Ennyire rossz döntést még magyar kluboknál is ritkán lehet látni

shadow

Maga Enrico Preziosi sem tudta logikusan megmagyarázni, hogy miért küldte el októberben azt a Davide Ballardinit a Genoa kispadjáról, aki történetesen kiváló munkát végzett. A váltás nem jött be, Ivan Juric harmadik nekifutásra is megbukott a genovai klubnál, így pár hónap leforgása alatt már a harmadik edzővel próbálhatja megszilárdítani helyét a középmezőnyben.

A Genoa kiválóan kezdte a szezont, nyolc forduló alatt 12 pontot gyűjtött, ami akkor a 12. helyre volt elegendő. Ez elsőre talán nem tűnik kiemelkedő teljesítménynek, azonban Ballardini csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (a genovai hídkatasztrófa miatt az első fordulós meccsét elhalasztották), és egy győzelemmel akár a negyedik helyig is feljöhetett volna a tabellán.

Remek ember, de szar edző  

Enrico Preziosi, az olasz klub elnöke azonban elégedetlen volt a látottakkal, és a Parma elleni 3-1-es vereséget követően kirúgta Ballardinit. Döntését azzal indokolta, hogy a Genoa akár több pontot is gyűjthetett volna, és nem sikerült tökéletesen kihasználni, hogy az első hét meccsén kilenc gólt szerző Krzysztof Piatek is ott van a keretben. Nem mellesleg: borzalmas edzőnek nevezte Ballardinit.

"Azt gondolom, hogy ő egy borzalmas edző, pályafutása során 13-szor rúgták ki 14 szezon alatt. Egyedül Sambenedettesénél élte meg a szezon végét, még a Serie C-ben. Nem tagadom, hogy tavaly sokat segített a bennmaradásban, de ettől ő még csak egy vészmegoldás nehéz helyzetekre. Arra viszont nem képes, hogy a szezon elejétől irányítson egy csapatot, sosem nő fel erre a szintre."

Megint csapat nélkül az olasz foci Horváth Ferije, csak most senki nem érti, miért | Hosszabbítás

Egészen októberig kellett várni az első edzőváltásra a Serie A 2018/19-es szezonjában, ráadásul rögtön két klubnál is úgy érezték, változásra van szükség. Miközben a nyolc forduló után győzelem nélkül, és -1 ponttal álló Chievo döntése maximálisan érthető, a szezont kiválóan kezdő Genoa edzőcseréje általános értetlenséget okozott szakértők körében is.

"Nem érdekelnek az eddig megszerzett pontok, mert ennél több kell. Itt van nekünk Krzysztof Piatek, a Serie A góllövólistájának éllovasa, négy csatár és összesen 25 játékos. Szóval ez a legkevesebb. Hét meccsen 13 gólt kaptunk, vasárnap pedig hazai pályán 3-1-re kikaptunk a Parmától. Egy olyan csapattól, amit gyengébbnek tartok a Genoánál."

"Ballardini csodás ember, de nem tudja, hogyan kell pályára küldeni a játékosait, igazából nem tud ő semmit sem csinálni. Az az én hibám volt, hogy megerősítettem Ballardinit szezon végén. A rossz eredményeket kezelni tudja, jól jön ki nehéz helyzetekből, de nem folytathatjuk egy olyan edzővel, akinek ennyire rossz meglátásai vannak a pályán" - mondta az elnök októberben.

Kétszer már megbukott

Külön pikantériája az egész edzőváltásnak, hogy azt az Ivan Juricot nevezte ki Ballardini helyére, aki korábban már két ízben is ült a Genoa kispadján. 2016 júliusa és 2017 februárja között 28, majd 2017 áprilisa és 2017 novembere között 20 találkozón irányította a csapatot. Egyik sem volt különösebben sikeres időszak, Ballardini 1,47-es pontátlagát meg sem tudta közelíteni.

A régi-új edző irányításával október óta egyetlen mérkőzést sem nyert a Genoa, nyolc mérkőzésen három döntetlen és öt vereség volt a mérlege. Tegyük hozzá gyorsan: ezúttal pokoli nehéz helyzetben volt Juric, hiszen az első öt mérkőzésből csak egy olyan alkalom volt, hogy a Genoa lépett pályára esélyesként. A csapnivaló formában futballozó Udinese ellen többre is futhatta volna a 2-2-es döntetlennél - pláne hazai pályán.

Juric az alábbi meccseken irányíthatta a Genoát:

  • Juventus-Genoa 1:1
  • Genoa-Udinese 2:2
  • Milan-Genoa 2:1
  • Inter-Genoa 5:0
  • Genoa-Napoli 1:2
  • Genoa-Sampdoria 1:1
  • Torino-Genoa 2:1
  • Genoa-Virtus Entella 3:3 (büntetők után vereség)

Mint az látható, Juric borzasztó nehéz sorsolást kapott, az első öt meccsen reálisan maximum három pont lett volna elvárható a Genoától (ehhez képest lett kettő). A három BL-csapat elleni meccséből ráadásul kettőn nagyon szépen helyt állt, a torinói iksz kifejezetten bravúrosnak mondható, de a Napoli ellen sem volt messze a pontszerzéstől, a 85. percben még 1:1 volt az állás.

A Milan ellen még közelebb volt a pontszerzéshez, Alessio Romagnoli 97. percben szerzett góljával győzött Gennaro Gattuso csapata.

Az olasz sajtóban már november elején kész tényként kezelték Juric távozását, Preziozi azonban bizalmat szavazott a horvát edzőnek. Azonban azóta sem javult a Genoa teljesítménye, és ezzel már tarthatatlanná vált a helyzet. A városi derbi még megmentette az állását (1-1), a Torino elleni vereség azonban már nagyon csúnyán nézett ki, a harmadosztályú Virtus Entella elleni kupabúcsú pedig kifejezetten kínos eredmény. 

Juric egészen borzasztó, 0,38 pontos átlagot produkált harmadik genoás időszaka során. Meglepődnénk, ha mostanában kapna állást az olasz élvonalban.

Mi van a gólkirály-jelölttel?

Az októberi edzőváltás legérthetetlenebb része pont az volt, amivel Preziosi indokolta a váltást. Piatek ugyanis remekül megértette magát Ballardinivel, és a szakember is ráérzett, hogyan tudja kihasználni a lengyel gólkép képességeit. Juric irányításával Piatek három gólig jutott, ebből kettőt a Virtus Entellának lőtt a kupában, egyet pedig büntetőből a Sampdoria ellen. 

Évekig kísérthette, hogy lemaradt Lewandowskiról, most lecsapott az új Lewandowskira | Hosszabbítás

Krzysztof Piatek neve néhány hónappal ezelőtt maximum a legelvakultabb futballrajongók számára mondott valamit, azóta viszont parádés szezonkezdetével Európa legnagyobb klubjainak érdeklődését is felkeltette. A támadóval óriási vételt csinált a Genoa elnöke, Enrico Preziosi, akit a döntésben talán az is segített, hogy nyolc évvel ezelőtt egy másik lengyel klasszisról a saját butasága miatt maradt le.

Juricot a rendkívül rutinos Cesare Prandelli váltja a kispadon. Neki legutóbb 2016-ban volt komolyan vehető csapata, amikor pár hónapig a Valenciát irányíthatta. Az olasz szakember 2012-ben érte el legnagyobb sikerét, amikor Európa-bajnoki döntőig vezette Olaszországot, azóta viszont megbukott a válogatott kispadján, majd a Valencia mellett a Galatasaraytól és az Al Nasr-tól is idő előtt távozott.

Jelenleg a 14. helyen áll a Genoa, négy pont választja el a már kiesőhelyen álló Bolognától, és hat az Európa-liga-kvalifikációt eredményező hatodiktól. Nagy baj tehát nincs, egy komolyabb formajavulással akár a középmezőny eleje is elcsíphető. Preziosi furcsa döntései ellenére valószínűleg a kieséssel idén nem lesz problémája a Genoának, a SPAL-Bologna-Udinese-Empoli-Frosinone-Chievo ötös játékosállománya sokkal gyengébbnek tűnik.