Akikre nincsenek szavak: Rafael Nadal

shadow

Lett volna egy jó címem, csak miután a múlt héten meg lettem róva, hogy Novak Djokovic esetében miért használom a felbaszta szót a felbosszantotta helyett, így kerülném ezt az irányt. Pedig vagyunk azért azt hiszem pár millióan, akiknél a két szó jelentéstartalma nem tökéletesen fedi egymást. Most is le tudtam volna írni szépen - egy szóval -, hogy Rafa mit csinált a tizenegyessel, ami kétségtelenül átjött volna azoknak, akik kettőnél több percet töltöttek már el életükben futballpályán, ám ezek szerint akadnak olyanok, akik nem ilyenek.

Úgyhogy akkor maradnék a kommentátori szakzsargonnál, pedig hát abban teljesen biztos vagyok, hogy Rafa ezt a tizenegyest nem értékesítette, hanem valami egészen mást csinált vele. Még csak nem is berúgta.

És a keményebb jelző (nyelvtanilag nyilván ige) nem azért kívánkozik ide, mert annyival jobban teniszezett, mint Dominic Thiem, hanem azért, amennyivel nyert. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy valójában mennyivel teniszezett jobban nála. 

Rafael Nadal most már 86 mérkőzést nyert meg a Garroson, kevés olyan volt, ahol ennyire közel voltak hozzá játékban, mint tegnap Thiem. Szerintem öt ilyen meccset is nehéz volna összeszedni, és továbbra is azt hiszem - már amennyire ilyen távlatból ezt ki lehet jelenteni -,  hogy Roger egyik meccse sincs közöttük, még akkor se, ha a végeredményt tekintve azok közt voltak sokkal szorosabbak is. De azok pont azért lettek szorosak, mert ott versenyzői adottságokban voltak közel egymáshoz, nem pedig salakteniszben.

Dominc Thiem ellen nem érződött az a fajta dominanciája Nadalnak a Chatrier-n, ami itt majdnem mindig, ha a játéknak szigorúan csak a technikai elemeit tekintjük. 

Két egyenrangú ellenfél teniszezett, csak amikor fontos volt, mindig az egyik nyert.

És mivel a mondat utolsó fele már a Del Potro elleni elődöntőben is megállta a helyét, azt gondolom, hogy ez a mentális fölény az, amivel igazán foglalkoznunk kell. A 86 meccsből 70-et megnyert volna akkor is, ha csak a táskáját küldi ki a pályára, az igazán érdekes az, hogy a fennmaradókat miként hozta le 16/2-re. (Ha valaki akarja a Nole elleni vereséget kiveheti nyugodtan, mivel ott - szerintem - volt közöttük akkora különbség teniszben, ami már nehezen orvosolható versenyzői erényekkel, illetve ott, akkor, abban a pillanatban Djokovic ellen a mentális fölény sem létezett. Sőt, hátrányban volt inkább.)

Azért érdekes ez, mert mindig voltak a teniszben nagyszerű versenyzők - Becker, Sampras - akik uralták a pillanatot, akik nagyszerűen tudtak koncentrálni akkor, amikor igazán fontos volt, de ők közel sem jutottak el ilyen magasságokba. Jó, Pete az első nyolc évet hozta Wimbledonban ugyanúgy, mint Rafa, csak ő picit később kezdte az uralkodást, és hamarabb fejezte be. 

De inkább azt hiszem, hamarabb fejeztették be vele.

Rafával nem tudják befejeztetni, úgy fest. Az tisztán látszik, hogy vannak néhányan, akik közelebb kerültek hozzá salakteniszben, másoknak vannak olyan fegyvereik, amikkel salakon kellemetlenséget okozhatnak, ám az egyáltalán nem látszik, hogy ebből a közelségből/fegyverből, miként fognak ők győzelmet kovácsolni Párizsban. 

Nem szeretem azt a mondatot, hogy fejben messze vannak, mert ez nekem mindig olyan megfoghatatlannak tűnt, de amikor erre a tizenegy párizsi győzelemre gondolok, akkor mégsem tudok másra gondolni. Ebben a tizenegy párizsi győzelemben az az igazán lenyűgöző, hogy Nadallal sosem fordult elő olyan, mint az első szett végén Thiemmel, hogy megveri saját magát. No jó, az első Federer elleni döntő első szettjében talán. Ő ilyenkor nem, hogy nem osztogat ajándék breakeket, szetteket, hanem a legjobbját veszi elő, mint például a harmadik szett végén, amikor bajba került a begörcsölt ujja miatt. Ha valami, akkor ez az, amire nincsenek szavak. Nem arra, hogy egyszer miként sikerülhetett, hanem arra, hogy miként sikerülhet mindig.

Rafael Nadal rúgott egy olyan tizenegyest, amit nem lehet kivédeni. Mert, még ha még ott is vagy testtel, ha bele is rakod a kezed, lábad, bármidet, Rafael Nadal tizenegyeséből akkor is gól lesz. 

Mert Rafael Nadal úgy akarta, hogy gól legyen.