Brecel bravúros fordítása

shadow

Luca Brecelre nagy szükség van ezen a héten, hiszen Belgiumban zajlik a European Masters, és ő a verseny hazai sztárja. Tegnap este viszont nagyon közel került a kieséshez, a szervezők és a szponzorok a szívükhöz kaphattak, mert váratlanul korai lett volna a búcsú. Alan McManus 3-0-ra elhúzott ellene, mégpedig parádés játékkal. Brecel beragadt a kezdésnél, képtelen volt golyót belökni az első két frame-ben. Ezzel szemben a skót veterán egy-két olyan lökést mutatott be, ami nagyon nem mindennapi. A legzseniálisabb lökése az alábbi videón 2:27-né látható:

Az első két frame parádéja után a harmadikban már változni látszottak az erőviszonyok. McManus játéka kicsit visszaesett, Brecel már be tudott lökni néhány golyót. De azért ez a frame is a skóté lett.

És Brecelnek innentől fogva nemigen volt hibázási lehetősége. Legalábbis úgy tűnt. Csakhogy McManus nagyon elfáradt, egyre többet és egyre komolyabbakat rontott. A belga egy 57-es, majd egy 63-as breakkel felzárkózott 3-2-re. Aztán kiegyenlített, egy olyan frame-et nyert meg, ami McManusé is lehetett volna. Ezek után már nem volt meglepő, hogy a döntő frame is az övé lett. Szép dolog, hogy 71-es breakkel fejezte be a meccset.

Meg az is nagyon szép, hogy egy percig sem adta fel. Pedig nem akármilyen rosszul kezdte a csatát. Csakhogy nagyon is tisztában volt azzal, hogy hazai közönség előtt nem szabad ellazsálni egy meccset. És elkezdett jól játszani - nagyon.

És hosszú távon nézve ez igen jó hír Brecelnek és a rajongóinak. Mert egy ilyen nehezen megfordított mérkőzés, egy ilyen siker messzire repítheti őt ezen a héten. Az biztos, hogy a formája már sokkal jobb volt a meccs második felében, mint az előző két találkozója során.

Brecel ma Anthony Hamiltonnal játszik, tehát ismét egy veterán kerül az útjába. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a meccset simábban fogja megnyerni. És ha minden jól megy, akkor pénteken a negyeddöntőben összejön a Brecel - Lisowski álommeccs.