Djokovic számára az élet most mesésen gömbölyű, pedig fél éve még darabokban volt

shadow

Hatalmas szeretettel és mérhetetlen tisztelettel fogadták a rajongók Novak Djokovicot Sanghajban. A 14-szeres Grand Slam-győztes kedden lépett először pályára a legrangosabb kínai tornán. Első meccsét Jeremy Chardy ellen vívta, akivel szemben végül magabiztosan, két játszmában továbbjutott.

Ez Djokovic első 1000-es versenye azóta, hogy Cincinnatiben elérte azt, ami korábban még egyetlen teniszezőnek sem sikerült: megcsinálta a karrier Golden Masterst. Ez azt jelenti, hogy pályafutása során legalább egyszer már mind a kilenc 1000-es tornán győzni tudott. 

A szerb alaposan kihasználja sanghaji tartózkodását, és rengeteg programot iktat be a verseny mellé. Részt vett például egy, az Asics által szervezett ünnepségen, ahonnan nem is távozott üres kézzel. Megkapta tőlük ugyanis nevének kínai írásjeles változatát.

Ezt követően megjelent a Lacoste rendezvényén is, ahonnan úgy jött el, mintha csak a Top Gun remake-jét indulna épp leforgatni.

Nem maradhatott el egy jóféle szabadtéri edzés sem, melyet Nole azért is szeret nagyon, mert így az anyatermészet segítségével föltöltheti a merülőben lévő raktárait.

Őt ismerve a meditációnak is helye volt a programban. Ezúttal természetesen hagyományos kínai eszközökkel megspékelve.

Sort kerített arra is, hogy megismerkedjen egy ősi kínai hagyománnyal. Meglocsolt egy hatalmas, öreg és bölcs szerencsehozó fát, melyhez a vizet egy régi, ódon kútból merítette.

A Chardy elleni meccse előtt pedig edzett egyet az első kiemelt és címvédő, Roger Federerrel.

A világranglistát egyelőre Rafael Nadal vezeti, és bármi történjék is Sanghajban, az ázsiai turné biztosan az ő első helyével zárul. Az év végi pozíciókról azonban majd a szezonzáró európai tornák döntenek.

A második helyért azonban már most, Sanghajban is nagy csata folyik. Mivel Federer 1,000 pontot véd, nagyobb az esély arra, hogy elveszíti ezt a pozíciót, mintsem, hogy megtartja. Főleg, hogy ezen sorok írásakor a svájci még a pekingi bajnok, Daniil Medvedev elleni első körös meccsén sincs túl. Extrém esetben egyébként még Juan Martín del Potro is följöhet a rangsor második helyére. 

"Nagyon boldog vagyok, hogy olyan helyzetben lehetek, hogy harcolhatok a világelsőségért" - mondta Djokovic. "Ez négy-öt hónappal ezelőtt még elérhetetlennek tűnt. Most azonban olyan pozícióban vagyok, hogy kifejezetten jó sanszom van az év végi első helyre, mely természetesen különösen nagy presztízzsel bír a játékosok körében."

Bárhogyan is alakul ez a hét a számára, ismét megérezhette, hogy az ázsiai drukkerek mekkora szeretettel veszik körül, amiből legalább annyira töltekezhet, mint az anyatermészettel való kapcsolatteremtésből.


(részben via)