Három igazolás, ami nagyon bejött, és három, amely kevésbé

shadow

Ez már csak így megy.
Valamelyik új igazolás nagyon bejön, valamelyik kevésbé. Arra mondjuk valószínűleg nem sokat fogadtak volna előzetesen, hogy Elia Viviani klasszisokkal jobb szezont hoz le, mint Marcel Kittel, akinek a helyére érkezett. Pedig így történt. Az olasz sprinter az év legeredményesebb versenyzőjeként zárt (18 győzelme volt), Kittel igencsak visszaesett 2017-es önmagához képest.

Egan Bernallal talán már nem kockáztatott ekkorát a Sky, kivásárolták az Andronis szerződéséből, és 21 évesen, élete első profi szezonjában, rögtön elküldték a Tour de France-ra. Ahol a brit csapat legjobb hegyi segítője volt.

Nézzük, kik azok a versenyzők, akik a csapatváltás után kiváló évet futottak, és kik azok, akiknek ez nem sikerült.

😉😉😉: Viviani, Bernal, Fraile 

😔😔😔 : Kittel, Aru, Barguil

Elia Viviani  (Sky→Quick-Step)
Az év legeredményesebb versenyzője lett, miközben a Qucik-Steptől távozó Kittel-Trentin páros nem igazán hozta az eredményeket. Viviani 18 győzelemmel zárt, és tavasszal még ahhoz is nagyon közel volt, hogy nyerjen egy rangos egynapost. De a Gent-Wevelgem végén Sagan egy picivel gyorsabb volt nála. A hét GT-szakaszgyőzelmet szintén nem kell magyarázni.

Egan Bernal  (Androni→Sky)
Ezt a választás is egyértelműnek tűnik, nem véletlenül fizetett érte a 400.000 eurót a Sky. Élete első Tourján fantasztikusan ment, és a jó eredményekkel sem maradt adós. Kolumbiai kört illetve Romandiát nyert, otthon időfutam bajnok lett, és a Katalán körön is kifejezetten jól ment, bár ott az utolsó szakaszon bukott. Az ősze nem volt túl eredményes, de ebben az emlékezetes san sebastianos bukás vastagon benne volt.

Omar Fraile  (Dimension Data→Astana)
Tudtuk róla, hogy jó versenyző, de ezt az Astanában már rangos győzelmekkel is bizonyította. Nyerni tudott a baszk körön és a Romandián, de legemlékezetesebb győzelme kétségkívül a mendei Tour-szakasz volt.

000_17U44Z.jpg Fotó: Europress/AFP

Fabio Aru  (Astana→UAE)
Komoly reményeket fűztek a Girós szerepléshez az UAE Emirates-nál, ehhez képest már az első rendes emelkedőn leszakadt. Győzelem, sőt, dobogó nélkül zárta ezt az évet. A legemlékezetesebb megmozdulása kis túlzással a Vueltás 'Colnago szidás' volt.

Warren Barguil  (Sunweb→Fortuneo)
Két Tour de France szakaszgyőzelem, és pöttyös trikó után hagyott ott egy WT-csapatot, a Fortuneo kedvéért. Idén győzelem nélkül zárt, és bármilyen furcsa, de ott volt a Touron. Ezt csak azért jegyezzük meg, mert ugyan versenyben volt a hegyi összetettért, azért olyan sokat egyébként nem mutatott.

Marcel Kittel  (Quick-Step→Katusha)
Az év csalódása kategóriában is jó eséllyel indul majd a szokásos decemberi szavazásunkon. Marcel Kittel - főleg a 2017-es önmagához képest - kifejezetten gyenge évet futott. A Tour alatt ráadásul a csapatvezetéssel is összeszervezett. Mindössze két győzelme volt, csak a Tirrenón tudott szakaszokat nyerni. Ahhoz képest, hogy tavaly (!) ötször győzött a Touron, ez nagyon komoly visszaesés. A szezon vége felé még az a pletyka is felmerült, hogy egy szezon után továbbáll. Azóta kiderült, hogy 2019-ben is a Katushában fog tekerni. 


000_18J9XM.jpg Fotó: Europress/AFP