Alonso szenvedése megmutatja, hogy miért rossz a Forma-1

shadow

Sergio Perez, a Force India pilótája úgy véli, Fernando Alonso helyzete mutat rá a Forma-1 legnagyobb problémájára. Arra, hogy egy rossz rendszerben a világ egyik legjobbnak pilótájának szenvednie kell, hogy pontokat szerezzen.

A Ferrarival szerzett számos második helye után Alonso azzal a reménnyel tért vissza 2015-ben a McLarenhez, hogy versenyeket fog nyerni. Ehelyett azonban már az is csodaszámba ment, ha a Honda motoros McLarennel be tudott fejezni egy versenyt.

A csapat idén Renault motorra váltott és jobb eredményekre számított. Ezek a várt sikerek azonban elmaradtak. Alonso a középmezőnybe ragadva találta magát, ahol vasárnaponként az utolsó pontszerző helyek egyikéért harcolhatott. Márpedig Perez szerint ez egyszerűen rossz fényt vett a Forma–1-re:

„Ez megmutatja, mi a baj a Forma–1-gyel. Itt a világ egyik legjobb versenyzője, aki a középmezőnyben versenyez és megpróbál elcsípni néhány pontot minden hétvégén. Ha beülteted egy másik autóba, akkor világbajnok lesz. Itt tart most az F1 jelenleg. Mind egy hajóban evezünk."

"Nagyon szerencsés volt a karrierje során, hogy volt néhány versenyképes autója és nyert pár címet. Nagyon tehetséges és megérdemli a karrierje sikereit. A legjobbakat kívánom neki. Lehet, hogy egyszer visszatér? Ki tudja?” – idézi a Force India versenyzőjét a Planet F1.

000_1AE3M2.jpg Fotó: Europress/AFP

Perez úgy gondolja, hogy a Forma–1 mezőnye szegényebb lesz Alonso nélkül. „Ő egy remek versenyző. Nagyszerű személyiség. Egy remek karakter” – dicsérte a spanyol pilótát Perez.

„Imád versenyezni. Nagyon tisztelem azért, amit elért ebben a sportban. Próbálkozik más szakágakkal is, más címeket is nyerne. Szerintem a sport számára ő egy kiváló karakter és szégyen, hogy elveszítjük.” – tette még hozzá Perez.

Alonso jövőjéről annyit tudunk, hogy jövőre ismét rajthoz áll az Indy 500-on, a további terveit pedig később fogja megosztani.

Klein Réka írása