Ronnie már négyet nyert idén

shadow

Nem is olyan régen történt, hogy Ding Junhui beállította Stephen Hendry rekordját, miszerint öt pontszerző tornát nyert egy szezonban. Akkor, egészen pontosan négy szezonnal ezelőtt, ez csodával határos tettnek minősült, még úgy is, hogy a legnagyobb versenyek trófeáit, azaz a UK-t és a vb-t nem gyűjtötte be.

Aztán következett a tavalyi szezon, melynek során Mark Selby véghezvitte ugyanezt, ő is öt versenyt nyert. Csakhogy ő nem pusztán beállította Ding (és persze Hendry rekordját), hanem überelte is őket, mert neki bizony köztük volt a UK és a vébé is. És ennél feljebb aligha lehet eljutni, gondolhattuk tavaly májusban.

Erre most itt van Ronnie O'Sullivan, aki rögtön megdöntheti a rekordot. Megvan neki az idei szezonból a UK és további három pontszerző trófea, a tegnapi World Grand Prix az idei negyedik címe. A hátralévő versenyek közül elég kettőt megnyernie ahhoz, hogy ezt a rekordot is ő tartsa. Úgy lenne persze az igazi, ha a VB is köztük lenne.

Attól különösen erős O'Sullivan eddigi négy győzelme, hogy egy rakás versenyen nem is indult el. Az idei szezonban mindössze nyolc tornán vett részt, tehát mondhatjuk, hogy 50%-os a teljesítménye. A tegnapi döntőben 10-3-ra elgázolta Dinget. 25 éve, még tinédzserként, ugyanezen a helyszínen, Prestonban szerezte meg élete első pontszerző trófeáját, akkor még a UK Championshipet rendezték itt.

Ma máris kezdődik a következő pontszerző, a Welsh Open. O'Sullivan erről ezt mondta:

"Furán hangzik, de lehet, hogy jó lenne korán kiesni. Egy hétig csak szakkommentálnék, és nézném, ahogy a többiek küzdenek a címért."
"Nem hiszem, hogy képes vagyok még egy világbajnoki címet szerezni. Nagyon komoly állóképesség kell hozzá, és én már öreg vagyok ehhez. Néhány napig tudok jól játszani, de a világbajnokságon az állóképesség és a kiegyensúlyozottság a legfontosabb, ami mostanában hiányzik a játékomból. De majd meglátjuk." - mondta Ronnie a világbajnokságról.

Az biztos, hogy az ötszörös világbajnok 2014 óta nem játszott világbajnoki döntőt.