Contador: "Nem hiányzik a kerékpár"

shadow

Sör, haverok, minőségi spanyol sonka, egy kis bor, család, paella és nyugalom.

Mostantól jut idő arra, amire az elmúlt tizenöt évben nem volt.

És Alberto Contadornak ez nagyon tetszik. A Vueltán elbúcsúzott, a Criterium Shanghai-on utoljára láttuk tekerni, most pedig mesél egy kicsit a terveiről, az elmúlt évről, a gyerekkori példaképről és arról, mivel telnek a napjai.

Így, kerékpár nélkül.

 

Alberto, mit tetszik legjobban így, nem sokkal a visszavonulásod óta?

A legjobb talán az, hogy úgy tudok kikelni az ágyból, hogy nem kell a holnapra gondolnom. Az elmúlt évek során elképesztően szerencsés voltam, mert azt csinálhattam, amit imádok. Tekertem, versenyeztem, és élveztem a szurkolók szeretetét. De az élet nem csak ebből áll. Szerintem a vueltás búcsú tökéletesre sikerült.

Hiányzik a kerékpár?

Nem. Tizenöt évig csináltam, és ettől nagyon boldog voltam. Minden nap, minden versenyen a maximumot hoztam, csak a kerékpárnak éltem. Most elkezdődik egy olyan része az életemnek, amikor azt csinálhatom, amire korábban nem jutott idő. Például nyaralok, vagy keresek valami hobbit.

Hánykor kelsz általában?

Fél tíz körül. De ez így tökéletes. Nincs ott a fejemben, hogy edzeni kell, hisz lassan jön egy verseny. Nekünk ez a legnehezebb az egészben. Nem csak az országúton tekerünk, minden nap, minden pillanatban profiként kell viselkednünk. Ha hazaérsz mondjuk egy hosszú, ötórás edzés után, otthon is figyelned kell magadra. Mikor mennyit eszel, mikor fekszel le, mikor kelsz másnap. Ha eredményes akarsz lenni, minden apró részletre kötelező figyelni. Ez a sport így működik. Plusz ott van a stressz, amit az állandó eredménykényszer, meg a koncentrálás okoz. Nekem ezekkel többet nem kell foglalkoznom.

Vállanál valamifél sportpolitikai munkát?

Nem, soha. Az kizárt.

És lennél valamilyen szervezet elnöke?

Persze, a Contador-alapítványé :)

Melyik versenyt szeretted a legjobban?

A Girót. Hihetetlen volt a szurkolók lelkesedése. A 2008-as versenyt soha nem felejtem el. Nem ismertem a körülményeket, az útvonalat, szinte az utolsó pillanatban ugrottam be. És nyertem. Ez örök emlék.

A Vuelta óta eszedbe jutott valamikor, hogy jobb lenne visszatérni?

Nem, egyszer sem. Vannak terveim, ezeket szeretném megvalósítani. De egy biztos, sportigazgató vagy edző nem leszek.

Arról talán keveset tudni, hogy ki volt a gyerekkori példaképed? Inspirlált valaki arra, hogy tekerni kezdj?

Ha példaképet kérdezel, akkor ő egyértelműen Pantani volt. De Indurainon nőttem fel, miatta kezdtem. Marco egy fantasztikus egyéniségnek számított, az első profi évemig kizárólag tv-ben láttam. Ha ő versenyzett, tudtad, hogy bármikor történhet valami váratlan. Kaphatott 3-4 percet egy időfutamon, másnap megfordította az állást a hegyekben. Nem félt bevállalósan menni, és korán támadni. Egy Girót és Tour nyert, bár szerintem az emberek úgy emlékeznek rá, mintha ezt legalább 5-5 alkalommal megtette volna.

Volt alkalmad találkozni vele?

2003-ban, az első profi évemben összefutottunk a Klasika Primaverán. Tudtam, hogy indulni fog, így a rajt előtt odamentem hozzá. Bemutatkoztam, elmondtam ki vagyok, és azt, hogy hatalmas megtiszteltetés megismerni őt. Nagyon kedvesen azt válaszolta: "grazie mille." Sokszor mondták rám, hogy átvettem valamit az ő mentalitásából, és ebben lehet valami. Én se féltem kockáztatni a győzelmért cserébe, soha nem csak a dobogóért hajtottam. Mindig az első hely érdekelt. A mostani Vueltán, mikor az andorrai szakaszon sokat kaptam, bementem a csapatbuszba, és igéretet tettem a srácoknak. "Higgyétek el, a végsőkig küzdeni fogok. Ha egy kis esélyt is látok arra, hogy felborítsam az összetettet, én menni fogok." Nagyjából ezt mondtam. Minden nap széthajtottam magam, és ezért a legnagyobb elismerést a szurkolóktól kaptam.

Mi lesz veled a jövőben?

A családomra koncentrálok. Lassan szeretnék apuka lenni.

 

(Forrás: Gazzetta)