Tsitsipas bulldogként ragadta meg Djokovicot, és onnantól kezdve már nem eresztette

shadow

A Rogers Cup csütörtöki játéknapján Novak Djokovic kikapott egy szenzációsan játszó Stefanos Tsitsipastól, valamint az elődöntőt védő Denis Shapovalov is búcsúzott a legjobb 16 között. A lányoknál Simona Halep két meccset is behúzott, kiesett viszont az első két körben még remeklő Maria Sharapova, továbbá Petra Kvitova és Caroline Wozniacki is. Összefoglalónk következik.

A 19 éves Tsitsipas a döntő játszma elején breakelte Djokovicot, amit végig is tudott vinni a világ legjobb fogadója ellen. Sőt, a szerb egyszer sem tudta elvenni az adogatását a meccs során. Ez közel akkora teljesítmény a görög részéről, mint maga a győzelem, amivel bejutott pályafutása első ezres negyeddöntőjébe. 

"Nagyon büszke vagyok magamra és a hazámra" - mondta Tsitsipas. "Arra, hogy Görögország egyre inkább ott van a tenisz térképén. Nagyon sokat jelent nekem ez a siker. Soha nem éreztem még ennyi érzelmet egy győzelmem után sem."

"Láttam, hogy bizonyos ütéseivel gondjai vannak. Úgyhogy vártam, aztán megragadtam őt, mint egy bulldog, és nem eresztettem, így megvalósítottam a játéktervemet. Tudtam, hogy egy ponton meg fog törni, én pedig türelmesen vártam a pillanatra, ami végül bekövetkezett."

"Kikapni egy ilyen tornán az nem olyasmi, ami ne lenne fontos a számomra" - mondta Djokovic. "Úgyhogy rendkívül frusztrál a dolog, de helyre kell tennem magamban és továbblépni. Egész egyszerűen jobban játszott a kulcspillanatokban. Voltak ugyan esélyeim, hogy visszajöjjek a döntő szettben, de elpuskáztam őket. Ilyen a sport, tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket is."

Rafael Nadal egy eső-szaggatta meccsen két szoros szettben, a vártnál talán nehezebben győzte le a korábbi önmagát egyelőre csak kereső Stan Wawrinkát. Azokban a helyzetekben, melyekben a svájci jól játszott, a világelső még erőteljesebben, még agresszívebben, vagy épp még élesebb szögeket találva jött előre. Íme:

Nadal következő ellenfele Marin Cilic lesz, aki sima kettőben verte Diego Schwartzmant. Ő vélhetően még komolyabb ellenállásra lesz majd képes a világelső ellen.. 

"Ez egy komoly győzelem volt egy kemény ellenfél ellen" - mondta Nadal. "Pont egy ilyen meccsre volt szükségem, hogy egy kicsit felturbózzam az önbizalmam. Örülök, hogy ott vagyok a negyeddöntőben."

Tsitsipas legközelebb azzal az Alexander Zverevvel meccsel majd, aki a múlt héten legyőzte őt a washingtoni elődöntőben, majd meg is nyerte a tornát. A német Daniil Medvedevet két könnyed játszmában intézte el a tegnapi játéknapon. 

"Fizikálisan teljesen jól vagyok, és szerintem jól is játszom" - mondta Zverev. "Ráéreztem a ritmusra, hogy egymás után tolom a meccseket, és egyelőre rendben működik minden."

Kevin Anderson és Grigor Dimitrov is ott van a nyolcban. Előbbi a fehérorosz selejtezős Ilya Ivashkát verte kettőben, míg utóbbi csak vért izzadva Frances Tiafoe-t döntő szett tie-breakben. 

Ami a lányokat illeti, a sort mindenképp kezdjük Simona Haleppel, aki behúzott egy duplát csütörtökön. Előbb Anastasia Pavlyuchenkova ellen nyert meg egy pokolian kemény meccset, a döntő szettben 2:4-ről fordítva, majd Venus Williamst győzte le jóval simábban. A román lány elképesztő erőnlétét talán az alábbi pont summázza legjobban. Teljesen lefedte a pályát.

Halep egyébként az eddig parádézó Maria Sharapovát legyőző Caroline Garciával csap majd össze a negyeddöntőben.

Sloane Stephens 6:2, 5:1 arányban is vezetett már Carla Suarez Navarro ellen, aki azonban, megragadva a veszett fejsze nyelét 5:5-nél kiegyenlített. Ekkor az amerikai lebreakelte az akkor már nyomás alatt adogató spanyolt, majd lezárta a meccset. 

"A régi énem valószínűleg kiborult volna ebben a helyzetben" - mondta Stephens. "Örülök, hogy a végére összeszedtem magam, és megtaláltam az utat a győzelemhez."

Stephens majd azzal a lett Anastasija Sevastovával mérkőzik a negyeddöntőben, aki a tizedik kiemelt Julia Görgest verte. A holland Kiki Bertens hasít előre a táblán, ugyanis Karolina Pliskova után egy másik cseh klasszist, Petra Kvitovát is elütötte a továbbjutástól. Ashleigh Barty lesz majd az ellenfele a negyeddöntőben, aki a Kerber-verő Alize Cornet ellenében jutott tovább. 

Caroline Wozniacki, Halephez hasonlóan két meccset is játszott volna a csütörtöki játéknapon, mivel azonban rögtön az elsőt elvesztette döntő szett tie-breakben Aryna Sabalenkával szemben, a torna már véget is ért a számára. A fehérorosz lány azonban nem bírta el azt a terhelést, amit Halep, és bár jól kezdett Elise Mertens ellen, a végére összezuhant, és a belga a harmadik szettben már lemosta őt a pályáról. 

Ellenfele majd a címvédő Elina Svitolina lesz, aki Konta Johannát verte két játszmában. 

Íme a negyeddöntők párosításai: