Megnyerheti-e az Ausztrál Opent Andy Murray?

shadow

Tekintve, hogy az elmúlt 13 esztendő 52 Grand Slam-tornájából mindössze négyet nem Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic, Andy Murray vagy Stan Wawrinka nyert meg, úgy gondoltam, időszerű volna áttekinteni, hogy ez az öt játékos milyen esélyekkel vág neki az Ausztrál Opennek.

Nehéz dolgunk lesz, mert tegnap kiderült, hogy ha leírjuk azt, hogy valaki - Novak Djokovic - felkészületlenül is képes lehet megnyerni az Ausztrál Opent, azzal nem írtunk semmit.

Azóta próbálom magam elé képzelni mondjuk Gyurta Danit, amint felkészületlenül mondjuk világbajnok lesz, vagy Usaint, esetleg egy maratoni futót, de nem megy. De ha nem váltunk sportágat, hanem megmaradunk a tenisznél, akkor is ott a kérdés. nyert-e valaha bárki úgy Grand Slamet, hogy nem készült fel rendesen? Vagy nyert-e úgy világbajnokságot? Csak mert Nole majdnem nyert, igazán nem múlott sokon.

Ha valaki azt gondolja, hogy nem mondtam semmit akkor, amikor azt írom, hogy Novak Djokovicnak felkészületlenül is lehet esélye egy olyan mezőnyben, ahol ott van Murray, Federer és Nadal, meg még Wawrinka is, ahol ott van rajta kívül majd 40 Grand Slam, az vagy tényleg hardcore fan, akinek úgyis mindegy, mit írunk, vagy funkcionális analfabéta. (Bár ők meg aligha tudják, mit jelent ez a szó, így aztán ezen lépjünk is túl gyorsan)

Mindez csak azért baj, mert Andy Murray esetében semmi ilyet nem tudok írni. Neki soha nem lesz esélye Grand Slamet nyerni akkor, ha nem tolta bele azt a melót, amit bele kell, már csak azért sem, mert legtöbbször akkor sem sikerült, amikor beletolta. Persze nála - szemben Noléval, akinek a felkészültségéről nem sokat tudunk - fel sem merül, hogy esetleg ne dolgozott volna eleget decemberben, Miamiban.

Ha nem dolgozott volna eleget, ő biztosan nem lenne világelső, ő, ha nem dolgozott volna eleget, nem lenne életében először első kiemelt egy Grand Slam-tornán. És neki - szemben a többiekkel - nem volt elég két-három évig edzeni, mint az állat, mire felért oda, ahova, neki több, mint egy évtizeden keresztül kellett művelnie ugyanezt. Leírtam már többször, Andy Murray világelsősége elsősorban a kitartás diadala, mint ahogyan esetleges Ausztrál Open-győzelme is az volna egyértelműen.

Öt döntőt veszített el ugyanis Melbourne-ben az utolsó hét évben, ebből négyet Djokovic ellen.

Persze éppen kapaszkodhat abba a ténybe a skót, hogy ebben az évtizedben csak Nole és Federer győzte itt le (39/7-es mérleg 2010 óta), és gondolhatja azt, hogy itt is kivárhatja a sorát, ahogyan kivárta a világelsőség tekintetében is, mégis jónéhány szakember úgy gondolja, hogy manapság már Murraynek talán több esélye lehet Garrost nyerni, mint Ausztrál Opent. Olyannyira, hogy utóbbi nem is fog sikerülni sohasem. Nem gondolnám azonban, hogy ők a spirituális érveken, a fájó vereségek miatt esetlegesen felépült gátlásokon kívül, bármiféle sportszakmai érvet is fel tudnának sorakoztatni amellett, hogy Andy Murray miért pont ezt a GS-t nem fogja behúzni sohasem.

Kontrázhatnánk persze, hogy mindjárt itt van például a soha vissza nem térő alkalom, ám ez nem biztos, hogy így van. Hiába ő a világelső, és hiába lehet a mezőny picit gyengébb, mint az elmúlt években, Murray messze a legtöbb meccset játszotta az elmúlt fél évben, és bár kétségtelen elért majd' mindent, amit elérhetett, ami lelkileg, és önbizalom terén kétségtelenül sokat jelenthet, mindössze két hetet tudott pihenni élete alighanem legmegerőltetőbb két és fél hónapja (fél éve?) után.

Ez pedig visszaüthet.

Dohában kifejezetten macskásnak tűntek a lábai, amit persze köszönhet annak is, hogy a kemény munkát követően felfrissülni már végképp nem maradt ideje, de az is lehet, hogy mindez az első jele annak, hogy elfogyni látszik picit az üzemanyag, hiszen 74 meccset játszott le áprilistól novemberig.

Annak az egynek nem lehet a jele, hogy nem végezte el mindazt, amit el kellett végezni.