torkollott". 2009-ben a BBC is foglalkozott azzal, hogyan bánik alkalmazottaival az Arabtec. Az újgazdag sivatagi államokban általános problémát jelent a vendégmunkásokkal való bánásmód, Abu-Dzabi pedig erősen támaszkodik az Indiából, Pakisztánból és Bangladesből érkező munkásokra, akik az elmúlt 40 évben zömmel a felhőkarcolók építkezésein dolgoztak.

A jelentés végső konklúziója világos volt: "Az Arabteckel kötött szerződés potenciálisan árthatna a klub és a tulajdonosok megítélésének." Vicky Kloss, a City egyik szóvivője e-mailben figyelmeztette az Arabteckel kötött megállapodás veszélyeiről a vezetőket. "Ez a legnagyobb kockázat, amivel 2008 óta szembe kellett néznünk. Áthidalhatatlan a szakadék az Arabtec viselt dolgai, és a ManCity tevékenysége között." Nicholas McGeehanre is felhívta a vezetők figyelmét. Mint írta: "ez a megállapodás olyan lenne számára, mintha megütné a főnyereményt."

Végül a klub vezetősége figyelmen kívül hagyta a kockázatokat, megkötötték az Arabteckel a szerződést, ennek értelmében éves szinten hétmillió eurót kaptak a cégtől. Arra azonban figyeltek, hogy csak bizonyos régiókra vonatkozó hirdetésekben állapodjanak meg az építőipari céggel. Vagyis a Manchester City és az Arabtec közötti megállapodást csak az arab államokban, Oroszországban és Törökországban hozták nyilvánosságra. Ezek az országok pedig nem épp a demokratikus értékeikről és az emberi jogok tiszteletben tartásáról híresek.

2014 májusában Ferran Sorieno, Hasan Ismaik és Khaldoon Al Mubarak magasba tartottak egy égszínkék Manchester City-mezt, amelyre az Arabtec logója volt rávasalva, és bejelentették a több millió fontos megállapodást. Az egész folyamat profi PR-szakértők irányításával zajlott.

A cikket a Der Spiegel oknyomozó cikkének harmadik fejezete alapján írtuk.