Csoda a Crucible-ben

shadow

Mark Williams megnyerte a 2018-as világbajnokságot. Hihetetlen.

15 év telt el a második világbajnoki címe óta. Akkoriban aratott: egy szezonon belül megnyerte mindhárom Triple Crown-eseményt. 2003 végére megszerezte 15. pontszerző trófeáját, és abban a szezonban világelső volt. 

Aztán jöttek a hanyatlás évei. Három évig nem nyert pontszerzőt, majd újabb négy évig döntőt sem játszott. A ranglistán visszaesett, kicsúszott a top 16 közül. Aztán jött egy fellángolás, 2010-ben és 2011-ben összesen öt döntőt játszott, kettőt meg is nyert. Megint világelső tudott lenni, ami már önmagában hatalmas dolog, hiszen korábban közel állt ahhoz, hogy kiessen a legjobb 32 közül.

2011 nyarán-őszén, két fájdalmasan szoros döntős vereség után jött az újabb visszaesés. Négy évet kellett várnia az újabb fináléra, és több mint hatot az újabb sikerre. 

Ami az idei szezon elején jött el. Azok után, hogy a 2017-es világbajnokságra nem tudott kvalifikálni. Azok után, hogy (ennek következtében) vissza akart vonulni. A felesége, Joanne, és az edzője, Steve Feeney azonban meggyőzte, hogy folytassa. Szerencsére hallgatott rájuk, és megnyerte ősszel az Északír Opent. Úgy, hogy  minden egyes meccs előtt felmerült, hogy visszalép, ugyanis a felesége komoly betegséggel kórházba került. 

Megnyerte azt a tornát, majd a German Masterst is. De még ekkor sem gondolták sokan, hogy háromszoros világbajnok lehet. 

A vb-n ugyanis hét éve nem játszott még csak elődöntőt sem. A döntőben legutóbb 15 éve fordult meg. Soha korábban senki nem játszott döntőt ennyire hosszú szünet után. Na, de ő még meg is nyerte! És hogyan...

higgiwillo.jpg Fotó: World Snooker

John Higgins ellen. Ez önmagában hihetetlen fegyvertény. Merthogy a skótok világbajnoka állócsillag a snookerben. Húsz éve lett először világbajnok, összesen négy címe van, ez volt a hetedik döntője. Neki sosem volt igazán komoly hullámvölgye, soha nem esett ki a ranglista első 16 helyezettje közül. Tavaly is döntőt játszott a vb-n, idén is a favoritok közé tartozott. Főleg a negyeddöntőktől kezdve. 

Fantasztikus meccset játszottak. Az utóbbi évtizedek egyik legjobban várt világbajnoki fináléja volt. És megfelelt a várakozásoknak. A skót eleinte nem remekelt. 4-0-s hátrány után 7-7-nél egyenlített, de aztán megint elhúzott Williams, úgy tűnt, végleg. 14-7 is volt az állás, de Higgins a döntő második napján egyszer csak előhúzta a hibátlan játékát, és 15-nél utolérte a walesit. Nem tudom, hányan fogadtak volna ekkor Williams sikerére. Én biztos nem.

Pedig az a helyzet, hogy közel húsz éve ő a kedvenc játékosom. Nemcsak a játéka, az őrült lökésválasztásai miatt. Ezek mellett félelmetes nyugodtsága és zseniális humora teszi közönségkedvenccé. Aki még játszani is tud, és rendkívül sikeres is (nem úgy, mint korábbi tenisz-kedvenceim, Santoro és Rosset...).

Azt hiszem, ezt a döntőt a lezserségének, a higgadtságának köszönheti. Rengeteg játékos összetört volna, amikor kimarad 17-15-nél a rózsaszín, ami a világbajnoki címet jelentette volna. Higgins ellopta a frame-et, de Williams rá se rántott, megnyerte a következőt egy szenzációs breakkel. Ahogy Higgins mondta a döntő után, ekkora nyomás alatt ilyen breaket talán még soha senki nem lökött.

Williams a döntő előtt azt mondta, hogy ha győz, meztelenül megy el a sajtótájékoztatóra. Őrült humora mellett egy végtelenül korrekt ember, aki természetesen tartotta a szavát. Íme: