Szuper Sagan ezt is megnyerte!

shadow

Első ránézésre egy mini Amstel Gold Race várt ma a mezőnyre, vagyis a klasszikus sprintereknek ezúttal nem lehetett esélyük. Nagyon saganosnak tűnt ez a befutó, a világbajnok be is húzta a szakaszt. A nagyok közül senki nem került hátrányba, Greg Van Avermaet megtartotta a sárgát.


Ez történt
Nem a legjobb hírekkel kezdődött a szerdai szakasz, hisz a rajt előtt kiderült, hogy a tavalyi zöld trikós Michael Matthews (Sunweb) és Tiesj Benoot (Lotto Soudal) sem tudta folytatni a Tourt. Így 171 fősre csökkent a mezőny létszáma, majd menet közben Kiserlowski (Katusha) is kiszállt. Ott volt viszont az idén fantasztikus Quick-Step, melynek egy ilyen befutóra (az utolsó kilométer átlagosan 5%-kal emelkedett) legalább két opciója is lehetett. De senki nem bírt Peter Sagannal, aki megnyerte a 6 kisebb emelkedővel teletűzdelt szakaszt, amit szinte rá írtak. A második helyen záró Colbrelli és Gilbert sem volt ellenfél, Sagan meggyőző fölénnyel nyerte a 5. etapot. A nagyok közül mindenki szépen megérkezett, senki nem került hátrányba.

A szakasz végeredménye: ITT
Az összetett állása: 
ITT


A szakaszgyőztes - Peter Sagan (Bora)
Másodszor nyert ezen a Touron, összesen már tizedik alkalommal. A mai győzelmével még tovább növelte előnyét a zöld trikóért folytatott harcban, jelenleg 33 ponttal vezet Gaviria előtt.

A nap száma - 1
Toms Skujins a Tour történetének első lett kerékpárosa, aki megszerezte valamelyik trikót. A Trek versenyzője holnap pöttyösben tekerhet.

A nap mondása
"A csapatom ismét fantasztikus volt, a srácok egész nap remekül dolgoztak. Colbrelli megint nagyon jött, Van Avermaet meg szerencsére túl korán indított. Ez a mai nap tényleg hasonlított egy ardenneki klasszikus egynaposra, nekem mindenesetre tetszett." (Peter Sagan)

Ez jön
Mûr de Bretagne. Lehet, hogy ennyivel kedvet is csináltunk a csütörtöki szakaszhoz. A napot lezáró, két kilométer hosszú emelkedő a 2015-ös Tourról lehet ismerős, amikor Alexis Vuillermoz nyert. De akkor például Nibali 25, Bardet pedig 31 másodpercet kapott. Szóval a nagyoknak most is észnél kell lenniük.


A szintrajz: ITT
TV: 12.55 - Eurosport, esti összefoglaló: 21.00