MotoGP: Nagy bajban Rossiék, Marquez és a Honda szárnyalt

shadow

Sepang után túl van a második tesztjén is 2018-ban a MotoGP mezőnye, amit egy új helyszínen, a thaiföldi Buriramban rendeztek meg - nem várt hatalmas érdeklődés mellett.

Legutóbb is elmondtuk, most pedig hatványozottan igaz: a teszten látottakat, különös tekintettel az elért időeredményekre, illik fenntartásokkal kezelni. Thaiföldön egy nagyon egyszerű, amolyan stop and go típusú pálya várt a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyére, mindez kísérve egy kis hőséggel, valamint a ténnyel, hogy itt még sohasem ment a világbajnokság, tehát a csapatoknak nem voltak adatai egyáltalán.

A dolgokat tovább bonyolította, hogy a Michelin is hozott új gumikat kipróbálásra - többek között most készültek az Osztrák Nagydíjra is, hiszen a spielbergi és a burirami pálya karaktere elméletileg hasonló. Nehéz ítélkezni a három nap kapcsán, de bizonyos erőviszonyok már körvonalazódni látszanak. Lássuk, kik lehetnek elégedettek a Katar előtti utolsó gyakorlás után.

Dominált a Honda

Marquez nagyon biztató volt a Hondával Thaiföldön

Eredetileg úgy volt, hogy a Ducati pályája lehet a Chang Circuit a sok hosszú egyenessel és lassú kanyarral - ezzel szemben a Honda diktálta a tempót mind a három tesztnapon. Egy körön és a versenyszimulációk során is a japán gyártó paripái bizonyultak a legjobbnak, különösen Marquez villogott sokat. A címvédő nem csak azzal nyűgözött le mindenkit, hogy milyen jól ment egy körön, hanem főleg hosszú távon tűnik félelmetesnek. Versenyszimulációban csak ketten tudtak nagyjából hasonló színvonalon menni hozzá képest: az egyik csapattársa, a spanyol Dani Pedrosa, a másik pedig a Yamaha francia ígérete, a tavalyi motort használo Johann Zarco. Persze hozzá kell tenni azt is, hogy Marquez őket is meggyőző fölénnyel utasította maga mögé: vasárnap 32-szer tudott 1:30-as kört futni, közel kétszer annyiszor, mint a másik két motoros.

Eddig hat napon vagyunk túl az idei tesztidőszakban, ezek közül pedig 4-en a Honda versenyzői voltak a legjobbak. Pedrosa a sepangi első napon, Crutchlow a burirami elsőn, Marquez a burirami másodikon, majd a zárónapot végül Pedrosa hozta el - és összesítésben is ő volt a leggyorsabb. Az újságírók felvetették, hogy akár a 2014-es domináns szezon is megismétlődhet, amikor Marquez zsinórban meg tudta nyerni az első 10 versenyt. A spanyol azonban jelezte, hogy attól az állapottól azért még messze vagyunk: "Jelenleg nem. Ha megnézzük a 2014-es előszezont, emlékszem, az utolsó napon Malajziában egy vagy két órakor összecsomagoltam és mentem a hotelbe, mert mindennel kész voltunk, minden rendben volt. Az eddigi tesztelés viszont jóval keményebb volt. Idén látjuk, hogy egyre versenyképesebbek vagyunk, de ez nem könnyű. 97 kört tettünk meg tegnap, 96-ot ma. Minden nap rengeteget dolgozunk." - mondta Marquez.

A tavalyi világbajnok nem véletlenül óvatos. A Honda legégetőbb gondja az új erőforrás és annak az agresszivitása. Ebben a thai időjárásban viszont nem sok esélyük volt ezt vizsgálgatni. A hőség elnyomja valamelyest a motor erejét, így most és Malajziában is valószínűleg a szebbik arcát látták ennek a bestiának. Reális képet a motorról csak úgy kaphatnának, ha hűvösebb körülmények között is ki tudnák próbálni - erre majd csak a katari teszten a villanyfényben lesz majd lehetőségük. A Honda tehát jól dolgozott, sokat lépett előre és az eredményeik nagyon szépen mutatnak, ám a legfontosabb, mindent eldöntő területen nem tudtak - nem tudhattak - előrelépni. Helyette inkább a motor kezelhetőségén dolgoztak, a többi csapathoz hasonlóan próbálgatták a légterelő elemeket is, hogy elöl még több leszorítóerőt tudjanak generálni. Marquez azt mondta, hogy sok terülteten, aprókat lépegetnek, de összességében sokkal jobb érzés vezetni a motort és könnyebb irányítani, mint azelőtt.

Elbújt a Ducati

Lorenzo és a Ducati is halvány volt, de ez nem jelent semmit. Nem tudni, mire lehetnek képesek

A Ducati igazi sötét ló volt ezúttal, hiszen bevallottan nem az időket hajhászták most. "Sajnos nem tudtam most a jó szektoraimat összerakni egy körben, de ez most nem fontos. Az, hogy 1'29.9-et, vagy 1'30.1-et megyek, nem számít a szezonom szempontjából." - mondta Dovizioso. Az idők terén tehát nem villogtak, de ez nem jelenti azt, hogy ne fejlődtek volna. Doviék is a motor irányíthatóságán dolgoztak, új aero-elemek, új váz. Az olasz azt is nyilatkozta, hogy sikerült fejlődniük, a csapattárs Jorge Lorenzo azonban sokkal nehezebben halad.

A spanyol Sepangban jól érezte magát a motoron, futott néhány szimulációt és amikor úgy érezte, hogy minden rendben, ment egy gyors kört - nem hivatalos pályacsúcsa az egész teszt legjobbja volt. A szituáció most annyiban volt más, hogy itt nem volt meg az a jó érzés, nem haladtak olyan jól a munkával, így a végén gyors körre sem vállalkozott. Lorenzo a 22. helyen zárta a vasárnapot, 1,8 másodperces lemaradással Pedrosa mögött - ez azért nem megnyugtató. Lorenzo a tavalyi és az idei motort hasonlítgatta össze és kereste azt, ahol előre tudnának lépni.

Habár az eredmények nem mutatnak jól, Lorenzo szerint annyira azért nem vészes a helyzet. Nem ment rá a gyors körre, mert semmi értelme nem volt. Nagyon úgy néz ki, hogy a Ducati gyári versenyzői nem fitogtatták az erejüket, hanem inkább a munkára összpontosítottak ezúttal. A privát ducatisok viszont örülhettek: nem ment rosszul Petrucci, de főleg Jack MIller az, aki nagyon hasít a Pramac motorján. Az ausztrál még sosem érezte magát ennyire komfortosan MotoGP-motoron, könnyebben tud folyamatosan gyors lenni, mint bármikor azelőtt. Utoljára a Moto3-ban élvezte ennyire a motorozást.

Gáz van a Yamahánál

Bajban Rossi és a Yamaha

Hihetetlen, mi zajlik a Hangvillásoknál. A jelek szerint az idei motor sem sokkal jobb, mint a tavalyi volt, ráadásul újabb és újabb gondok ütik fel a fejüket. Rossi és Vinales eltérő karakterű motorosok, más-más irányba vinnék tovább a motor fejlesztését. Rossi inkább a kevesebb lóerőt, de cserébe jobb irányíthatóságot favorizálja; Vinales viszont ösztönösen menne és agresszívabb, inkább a motorerőre alapozó gépet szeretne. Ennek az eredménye az, hogy igazából egyikük sem elégedett, a motor mind a kettejüknek szeretne megfelelni, de valójában egyiküknek sem tud.

A vázzal már nagyon régóta viaskodnak, a 2017-es fejlesztés teljes zsákutca volt és most úgy néz ki a 2018-as sem tudja elhozni a várt változást. Vinales azt mondta, hogy Zarcóhoz hasonlóan ő is visszatért a 2016-oshoz, mert azzal a legjobb még mindig. Eközben az is egyértelmű, hogy az elektronika terén hatalmas lemaradásban vannak a versenytársakhoz képest, valamint a gumikkal is ők állnak a legrosszabbul (amióta Bridgestone-ról Michelinre váltott a mezőny, azóta megy a szenvedésük). Vinales teljesen tanácstalan volt és azt mondta ez volt MotoGP-s pályafutása legrosszabb tesztje. Azt az érzést szeretné visszakapni, amit tavaly első alkalommal tapasztalt meg - azóta teljesen rossz irányba megy minden.

Rossi szintén elégedetlen volt. A motor teljesen inkonzisztens, egyik nap jól megy, másik nap nem. Nagyon érzékeny a körülmények változására, napról-napra javul/romlik a teljesítmény, nem is beszélve, ha más pályákon próbálkozik az ember. A Yamahának minden területen sürgősen fejlődnie kell, különben teljesen esélytelenek lesznek a bajnoki címre ebben a szezonban.

Külön kategória a gyáron belül Johann Zarco, aki a fejlesztőmunkában annyira nem vesz részt, inkább a saját vezetésével, fejlődésével van elfoglalva. A gumik élettartamának megnövelésében eddig is a mezőny egyik legjobbja volt, most viszont azon dolgozott, a versenyek végén még jobb legyen. A stílusán is szeretne változtatni, Jorge Lorenzo korábbi adatai felhasználva próbál tanulni a spanyoltól. A hogy arról pedig már volt szó, versenytempóban kevesen voltak nála jobbak. Ezúttal pedig új csapattársa is volt: Syahrin ugrott be ezúttal Folger helyére és nem vallott szégyent. Van rá esély, hogy az egész szezonra ő veheti majd át a második számú Tech3 Yamahát.

Erős lehet a Suzuki

Rins és a Suzuki lehet majd a szezon egyik kellemes meglepetése

Sepangban és most Buriramban is jól néztek ki a Suzukik. Azután, hogy tavaly rossz irányba vitték el az erőforrás fejlesztéseit, idén mind a két teszten jól szerepeltek. Különösen Alex Rins ment jól, aki a tavalyi sérülései után idén végre megmutathatja magát a legnagyobbak között és adott esetben akár a dobogókért is harcban lehet talán. Iannone már kevésbé volt boldog, egy körön például nem igazán volt versenyképes, de van ideje a fejlődésre. Katarban okosabbak leszünk majd az ő valós erejükkel kapcsolatban.

Az Aprilia számára nem sok újdonságot hozott a teszt. Az új váz továbbra is jó, azzal elégedett is Aleix Espargaro, ám az új motor továbbra sincs kész, az majd csak Katarban mutatkozik be - lóerők híján pedig nem lehetek maradéktalanul elégedettek az olaszok. A KTM sem lépett előre sokat. Az osztrák gyártó a sérült Pol Espargarót nélkülözve volt kénytelen tesztelni és ők is csak apró lépésekben gondolkodtak. Nehéz lesz közelebb férkőzniük a top 10-hez.

A szezonnyitó előtti utolsó tesztet március elsején kezdik meg Katarban, az első versenyre pedig majd 18-án kerül sor.