Szűk másfél évtizede nem látott bravúr küszöbén a Vidi

shadow

A MOL Vidi tizennégy év után az első magyar csapat lehet, amely megéri a tavaszt, sőt a fehérváriak 1985-ös bravúrja óta csak a Debrecen 2004-es menetelése nyúlt át a következő naptári évbe - igaz, egy teljesen más lebonyolítási rendszerben. A Vidinek most komoly esélye van, de a következő körben nagyon kell a pont Boriszovból. 

A futball ciklikusságának példája, hogy amikor legutóbb egy magyar csapat megérte a tavaszt, akkor pont a PAOK-ot parentálta el az útból. A sorozat is stimmel (bár akkor még UEFA-kupának hívták), de a lebonyolítás, a magyar csapat kiléte és persze a módja is egészen máshogy néz ki, mint a MOL Vidi idei bravúrkezdeménye. És hát a Vidinek még kellene néhány bravúr, hogy tényleg tovább is jusson.

Elég a rébuszokból: 2004-ben a Debreceni VSC (akkori nevén DVSC Megaforce) érte meg utoljára magyar csapatként a tavaszt. A debreceniek a selejtezőben a litván Ekranast, az első körben a horvát Vartekset, a másodikban pedig a PAOK-ot búcsúztatták, így bejutottak a legjobb 32 közé, ahol az FC Bruges egyetlen góllal kiejtette őket (0-0, 1-0).

Ez nagyon komoly bravúr voltEz nagyon komoly bravúr volt Fotó: MTI

Ez 14 évvel ezelőtt történt, és akkor szalagcímek hirdették, hogy csaknem két évtized után sikerült tavaszig kihúznia egy magyar csapatnak. Az 1985-ös Vidi-menetelést nem kell bemutatnunk, még azok is tudnak az UEFA-kupa-döntővel zárult idényről, akik nem is éltek akkor. Amikor a Videoton Májer Lajos (Isten nyugosztalja) góljával 1-0-ra nyert Madridban, valószínűleg kevesen gondolták, hogy 19 évet kell várni, mire legközelebb magyar kupacsapatot látunk az egyenes kieséses szakaszban, azaz tavasszal. Pedig így lett.

Összesen hat főtáblás szereplés

Magyar csapat azóta összesen ötször érte el a megváltozott lebonyolítású sorozatok főtábláját: a Fradi és a Loki a BL-ben, aztán a debreceniek az Európa-ligában is oda tudtak érni, a sort pedig a Vidi két szereplése zárja. A BL-ben nyilván nem volt remény a tavaszi szereplésre, és a Fradinak és a DVSC-nek az Európa-ligában sem jutott sok sikerélmény (bár a Sampdoria legyőzése genovai szerződést hozott Laczkó Zsoltnak, a Feyenoord elleni Fradi-döntetlen pedig kiteleportálta a hollandok kapujából Babos Gabit), így a főtáblás rendszerben csak egyszer fordult elő, hogy magyar klub közel került a továbbjutáshoz.

Vidi-Sporting 3-0Vidi-Sporting 3-0 Fotó: MTI

2012-ben a Videoton a Slovan Bratislava, a Gent és a Trabzonspor kiejtésével jutott fel az Európa-liga-főtáblára, ahol a Basel, a Genk és a Sporting várt rá. A Vidinek féltávnál komoly esélye volt a továbbjutásra, miután a portugálokat és a svájciakat is legyőzte, de egy hajrában kapott, peches góllal kikapott Bázelben, aztán a Genk Fehérváron tudott nyerni, így hiába élt a remény az utolsó fordulóig, a Vidi végül kiesett.

A fehérváriaktól idén gyönyörű eredmény, hogy négy forduló után továbbjutó helyen állnak, de még legalább egy bravúrt be kell mutatniuk a tavaszi meccsekhez. Ha a BATE otthonában sikerülne a győzelem a következő körben, már biztosan továbbjutna a magyar bajnok, egy döntetlen sem nézne ki rosszul, sőt még a vereség is beleférhet, ám akkor a Chelsea ellen kellene pontot, pontokat szerezni az utolsó körben. Nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen a feladat.

Bravúrok, bravúrocskák

Ha a tavasz messze is volt, azért több magyar csapat is mutatott be kisebb-nagyobb bravúrokat a nemzetközi porondon. A Vidi tavaly is kiejtett egy nagyvadat a Girondins Bordeaux személyében, 2010-ben pedig a Győri ETO vert ki egy francia csapatot az Európa-ligából (a Montpellier-t). Azelőtt jó sokáig csak a Debrecen BL-be jutása adott okot örömre, hacsak nem vesszük ide a Hajduk Split kiejtését, ami után a Manchester Uniteddel már a főtábláért játszhatott a Loki 2005-ben (kevés sikerrel: 0-6 összesítésben).

I. Béla királyI. Béla király Fotó: MTI

2002-ben egy ország tanulta meg Koplárovics Béla nevét, de az óriási hazai bravúr ellenére a ZTE simán esett ki a Manchester United ellen. Egy évvel korábban ugyanígy feleslegesen győzte le a Bordeaux-t a Loki, hiszen az 5-1-es idegenbeli vereség után nem sok reménye maradt a szépítésen kívül bármi másra.

A Dunaferrnek voltak még jó meccsei az ezredforduló környékén, a Hajduk kiejtése pedig kimondott bravúr volt, ahogy az MTK-tól a Fenerbahce kiejtése, a Debrecentől pedig a Wolfsburg legyőzése. Ez az elmúlt 20 év mérlege. Nem sok, nem sok.

A Vidinek sikerülhet

Bár az utolsó fordulóban a már biztos csoportelső Chelsea-t fogadja a magyar bajnok, nem biztos, hogy szerencsés lenne arra bazírozni, hogy az angolok motiválatlan B-csapata ellen jön majd a továbbjutásért érő pont, vagy pontok. Ahogy Juhász Roli kifejtette, az EL-re leadott keretből ha akarna, se tudna nagyon gyenge csapatot kiállítani Maurizio Sarri, így jó lenne a legfontosabb lépést a következő körben megtenni. 

A Vidi november 29-én Boriszovba utazik, ahol az utolsó helyen álló, de a továbbjutásért még harcban levő BATE lesz az ellenfele. A fehéroroszok az első körben 2-0-ra nyertek a Groupama Arénában a Lazovic-ügyet nyögő Vidi ellen, és ha hazai pályán is legyőzik a magyar bajnokot, akkor komoly bajba kerülhet Marko Nikolic csapata.

Kell a pont FehéroroszországbólKell a pont Fehéroroszországból Fotó: MTI

Vereség esetén a BATE behozza a tabellán a Vidit, sőt egymás elleni eredménnyel meg is előzi, és ebben az esetben a magyar bajnoknak biztosan pont kell a Chelsea-től az utolsó körben, hogy továbbjusson. Ez még akkor is igaz, ha a papírformának megfelelően a PAOK legyőzi otthon a BATE-t az utolsó körben, mert a három hatpontos összevetéséből a görögök elleni remek eredmények ellenére vélhetően rosszul jönne ki a Vidi (a PAOK 4-1-re nyert Boriszovban). 

Ha viszont a Vidi elhoz egy pontot Fehéroroszországból, és a PAOK nem szerez pontot Londonban valami csoda folytán, akkor már csak irtózatos pechhel eshet ki Marko Nikolic csapata. Hát, lássuk.