Néhány gondolat Fucsovics Marci vereségéről

shadow

Amikor Marci kikapott Miamiban az első fordulóban Marterertől, átfutott az agyamon, hogy csak nehogy bekerüljön Marci most egy vereség spirálba, mert ilyen félévek, hónapok után, mint amilyenen túl volt, ez sok teniszezővel elő szokott fordulni.

Mindezt nem azért írom le, hogy bizonygassam, hogy megbújik bennem valahol egy látnok, illetve, hogy én mennyire értek ehhez a játékhoz, hanem azért, mert pontosan a dolog megérezhetősége az, ami bizonyítja, hogy ilyen ebben a sportágban igenis elő fordul, előfordulhat, nem egyedi esetről van szó. Nyilván nem szerencsés, nem akar az ember ilyet, szeretné elkerülni, de ettől még előfordul.

Novak Djokovicnak is volt három veresége zsinórban idén, akkor Marcinak is lehet nyilván öt. 

A világ 59. legjobb teniszezője aligha szorul a védelmemre, és biztos vagyok benne, hogy Sávolt Atila segítségével Marci ki fog mászni ebből a gödörből, túlteszi magát ezen a megtorpanáson, és összességében sikeres évet zár majd. Ott marad a legjobb százban egész évben, már csak azért is, mert látszik rajta, hogy rengeteg meló van benne, egy csomó játékelemben fejlődött az elmúlt év(ek)ben, stb.

Azt is látni kell azonban, hogy Marci az elmúlt fél évben – köszönhetően a Davis-kupa-sikereknek, a bázeli tornának és az Ausztrál Opennek – sokkal népszerűbb sportoló lett Magyarországon, mint volt addig. Már nem csak azok követik a pályáját, akik hétről hétre figyelik a teniszt, és éppen ezért helyükön tudnak kezelni ilyen rosszabb szériákat, hiszen láttak már hasonlót, hanem azok is, akik más sportágat követnek inkább, vagy pedig – és ezt itt most nem bántó szándékkal írom – divatdrukkerek. Akiknek nem életük a sport, de ha valahol magyar siker van, akkor arra azért odafigyelnek.

Ők – éppen azért, mert nem követik napi szinten a teniszt – nem értik pontosan miről van szó, nem tudják mi miért történik, ám ez mégsem gátolja meg őket abban, hogy véleményt, esetenként igen markáns véleményt alkossanak. 

A helyszínen kedden mindenki sajnálta Marcit, mindenki látta, hogy egy nyerhető, sőt inkább egy megnyert mérkőzést veszített el, ám azt is tudta szinte mindenki, hogy nem ő az első teniszező, akivel ilyen megesett. Senkiben fel sem merült, hogy Marci ne akart volna, ne küzdött volna, mint ahogyan az is nyilvánvaló volt az első pillanattól, hogy nem ez Marcinak életének legjobb napja, hogy nem igazán megy neki a játék.

De ettől még küzdött, kapart, és azt is megmutatta, hogy ő a jobb játékos, csak végül veszített.

Nyilván az ember nem beszélhet minden egyes nézővel a Kopaszi-gáton, de azért csak nyitott füllel jár egy ilyen eseményen. El kell mondjam, hogy egyetlen bántó, dehonesztáló megjegyzést sem hallottam a mérkőzés után. Sajnálta mindenki, ami történt, mindenki együtt érzett Marcival, és bántani szerintem nem bántotta senki sem.

Szemben azokkal, akik a neten alkottak véleményt. 

Ahol felvetettek szinte mindent. Beszéltek az edzőváltás szükségszerűségéről, lelketlen játékról, önismeret hiányáról, mindenről. És persze el lehetne intézni a dolgot annyival, hogy egy sportolónak, vagy a stábnak nem kell ilyenekkel foglalkoznia, sőt egyáltalán el sem kell ezeket a kommenteket olvasnia. Viszont egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Marci – vagy bárki az ő generációjából – erre képes.

És ha abból indulunk ki, hogy ha valaki, aki becsülettel dolgozik, ám – szinte törvényszerűen – bekerül egy ilyen spirálba, hamarább kijön onnan néhány vállveregetéssel, mintsem azzal, ha bántják, akkor azt is el kell mondani, hogy ezek a kommentek ebben az esetben finoman szólva is kontraproduktívak.

Nem tudom egyébként a megoldást, inkább csak hangosan gondolkodtam, azt mégsem írhatom, hogy ne legyetek hülyék, emberek. (részben EP egyébként, még mielőtt...)

Ui.: Annyit még a történethez, hogy az esetek jelentős százalékában, amikor valaki megszakítja ezt a szériát, azzal a lendülettel eljut az elődöntőig, vagy döntőig.