Sky: A nyolc éve tartó Giro-átok

shadow

Ahogy arról már beszámoltunk, nem sokkal az után, hogy nyilvánossá vált a 101. Giro útvonala, Chris Froome a Twitteren jelezte is indulási szándékát.

Elfogadta tehát a kihívást. Amennyire ugyanis szinte minden összejött a Sky-nak a Tour-on az elmúlt években, annyira sok gondjuk volt a Giróval. Bukások, ütközések, kizárások, időbüntetések. Nézzük, mi minden történt velük a csapat 2010-es debütálása óta.

2010 - Felvillant a rózsaszín

A kezdés aligha lehetett volna jobb. Bradley Wiggins megnyerte az első szakasz egyenkéntijét, így rögtön fel is vehette a rózsaszínt.

A gyorsan jött siker hamar oda is lett. A második szakaszon ugyanis Wigginns két bukásba is belekeveredett, így elvesztette az összetett első helyét. A hetedik szakasz után már kifejezetten nagy hátrányba került, sőt még a következő időfutamon sem tudott feljebb jönni. Persze kitartott amellett, hogy a Tour az első számú célja.

A csapat nem is szerzett több győzelmet, sőt a 19. szakaszon Chris Froome-ot kizárták, mert húzatta magát a motorossal a Mortirolón.

skywiggins

Fotó: cyclingnews

2011 - Egy eseménytelen verseny

A svéd Thomas Löfkvist volt az első számú emberük, aki azonban nem tudott beleszólni az összetett menők küzdelmébe. Végül a 20. helyen végzett.

Davide Appollonio volt legközelebb a szakaszgyőzelemhez azzal, hogy egyszer a második helyen zárt Mark Cavendish mögött. Lars Petter Nordhaug és Russell Downing pedig a szökésekben vétették észre magukat, azonban minden különösebb eredmény nélkül.

2012 - Cavendish triplája

Geraint Thomas egy második hellyel nyitott a prológon, a következő napon azonban Cavendish volt az, aki még nála is nagyobbat szólt azzal, hogy behúzta az első sprintet.

Manxman megnyerte még a 4. és a 12. szakaszt, és bár ő három győzelemnél megállt, Rigoberto Urán és Sergio Henao feljöttek összetettben az első tízbe. Előbbi a hetedik, míg az élete első háromhetesén versenyző Henao a kilencedik helyen végzett. Thomas pedig az utolsó szakasz egyenkéntijén még begyűjtött egy újabb második helyet.

skycav

Fotó: cyclingnews

2013 - Wiggins szenvedése

Wiggins masszív favoritként érkezett a Giróra. Jól is indultak a dolgok, hisz megnyerték a csapat-időfutamot, amivel jó pozícióba került az összetett szempontjából.

A 3. szakaszon elszenvedett bukás még nem okozott különösebb gondot, azonban a hetediken már bajba került. Lejtmenetben kicsúszott, és végül 1.24-es hátrányt szedett össze a favoritokhoz képest.

A nyolcadik szakasz időfutamán mindenki arra számított, hogy majd jelentősen farag a hátrányából. Azonban valahogy ez az egyenkénti nem volt az igazi, ráadásul defektet is kapott, így mindössze 8 másodpercet tudott hozni Nibalin.

Ezt követően egy betegség is utolérte, és gondjai voltak nemcsak, hogy a hegyi befutós szakaszokon, hanem még a sík részeken is. A dolog vége az lett, hogy a 12. szakasz után Wiggins feladta a versenyt.

Uran azonban - bár folyamatosan veszített időt Nibalival szemben - a másodikként zárt az összetettben.

2014 - Cataldo Cima Coppi-ja volt az egyetlen említést érdemlő eredmény

Valódi összetett menő nélkül érkezett a Sky erre a Giróra, mivel Urán távozott a csapattól. A hegyekben Dario Cataldóban és Philip Deignanban bízhattak, míg a sprintekben Edvald Boasson Hagen és Ben Swift szálltak harcba a győzelmekért.

Már a csapat-időfutam sem igazán jött össze nekik, hisz most mindössze a hatodik hely lett az övék. Sprintben Swift volt az, aki úgy ahogy helyt állt. Szakaszt ugyan nem nyert, de volt második, és a pontversenyben az ötödik helyen végzett.

skycataldo

Fotó: cyclingnews

Cataldo a hírhedt 16. szakaszon alkotott maradandót. Az olasz megküzdött a hóval, és belekerült a szökésbe. A Stelvión felfelé robbantott, és ő ért fel először, amivel elvitte a Cima Coppit, azonban a szakasz végén 10 percet kapott a győztes Nairo Quintanától.

Az összetettben Henao végzett legelőrébb a csapatból, a 22. helyen, de ő is majd egy órát szedett össze Quintanával szemben.

2015 - Richie Porte vesszőfutása

Porte esélyesként érkezett a versenyre, hisz brutálisan jó tavaszt produkált. Megnyerte egymás után a Nizza, a Katalán kör és a Trentino összetettjét. Viszont - mint a nagy körökön általában - most is akadtak gondjai a három hét során.

Az első hét még rendkívül ígéretes volt, hisz a harmadik helyen állt összetettben. A 10 szakaszon azonban időt vesztett, ráadásul kapott még pluszban egy kétperces büntetést is az Oricás-honfitárs, Simon Clarke-kal történt szabálytalan kerékcsere miatt.

skyporte

Fotó: cyclingnews

Porte további időt vesztett, amikor Jesolóba menet belekeveredett egy bukása. Ekkor ráadásul megsérült a csípője és a térde is. Ezt követte egy csalódást okozó egyenkénti, majd a 15. szakasz, amikor is 27 percet veszített a hegyekben. Ezek után fel is adta a versenyt.

Azért nem volt ez egy teljesen sikertelen Giro a Sky számára, Elia Viviani ugyanis megnyerte a második szakaszt. Valamint ott volt az új igazolás, Leopold König, aki a hatodik helyen végzett összetettben.

2016 - Landa feladja

Mikel Landában nagyon bíztak a Sky-nál. Egy évvel korábban, szakaszokat nyert, harmadik lett összetettben miközben segítette Fabio Arut.

Az első hét még inkább a sprineterekről, és a klasszikus menőkről szólt, Landa valamivel a 10-en kívül volt összetettben, de még lőtávolon belül. Jött a kritikus időfutam, amiből jobban jött ki, mint arra előzetesen számítani lehetett, és feljött az összetett nyolcadik helyére.

skylanda

Fotó: cyclingnews

A Sky-nál a pihenőnapok utáni szakaszok gyakran kritikusnak bizonyulnak. Így volt ez most is. Landa már az első hegyen leszakadt, mint később kiderült, vírusos gyomorhurut állt a háttérben. A baszk fel is adta a versenyt.

Mikel Nieve szakaszt nyert a harmadik hét előtt, és bejelentkezett a hegyi trikóért, amit a 20. szakaszon be is biztosított magának.

2017 - A motoros őrület

Az idei Girónak két kapitánnyal vágott neki a Sky, azonban mind Geraint Thomas, mind Mikel Landa benne volt abban a bukásban, amit egy, az út szélén álló motoros okozott a kilencedik szakaszon.

Thomas kiváló tavasz után, nagy reményekkel érkezett a Giróra. Ő is és Landa is remekül álltak 8 szakasz után. Még el sem érték a Blockhaust, az első igazán fontos hegyet, máris megtörtént a baj.

Giro d'Italia: Stage 9 - Highlights

Highlights of stage nine of the Giro d'Italia.

Landa 27 perces hátrányt szedett össze, tehát az ő esélyei teljesen elszálltak. Thomas azonban - miután gyorsan helyrerakta kificamított vállát - megpróbált visszazárkózni, és végül bő 5 perc hátránnyal érkezett meg. Úgy tűnt, minden oké, hisz a másnapi egyenkéntin a második helyet szerezte meg.

Később azonban egyre több időt vesztett, és fájlalta a vállát és a térdét, így végül a 12. szakasz után feladta a versenyt. Landa azonban - noha veszélyt már nem jelentett az összetettben - egyre jobb formába lendült szakaszt is nyert, és végül megszerezte a hegyi trikót is.

Vajon Froome fel tudja majd oldani azt az átkot, ami a csapatot sújtja immáron nyolc éve?

 

(Forrás: cyclingnews)