Karakas Hedvig bronzérmet nyert, Baji Balázs nyolcadik lett

shadow

Az első nap legjobb magyar szereplését produkálva Karakas Hedvig bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának budapesti Grand Prix-versenyén.

A vb- és Eb-bronzérmes magyar dzsúdós a marokkói Szumija Irauit ipponnal, a bolgár Ivelina Ilievát vazaarival verte, majd a negyeddöntőben a német Amelie Stollnál is jobbnak bizonyult, méghozzá alig két és fél perc alatt ipponnal. Az elődöntőben a Rióban 2013-ban világ-, 2016-ban olimpiai bajnok brazil Rafaela Silvával csapott össze, akit két hete a zágrábi GP bronzmérkőzésén hosszabbítás után, 8 és fél perces küzdelemben legyőzött. A két cselgáncsozó ezúttal is nagy csatát vívott, amelyből a brazil került ki győztesen vazaarival. Karakas a bronzmérkőzésen azzal kanadai Jessica Klimkaittel találkozott, aki tavaly megnyerte a Pánamerikai Játékokat, és aki a legutóbbi, zágrábi GP-n ezüstérmes volt. A harmadik helyért vívott összecsapás első percében Karakas volt kevésbé aktív, ám ezt követően egy földharc során karfeszítéssel ippont ért el, így győzött.

A pénteken tatamira lépő többi magyar versenyző helyezetlenül zárt. 

Az osztrák Max Kühner nyerte az eddigi legrangosabb magyarországi díjugrató viadal pénteki Grand Prix-versenyét. A felújított Nemzeti Lovardában a második nap versenyszámai közül kiemelkedett a 100 ezer euró összdíjazású Nagydíj, amelynek 160 centis akadályaiból álló pályáját nyolcan teljesítették hibátlanul az ötven nevező közül. Az ezt követő összevetésben egyetlen magyar, Krucsó Szabolcs volt érdekelt, aki Chacco Blue II-vel a csütörtöki nyitónapon is remekelt, akkor harmadik lett. A magyar válogatott lovas ezúttal is kétszer lovagolt hibátlanul. Erre pénteken mindössze öten voltak képesek, közülük övé volt a harmadik legjobb idő. A győzelmet Cielito Lindo 2 nyergében az a Kühner szerezte meg, aki az összevetésben 40.07 másodperc alatt teljesítette a rövidített pályát, mögötte az olasz Emanuele Gaudiano lett a második 40.32-vel, míg Krucsó 42.11 másodperc alatt ért célba. A többi magyar közül Szász Sándor öt hibaponttal 22., Kövy András hattal 25., a csütörtökön győztes ifj. Szabó Gábor nyolccal 26. lett.

Tóth Tamás hatodik, Dévay Márk hetedik, Faldum Gábor pedig 15. helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében a Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságon. A viadalt a francia Pierre Le Corre nyerte.

Eredmények
1. Pierre Le Corre (Franciaország) 1:47:17 óra
2. Fernando Alarza (Spanyolország) 1:47:28
3. Marten Van Riel (Belgium) 1:47:40
...6. TÓTH TAMÁS 1:48:53
7. DÉVAY MÁRK 1:49.04
...15. FALDUM GÁBOR 1:50:09

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a 2,8 millió dollár (781,3 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna páros versenyétől. A viadal honlapja szerint Babosék pénteken a legjobb nyolc között a hetedik helyen kiemelt amerikai Nicole Melichar és a cseh Kveta Peschke kettősével találkoztak, és az első játszmát könnyedén, 28 perc alatt nyerték meg. A második szettben az Australian Open-győztes duó rögtön brékhátrányba került, s mivel a játszma végén még egyszer elveszítette adogatását, így jöhetett a döntő rövidítés.

A tíz pontig zajló küzdelemben 6-6-ig fej fej mellett haladtak a párosok, ezt követően azonban csak a rivális nyert pontot, így Babosék búcsúztak. A harmadikként rangsorolt magyar, francia kettős ezt megelőzően az első fordulóban erőnyerő volt, majd nyolcaddöntős ellenfele, a tajvani Csan Hao-csing és a kínai Jang Csao-hszüan nem állt ki.

Eredmény, páros, negyeddöntő:
Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 7.)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) 2:6, 6:3, 10-6 - döntő rövidítés

Érdi Mária tizedikként került a Laser Radial pénteki éremfutamába, amelyben második lett, így összesítésben két pozíciót javítva nyolcadik helyen végzett az aarhusi olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon. A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a 20 éves magyar vitorlázó az éremfutamban nagyon stabilan versenyzett, egyik bójánál sem volt rosszabb negyediknél és a futam során, a szakaszokon belül sem állt ötödik helynél hátrébb.

Ebben a hajóosztályban 18 tokiói kvóta talált gazdára, így Érdi készülhet második ötkarikás játékára azt követően, hogy Rio de Janeiróban 14. lett. Sikeres kvalifikációja papírformának tekinthető, mivel az idei versenyszezonban mostanáig egyszer sem zárt ötödiknél rosszabb pozícióban. Rajta kívül a Finndingiben szerzett világbajnoki címével Berecz Zsombor váltotta meg indulási jogát a két év múlva sorra kerülő olimpiára. Pénteken a Nacra osztály és a szörfösök ezüstcsoportjainak nem rendeztek futamot, s mivel mindkét magyar egység ezekben érdekelt, így csütörtök esti helyezéseik nem változtak.

Krizsán Xénia hetedik helyen végzett hétpróbában a berlini atlétikai Európa-bajnokság pénteki napján, Zsivoczky-Farkas Györgyi lábsérülése miatt nem indult el 800 méteren. Krizsán Xénia tizedik helyről vágott neki az utolsó számnak. Futamában azonnal az élre állt, s végig vezetve 2:07.61 perccel lett első alig elmaradva 2:07.17 perces egyéni csúcsától. Ezzel 1000 pontot szerzett, s megnyerte a számot. Egyben a hetedik helyre lépett előre.

Az aranyérmet az olimpiai és világbajnok belga Nafissatou Thiam szerezte meg. A hétpróbát 36 kezdték, de 22-en fejezték be. A kiesők mellett a németek két versenyzője, Louisa Grauvogel - aki hetedik helyen állt hat szám után - és Mareike Arndt (12.) sem tudott rajthoz állni 800 méteren. A két többpróbázó ugyanis autóbalesetet szenvedett, amikor a délelőtti program után a csapathotelbe tartottak. Egyikük sérülése sem súlyos, de megfigyelésre kórházba szállították őket.

Eredmények:
1. Nafissatou Thiam (Belgium) 6814 pont
2. Katarina Johnson-Thompson (Nagy-Britannia) 6759
3. Carolin Scha:fer (Németország) 6602
...7. Krizsán Xénia 6367
Zsivoczky-Farkas Györgyi sérülés miatt feladta

Baji Balázs nyolcadik helyen végzett 110 méter gáton a berlini atlétikai Európa-bajnokságon pénteken. A két évvel ezelőtti Eb-döntőből, amelyben Baji ezüstérmet szerzett, négyen maradtak, a magyar atléta mellett a brit Pozzi, a francia Manga és a lengyel Czyker. A legnagyobb esélyesnek az orosz Szergej Subenkov számított, aki a Gyulai Memorialon egy századmásodpercre megközelítette Colin Jackson 12.91 másodperces Európa-csúcsát.

A Bp. Honvéd vb-bronzérmes sprintere a hetes pályán ezúttal jobban rajtolt, mint az elődöntőben, viszont többször is hibázott, felrúgta a gátakat, s így az utolsó helyen ért célba 13.55 másodperccel. Az aranyérmes a francia Pascal Martinot-Lagarde lett, aki mellbedobással előzte meg Subenkovot.

Eredmények
1. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 13.17 mp
2. Szergek Subenkov (ANA - Oroszország) 13.17
3. Orlando Ortega (Spanyolország) 13.34
...8. Baji Balázs 13.55