Ronaldo a Juventusban folytatja, Franciaország az első döntős

shadow

Umtiti fejesével Franciaország a döntőben. A francia válogatott 1-0-ra legyőzte Belgium csapatát az oroszországi labdarúgó-világbajnokság keddi, szentpétervári elődöntőjében. A győztes gólt egy szögletet követően Samuel Umtiti szerezte fejjel az 51. percben. A 14 találatával a vb eddigi legeredményesebb csapata ezúttal nem talált kapuba, hiába voltak meg a lehetőségei erre. Franciaország története során harmadszor játszhat vb-finálét: ezt megelőzően 1998-ban hazai pályán győzött, 2006-ban pedig 11-esekkel veszített. A belgák még így is felülmúlhatják eddigi legjobb eredményüket, az 1986-os negyedik helyüket, amennyiben győznek a szombati bronzmérkőzésen. A vasárnapi, moszkvai döntőben a franciák ellenfele Anglia vagy Horvátország lesz.

A Vidi döntetlent játszott Luxemburgban.A magyar bajnok Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a luxemburgi Dudelange otthonában kedden a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.    

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:
F91 Dudelange (luxemburgi) - Vidi FC 1-1 (0-1)

Gaviria újabb szakaszgyőzelme. A kolumbiai Fernando Gaviria nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát kedden, a belga Greg van Avermaet megőrizte első helyét az összetettben. A La Baule és Sarzeau közötti 195 kilométeren egy négyfős szökevénycsoport hosszan haladt a mezőny előtt, amely azzal együtt is utolérte őket az utolsó kilométer előtt, hogy öt kilométerrel a célt megelőzően bukás zavarta meg. A sprinthajrában a Quick-Step Floors kerekese - aki az első etapon is diadalmaskodott - a szlovák Peter Sagant és a német André Greipelt előzte meg az elsőségért. A sárga trikós és riválisai is a mezőnnyel értek célba, így az összetett élcsoportja nem változott.     

Eredmény, 4. szakasz, La Baule-Sarzeau, 195 km:
1. Fernando Gaviria (kolumbiai, Quick-Step Floors) 4:25:01 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hansgrohe) azonos idővel
3. André Greipel (német, Lotto-Soudal) a. i.

Serena Williams és Görges az elődöntőben. Az amerikai Serena Williams és a német Julia Görges is elődöntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokság női versenyében. A 36 éves, egyesben 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams - akit a világranglista 181. helyezettjeként is a 25. helyen emeltek ki a szervezők - sorozatban 19. győzelmét aratta Wimbledonban, ugyanis 2015-ben és 2016-ban is ő nyert, tavaly pedig gyermeke születése miatt nem indult. Az olasz Camila Giorgi ugyan az első játszmát megnyerte ellene, utána már az amerikai játékos akarata érvényesült. Ellenfele a négy között Görges lesz, ő is elveszítette az első szettet a holland Kiki Bertensszel szemben. A másodikban 7:5-tel egyenlített, majd a harmadik felvonás már sima volt, így két német játékos - rajta kívül Angelique Kerber - lesz az elődöntőben.    

Eredmények:
S. Williams (amerikai, 25.)-Giorgi (olasz) 3:6, 6:3, 6:4
Görges (német, 13.)-Bertens (holland, 20.) 3:6, 7:5, 6:1

Nyolc között a magyar válogatott. Bejutott a negyeddöntőbe a magyar válogatott a debreceni női junior kézilabda-világbajnokságon, miután a keddi nyolcaddöntőben 31-17-re legyőzte a szlovén csapatot. Golovin Vlagyimir szövetségi edző együttese szerdán 16.15-kor Románia ellen lép pályára a Főnix-csarnokban a legjobb nyolc között.    

Nyolcaddöntő:
Magyarország-Szlovénia 31-17 (12-10)

Cristiano Ronaldo a Juventushoz igazolt.Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventus labdarúgócsapatához szerződött. Sajtóhírek szerint a klubváltásra százmillió euróért (32,4 milliárd forintért) került sor, és az ötszörös aranylabdás portugál sztár évi 30 millió eurót (9,7 milliárd forintot) fog keresni Torinóban. A 33 esztendős Európa-bajnok támadó 2009 óta szerepelt a madridi együttesnél, amellyel a többi között négy Bajnokok Ligája-győzelmet, két-két bajnoki címet és spanyol Király Kupa-diadalt, valamint három klubvilágbajnoki sikert ünnepelhetett. A királyi gárda színeiben 451 gólt szerzett 438 találkozón.

Uruguayi válogatott futballistát igazolt az Arsenal. Az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását az uruguayi Lucas Torreira. A 22 éves középpályás megjárta hazája válogatottjával az oroszországi világbajnokságot, ahol a negyeddöntőben búcsúzott. A futballista most az olasz Sampdoriától igazolt a londoni klubhoz, az anyagi részleteket nem hozták nyilvánosságra, a brit sajtó szerint 30 millió euróért cserélt gazdát.

Fernando Torres is Japánba igazol. A japán élvonalbeli Szagan Toszu labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását a volt spanyol válogatott Fernando Torres. "Minden földrészről volt ajánlatunk. Az új klubom a japán Toszu lesz" - jelentette be kedden madridi edzőtermében a 34 éves csatár, aki elárulta: Franciaországból, Németországból és még Spanyolországból is érdeklődtek iránta. "De egy percig sem gondolkodtam európai együttesben. Új kihívásra vágytam egy teljesen más környezetben" - fogalmazott.

MTI