2018 Novak Djokovic éve lehet

shadow

Érdemben nyilatkozni valakiről, akit bő fél éve nem láttunk, aligha lehet. Pláne, hogy Novak Djokovicot játszani tavaly Wimbledonban láttuk utoljára, de akkor már egy éve nem volt a régi. Nagyon nem. Ha ugyanis az a kérdés, hogy Novak Djokovic dominálhat-e 2018-ban - legalább annyira, amennyire tavaly dominált Rafa és Roger -, akkor a 2016-os Garros utáni Nole egyszerűen nem számít.

Nem tényező.

Teniszszakmai értekezést ne várjon tehát senki. Azt, hogy Nole milyen állapotban van, azt Andre Agassin és Radek Stepaneken kívül nem tudja talán senki sem. Sőt tovább megyek, ők is csak annyit tudnak, miként üti a labdát, milyen erőben van, milyen az egészségi állapota. És esetleg még azt, hogy mennyire elszánt, hogy mennyire akarja a sikert. De ez még mindig nem biztos, hogy elég.

A tenisz társasjáték, nem csak az számít, te milyen állapotban vagy, az is fontos, milyen formában vannak az ellenfeleid.

Jó példa erre Nadal. Tavaly New Yorkban, amikor olyan teljesítménnyel tudott nyerni, amilyennel, nem biztos, hogy a korábbi esztendőkben sikerült volna. Vagy Federer, aki simán játszott úgy 2015-ben is Wimbledonban, mint tavaly, ám míg akkor nem tudta megverni Nolét a döntőben, addig tavaly szettet sem veszített. Minden meccset, minden tornát, minden szezont, csak így komplexitásában szemlélhetünk. Idén viszont nem csak Noléról nem tudunk semmit, hanem Rafáról sem, Stanről sem, talán ha Roger az egyetlen, akit valahová el tudunk helyezni a térképen.

Teniszszakmai érvek tehát pillanatnyilag nem szólhatnak Djokovic mellett, igaz, éppen ezért talán ellene se.

Ami alapján tehát bármiféle prognózist készíthetünk, a közelgő Ausztrál Open előtt, a szezon második hetében, az valami nagyon más. Egyfelől talán több is annál, mint amit szakmának szoktunk nevezni, másfelől pedig nyilvánvalóan kevesebb.

Ha valaki nagyon sokáig figyel egy vagy több sportágat, az ugyanis megfigyelhet néhány olyan törvényszerűséget, mely az adott sportág – sőt valamennyi sportág - felett áll. Ezek a törvényszerűségek nem jönnek be mindig, de azért jóval többször jönnek be, mint ahányszor nem. Nem mindenre és nem mindenkire vonatkoznak persze ezek, akadnak helyzetek, amikor szó sincs ilyesmiről, de akadnak olyanok is, amikor valamiről messziről ordít, hogy így vagy úgy lesz, pedig szakmailag szinte minden ellene szól.

Ha például tavaly januárra gondolunk vissza, ekkor Roger teljes szezonjára például szerintem semmiféle ilyen törvényszerűség nem vonatkozott, viszont wimbledoni győzelmére azért igen. És ugyanez igaz Rafára is. Nem hiszem, hogy bárki érezte, hogy majd Nadal lesz az év végi világelső, de azt azért sokan „látták”, hogy a Garros az övé lehet.

Novak Djokovic egész életében Roger Federert és Rafael Nadalt üldözte. Mindig olyan népszerű akart lenni, mint ők, mindig annyit akart nyerni, mint ők, mígnem egy napon nem csak a világranglistán előzte meg őket, hanem elért valamit, amit a másik kettő nem fog elérni sohasem.

Sosem gondoltam, hogy az a nap, amikor megnyerte a Garrost, és Novak Djokovic, a másik kettőhöz hasonlóan, halhatatlan lett, egybeesne Novak Djokovic érdemi karrierjének a végével. Mindig úgy hittem, hogy azt nagyjából ki lehet zárni. Ahogyan biztos volt, hogy Rafának és Rogernek lesz még egy dobása, úgy az is biztos, hogy Nolénak lesz majd még (legalább) egy.

Amíg le nem mondta a dohai tornát, úgy gondoltam, hogy ez a nagy dobás 2018 lesz majd. Valahogy úgy éreztem, hogy Djokovicot – nem tudom szebben mondani, mert akkor az már mást jelent, elnézést – felbaszta, az amennyit Roger és Rafa tavaly nyertek. Úgy gondoltam, hogy ez a méreg, ez jelentheti Nolénak azt a pluszt, azt a kis motivációt, ami hiányzott 2016 második és 2017 első felében. Azt a bizonyos szikrát.

Úgy gondoltam, hogy elirigyeli Rafáéktól ezeket a parádés visszatéréseket, meg akarja mutatni, hogy ő is tud hasonlót.

Itt lett volna vége ennek az írásnak akkor, ha megírom karácsony előtt, amikor eredetileg terveztem. Nem írtam meg, Nole dohai visszalépése pedig nyilván óvatosságra kell intse az embert. Még az is felmerült, hogy a címet is átírom, és a feltételes módot is feltételes módba teszem. De aztán rájöttem, hogy nem kell. Mert az, hogy 2018 Novak Djokovic éve lehet kifejez valami nagyon fontosat. Azt, hogy ott a lehetőség, sőt ott van talán egyfajta kényszer is, és ha Nole ezzel a lehetőséggel nem azért nem él, mert nem engedi a teste, hanem azért nem él, mert nem engedi a feje, akkor ott valami nagyon nagy baj van.

Ha ugyanis Roger és Rafa tavalyi éve sem tudta kihúzni Nolét abból a nihilből, ami az utolsó aktív évét jellemezte, akkor tényleg lehet, hogy vége. Bármit ígérjenek is a sportágak felett álló törvényszerűségek, bármit érezzen is az ember.