Froome: "Én nem fogom feladni!"

shadow

Kettő és fél perc.
Ha egy picit kerekítünk, ennyi volt a lemaradása Chris Froome-nak. Két igazi hegyi befutós szakasz, illetve a rövid időfutam után.

Aztán jött a tegnapi szakasz, és ehhez 'hozzátett' még negyven másodpercet. Ez eddig nagyon nem az a magabiztos Froome, akit jó pár Tour de France-on láthattunk.

"A keddi szakasz vége megint brutális volt. Óriási tempót mentünk és ismét kiderült: ha nem vagy jól, akkor egy ilyen versenyen nem tudsz sehova elbújni..."

Szépen lassan távolodik a rózsaszín trikó - és ezzel együtt a dupla lehetősége -, de mérleget talán a Zoncolan után kellene vonni. 

Egy viszont biztos: ilyen komoly (3.20-as) hátrányból, nem lesz egyszerű visszajönni.

000_14V7LB.jpg Fotó: Europress/AFP
"Elfáradtam, nekem nagyon jól jött ez a pihenőnap - mondta még a Gran Sasso után a Sky kapitánya. Aki már hétfőn egyértelműen jelezte, feladni nem fogja a harcot.

"
Most már elmondhatom, hogy az első bukás tényleg befolyásolta az eddigi teljesítményemet. Ez a Giro, itt minden nap komoly tempó van, semmi máshoz nem hasonlítható a verseny. Azt hiszem nehezebb is megnyerni, mint a Tourt. Hogy feladjam? Nem, ez szóba sem került. Tisztelem a Girót, és szeretném befejezni. Harcolni fogok, és minden nap megpróbálom a legjobbamat adni."

Hát itt tartunk most.
Froome nem szeretné feladni, és bízik magában.
 
Mint mondja, ott kell lenni lőtávolban.
Hisz bárki járhat úgy, mint nemrég Chaves...