Maros András: "Nem úgy lettem vasasos, mint AC/DC-rajongó"

shadow

A hétkötetes íróval, a Semmi negyven című teniszmemoár szerzőjével, Maros Andrással a foci és a tenisz iránti szeretetéről, a Vasashoz, a Borussia Dortmundhoz fűződő különleges viszonyáról, kedvenc teniszezőiről, írói alkatáról és módszereiről, készülő műveiről beszélgettünk Tesis a világ-sorozatunkban.

Előbb érdekelt az írás, mint a sport? Legelőször az olvasás érdekelt. Imádtam olvasni – a Népsportot. Ha volt nálam 2 forint, nagy dilemmába ütköztem: Népsportot vegyek vagy egy Túró Rudit, mindkettő 1 Ft 90 fillérbe került. A Sportot úgy olvastam, mint egy könyvet, az első oldaltól az utolsóig minden betűt. A foci volt a kedvenc, persze. Az alsóbb osztálybeli klubok játékosainak nevét ugyanúgy tudtam, mint az NB I-esekét. Egyébként a Ganz Villamossági Művek fekete salakos (mindig saras) pályája mellett nőttem fel.

A Marczibányi téren? Igen. Jártam meccsekre. („Játszik a Villany!”) Pár barátom igazolt játékos volt, irigyeltem őket. Harmadikos koromban szerveztem egy csapatot a környékbeli haverjaimból, azt terveztem, hogy velük kiállunk a Ganz felnőttcsapata ellen. Egyetlen stabil poszt volt, az enyém, középcsatár, 9-es mez. (Lásd még: cselgép.) A téren volt – és mai is ott van – a Statisztika pingpongcsarnoka, a Budapest Bajnokságokra és Top 12-kre lejártam, hónom alatt az aznapi Népsporttal.

Nahát, én is így tettem a '90-es években. Tudtam, ki kicsoda, kinek milyen esélyei vannak. Klampár Tibortól minden győztes meccse után autogramot kértem. Apám néha lekísért a pingpongversenyekre, őt is érdekelte, ő egyesületben pingpongozott.

Ezek szerint a fociszereteted megelőzte a tenisz iránti rajongásod? Igen, mindenképp. Elég jól fociztam, benne voltam az iskolacsapatban. Az egyik évben eljutottunk a kerületi döntőig; a csoportmeccseken sorra lőttem a gólokat, nagy részem volt benne, hogy bejutottunk a döntőbe. Ott a Fenyves utcai Általános Iskola volt az ellenfél, ők is veretlenek voltak, mint mi. Egy-két perccel a lefújás előtt mi vezettünk egy góllal, amikor is jött egy beívelés oldalról, a kapunk elé, felugrottam, hogy kifejeljem, de kézzel értem a labdához. Viszont nem volt teljesen egyértelmű a dolog, úgyhogy odaszaladt a bíró, meg mindenki más is, a tornatanárok, az egész kerület, hogy tisztázzák velem a helyzetet... olyan csönd volt, mint a koncerteken az első leütött akkord előtt. „Kisfiam, mondjad, fejjel vagy kézzel értél a labdához?” „Háát... kézzel”, mondtam. Tizenegyes, belőtték, hosszabbításban kikaptunk. Az eset után egy szaktanári dicsérettel lettem gazdagabb, és tíz baráttal szegényebb.

A Vasas hogy jött az életedbe kedvenc klubként? A pontos körülményekre nem emlékszem. Az biztos, hogy nem úgy lettem vasasos, mint AC/DC-rajongó – ami azért lettem, mert a céllövöldében az AC/DC-kitűzőt találtam el, pedig a mellette lévő Rolling Stones-osra céloztam. Valakinek muszáj volt drukkolni. Talán ennyi. Voltak a suliban a fradisták meg a dózsások, voltak a honvédosok, és egy-két mtk-s meg pár vasasos. A Vasas volt a legszimpatikusabb.

Ki volt a legkedvesebb futballistád gyerekként? Az egész ’77-es bajnokcsapatot szerettem. Abban a csapatban már ott volt három nagy kedvenc: Zombori, Izsó és Várady. Később jött Kiss Laci, őt egyszerűen imádtam, ő volt a legnagyobb kedvencem. Azért egy-két másik klubból is szerettem játékosokat: Törőcsik, Nyilasi, a kapus Katzirz Béla. Róla rajzsorozatot is készítettem.

Katzirz_rajz_Maros

A külföldiek közül? Az első, akiért rajongtam, az Simon Tahamata volt, az Ajax csatára. A '78-as vb-ről Kempest bírtam a legjobban. Általában a gólerős csatárok, a virtuózok voltak a kedvenceim. Meg a kapusok. Mint Dino Zoff. Ő volt az első, akit simléderes sapkában láttam védeni. Ennyi kellett.

Volt kedvenc külföldi klubod is? Az Ajax. Egy tanévet Hollandiában, Eindhovenben töltöttem a szüleimmel, 1982-ben, de a PSV-ben akkor még nem voltak igazi nagy egyéniségek. Az Eindhoven abban az időben még nem is igen tudott közel férkőzni az Ajax-Feyenoord párharchoz, akkor még örökharmadikok voltak. Ugyanebben az időben, amikor Hollandiában éltünk, a német tévében vasárnap esténként megnéztem apámmal a Bundesliga-összefoglalókat. A Bundesligában elsősorban a VfB Stuttgartnak drukkoltam, főként egy Karl Allgöwer nevű játékos miatt. És hát a franciákat is szerettem, már akkor is…, pedig akkoriban még nem volt olyan erős európai klubcsapatuk, mint most.

A '80-as években különleges kapcsolat fűzött a Borussia Dortmundhoz, de ennek nem sok köze volt a csapat pályán nyújtott teljesítményéhez. A Dortmundot az UHU-meze miatt szerettem. De persze volt kedvencem is csapaton belül, a román Marcel Răducanu, tetszett a bátorsága, hogy disszidált. Egyébként nem is tudom, hogy lehetett volna nem drukkolni egy fekete-sárga csapatszínű klubnak, amelyiket az UHU ragasztó szponzorál... focicsapat és termék legcsodálatosabb egymásra találása, tökéletes márkakapcsolás... „ragad a fiúkhoz a labda”. Amikor már nem az UHU volt a mezszponzoruk, elbúcsúztam a Borussiától.

UHU

A Semmi negyvenben írod, hogy ott hagytatok édesapáddal egy Vasas-Ferencváros meccset a 10. perc környékén, mert korán kiállították kedvencedet, Zombori Sándort. Kettős rangadó volt a Népstadionban. A második meccs volt az érdekes, a Fradi-Vasas, de az elsőt, a Dózsa-Honvédot is megnéztük. Apám a Fradinak drukkolt, én a Vasasnak. Zombori Sándort élőben látni a teltházas Népstadionban, esti meccsen, az élményben körülbelül a Holdra szállással ért fel. Nem emlékszem már a kiállítás okára, valószínűleg egy béna becsúszás lehetett az, de azonnal pirosat kapott. Egy világ dőlt össze bennem, megsértődtem Zomborira, kikészültem. Apám még maradt volna, de én mondtam, hogy vége, indulunk. Hazamentünk.

Második novelláskötetedről, a Neveket akarok hallaniról mesélted egyszer, hogy a borító és a cím alapján egy Vasas-drukker azt hitte, hogy botránykönyvet írtál. Hogy történt pontosan ez az eset? 2003-ban jelent meg ez a kötetem, a Könyvhétre. A tűző napon ültem a Palatinus Kiadó sátra előtt Háy János társaságában, már épp készülődtem hazamenni, amikor elkapott egy idős úr: megveregette a vállam, „Maros András, ugye? Jól van. Neveket akarok hallani, ugye? Jól van. Nagyon jó a cím, meg a borító, a piros-kék csocsófigura is telitalálat, végre valaki előveszi a felelősöket, leírja a neveket, akik a Vasasban valaha történt visszaélésekért felelnek!”

Lelőtted a poént? Igen. Bár nem kellett volna. Mondtam neki, hogy ebben sajnos mai novellák vannak, nem az, amire számít. Visszatette, és csalódottan elment.

Semmi negyven c. teniszmemoárodban kilenc példaképedről, plusz Roger Federerről írtál. Miért szeretted őket a leginkább? Becker négy évvel idősebb csak nálam. Ő volt az első olyan sztár, akivel összemértük az életkorunkat. Tizenhét éves volt, amikor megnyerte a wimbledoni bajnokságot, én akkor tizenhárom. Őt látva éreztem először, hogy talán most nem itt kéne tartanom, ahol tartok, ha igazán sokra akarom vinni. Később jött Agassi, aki '70-es születésű (én '71-es vagyok), aztán Chang, aki '72-es... Elkerülhetetlenné vált, hogy szembe nézzek a tényekkel... Ha csak egy nevet kéne mondani, hogy a könyvemben szereplők közül ki a legnagyobb kedvenc... Edberg... igen, az ő játékát szerettem a legjobban. Az eleganciáját... azt a magától értetődő természetességet és könnyedséget, ami a röptejátékát jellemezte. Mi a röptét gyakorlatilag egyáltalán nem gyakoroltuk, ezért hát nem is igen tudtunk röptézni. Csak kezet fogni jártunk a hálóhoz. Tény, hogy salakon nőttünk fel, óhatatlanul is alapvonaljátékossá nevelődtünk, lassú volt a játék, nem érte meg a hálónál kockáztatni, ennek ellenére azért jobban is röptézhettünk volna, mint ahogy röptéztünk. Sokan csak kapálóztunk, én is. Például láttuk, hogy párosban előre kell menni a hálóhoz, legalábbis illik, mentünk is, de amit ott elöl műveltünk, az katasztrofális volt, csak alibi. Na, és akkor ehhez képest láttam ezt a svéd fickót, akinek úgy állt a kezében az ütő volleynál, mintha az egész, kéz és ütő, egy egység lett volna. Lendlt nem szerettem különösebben, arra volt jó, hogy lehetett ellene drukkolni. Wilandert annak dacára is szerettem, hogy passzívan játszott, a biztonság volt a fő szempont a teniszében. Sampras igazi all-round player volt. Nem alapvonaljátékos, de nem is eszetlen szerva-röptéző – ahol éppen állt, azt csinálta jól... majdnem mindegy volt neki, milyen felületen játszik. Aztán jött Federer, és még egy szintet emelt ezen az egészen.

A fiatal Maros András

Sok olyan edzői instrukciót beleszőttél a történetekbe, amit te kaptál. A válogatott keretedző azt mondta, „úgy kell a fonák nyesést ütni, mintha leölnéd a disznót”. A '80-as évek elején volt egy klubtársam, aki Brazíliában élt, nyaranta hazajött a családjával Magyarországra, itt versenyzett. Látszott, hogy őt rendesen megtanították teniszezni. Egészen máshogy játszott, mint mi. Nemcsak más felfogásban, de tök más technikával is. Úgynevezett Western fogásban fogta az ütőt tenyeresnél, ezt mi palacsintasütő-fogásnak hívtuk egymás közt, én ilyet korábban még senkitől sem láttam (ma már csak ilyet látunk). Mi még Eastern-fogásban vagy kalapácsban fogtuk az ütőt, és picit csuklóban elfordítottuk, hogy ne menjen világgá a keményebben megütött tenyeres. Aztán jött ez a srác, és megmutatta, hogy máshogy is lehet. Azonnal elkezdtem kopírozni, és éreztem, hogy ez nekem is jól áll, marha nagyokat tudtam pörgetni, kiszorítottam az ellenfeleket... aztán meglátták az edzők és rám szóltak, hogy ezt így ne... hagyjam abba! Ettől függetlenül, ha épp nem látott edző, folytattam, így játszottam, Western fogással. Egyébként is jellemző volt, hogy ha láttam valami újat, ellestem, és alkalmaztam. Volt egy dán teniszező például, Peter Bastiansen, azt hiszem, Davis-kupa-meccsen láttam, ő valamiért nem az ütőnyél végét fogta, hanem jóval följebb. Na, másnap már én is... az ellenfeleim nagy örömére; ugyanis abszolút nem éreztem így az ütési távolságot. Az ellesett fortélyok közül amúgy semmit sem alkalmaztam tartósan, mert mindig felülírta valami újabb őrület.

A tenisz vb alatt cseteltünk, és akkor írtad, hogy „ha így csuklóztunk volna, mint Sock, úgy hazazavar az edző, hogy egy életre elmegy a kedvünk a tenisztől.” Ez nem légycsapó, fiam, hanem teniszütő!” – mondták nekem, mert csuklóztam rendesen, nyilván azt is mástól láttam. Egyébként azóta is sok minden eszembe jut, ami kimaradt a Semmi negyvenből. Talán ha majd újra kiadják, beleírom. Például a minap beugrott egy mondás: „Ez a labda teniszezhetetlen!”. Ezt az a klubtársam kiabálta, aki egész edzésen arra ment, hogy eltaláljon a (teniszezhetetlen) labdával.

Egy évvel ezelőtti interjúnkban az akkori Ausztrál Openről mondtad, örültél, hogy nem Novak Djokovic és Andy Murray jutottak döntőbe. Mi a véleményed az idei tornáról és Roger Federer 20. Grand Slam-győzelméről? Zseniális volt Federer. Most tényleg csak miatta és Fucsovics Márton miatt tartott lázban ez a torna. Az meg külön szép volt, hogy egymás ellen is játszottak. Egy évvel ezelőtt, talán épp itt, a Hosszabbításon megjósoltam, hogy a 100-ban lesz Marci, mert ott a helye. Ugye? Most akkor jöjjön egy újabb jóslat, majd szembesítsetek vele: Marci ott lesz a Top50-ben is. Ja, és persze nagyon örülök Babos Timi óriási sikerének is!

"Örülök, hogy nem Murray és Djokovic jutott döntőbe" | Hosszabbítás

Maros András, a Puff, a Neveket akarok hallani, a Limonádé, a Csinálni kell, a Kávéházi pillanatok és az utóbbi évek egyik legjobb, legszórakoztatóbb magyar könyve, a Semmi negyven című teniszmemoár vagy éppen az Overnight c. film forgatókönyvének írója már két alkalommal is jelentetett meg cikket nálunk, a Hosszabbításon.

Így van. Tavaly ilyenkor azt mondtad Fucsovics Mártonról, hogy „ha Marci főtáblára kerül valamelyik nagy versenyen, és ott egy jó hetet produkál… én hiszek benne, hogy egyszer csak be fog robbanni a Top 100-ba. Mindene megvan hozzá.” Ez most megtörtént. Mit szólsz a melbourne-i meneteléséhez? Pontosan nem látok bele, mi hozhatta meg ezt a fordulatot. Az biztos, hogy Sávolt Attila nagyban hozzásegítette; Attila tudja, hogy kell dolgozni. Aktív játékosként nemcsak a tehetsége, de hihetetlen szorgalom is jellemezte. Igen, Sávolt abszolút benne van Fucsovics sikerében. Az, hogy a berobbanás 25 évesen jött el nála? Teljesen lényegtelen. Látjuk, hogy már egy 30 éves játékos sem számít idősnek. (Láttam, hogy Noszály Sanyi elindult a fedettpályás országos bajnokság selejtezőjén, 46 éves, feljutott a főtáblára.)

Az emberiség két csoportra osztható: John McEnroe-k és Björn Borgok. Az ember vagy ez, vagy az. Én McEnroe-nak születtem egy Borg családba.” - írod a Semmi negyvenben. Íróként melyikükre hasonlítasz inkább? Biztos, hogy nem Borgra. Elképesztő önfegyelme volt, ami nekem nincs. Egyre nehezebben megy a koncentrált munka. Sok minden érdekel, sok ötletem van, sok mindenbe szeretek belefogni, nehezen bírok egyvalamire fókuszálni hosszú távon.

Maros András eddig megjelent kötetei

Egy rádióinterjúban mesélted, hogy a nagyprózai műveidhez korábban elvonulásra volt szükséged. A Limonádét Franciaországban, a Semmi negyvent Amerikában írtad. Két gyönyörű kislányod mellett készült el itthon tavaly megjelent, Befutunk c. regényed. Akkor ezek szerint már megy ez itthon is? Úgy látszik, gyerektémájú könyveket így is tudok írni. A Befutunk eredetileg forgatókönyvnek készült, az csak úgy kijött belőlem, nem tudom, mikor és hogy, komolyan nem tudok vele elszámolni. Egyébként ha ott vagyok, és tudom csinálni, és más dolgom nincs, nagyon gyorsan írok... ettől néha meg is ijedek kicsit. Jobban szeretnék lassabban írni.

Vannak a dolgozószobájukba minden nap beülő, szigorú menetrend alapján dolgozó írók, ilyen volt szegény Esterházy Péter, és vannak azok, akiket nem zavar a zaj, a gyerekzsivaj, ilyen Dragomán György, aki simán hallgat alkotás közben metált mondjuk. Te is inkább ez utóbbi csoportba tartozol. Ez a módszer hogy alakult ki nálad? A kávéházi hangulatot nagyon bírom, inspirál. Egyébként mostanában egyre kevesebbet jutok el kávézóba, két gyerek meg egy kutya logisztikai menedzselése az otthonunkhoz köt. Amikor ösztöndíjjal elutazom külföldre, hosszabb időre, akkor én is beosztom a munkát: napi cél, minimális karakterszám, ilyesmi.

A Kávéházi pillanatok és a Játszótéri pillanatok c. könyveidhez is ellesett pillanatok adták a kezdőlökést. Van még a fejedben ilyen ötleted? Nem lesz több „pillanatok”, nincs az a közeg, ami újat hozna. A Játszótéri pillanatok márciusban jelenik meg. Van egy félkész regényem, 170 oldal megvan belőle, Dániában írtam, Két-három dán a címe, még nem publikáltam belőle részletet sehol, idén befejezem. Illetve rendületlenül készül a Phil Collins című színdarab, amint Szálinger Balázzsal közösen írunk.

Te vagy az egyik irodalmi update-trénerem, főleg a kortárs világirodalomban. Az amerikai írók iránti érdeklődésedet mennyire befolyásolta, hogy az Egyesült Államokban jártál egyetemre? Semennyire. Az amerikai irodalom iránti érdeklődés később jött. Nem is tudom már, ki volt az első, aki nagy hatással volt rám. Raymond Carver és Denis Johnson rövidprózája tuti, hogy az elsők között volt, utóbbi angol nyelven. És Anne Tylertől, David Foster Wallace-től is sokat olvastam, picivel később Michael Chabontól is.

Bret Easton Ellisszel találkoztál is. Abban az évben jelent meg a Limonádé című regényem, amikor ő volt a Könyvfesztivál díszvendége Budapesten. Volt egy titkos dedikálása a Sirályban, megszimatoltam, elmentem. Azt mondta, tetszik neki a könyvem citromos borítója. Az udvariassági köröket lefutottuk, jó fej volt.

A Könyvfesztiválon fehér kesztyűben dedikált, ijesztő volt valamiért. A Sirályban levette a kesztyűt.

Az extrémhülye sportokról lett kedved írni. Mik szerepelnek az eddig méltánytalanul kevés publicitást kapó listádon? A sajtgurítás, a sípcsontrugdosás, a víz alatti hoki és a feleségcipelés. Van még sok. Sorozat lesz belőle.

Tesis a világ – 1. rész: NÉMETH RÓBERT: “AZ VOLT A BECENEVEM, HOGY ROBSON”

Tesis a világ – 2. rész: SZEGŐ JÁNOS: “ÉN VAGYOK FORREST GUMP ÉS ROCKY IS”

Tesis a világ – 3. rész: ESTERHÁZY MARCELL: “ELÉG JÓL TUDOK SÍRVA FUTNI 5-6 KILOMÉTERT”

Tesis a világ – 4. rész: LÁZÁR DOMOKOS: “AMI A RADIOHEAD A ZENÉBEN, AZ ZIDANE A SPORTBAN”

Tesis a világ – 5. rész: VALUSKA LÁSZLÓ: “VAN, AKI MAGDI ANYUSSAL ÉLI AZ ÉLETÉT, ÉN LEBRON JAMESSZEL”

Tesis a világ – 6. rész: LÉVAI BALÁZS: “LEPLEZETLEN VARGA DUMI-HÍVŐ VAGYOK”

Tesis a világ – 7. rész: CSEPELYI ADRIENN: “HA ÉN NEM SZÓLOK, HOGY EZ NEM OKÉ, MÁS SEM FOG”

Tesis a világ – 8. rész: PETŐ PÉTER: “A FELCSÚTNAK SEMMIJE SINCS, CSAK ORBÁN VIKTORA”

Tesis a világ – 9. rész: JÓKUTI ANDRÁS: “NEM BÁNTAM VOLNA, HA VÉLETLENÜL VILÁGSZTÁR LESZEK”

Tesis a világ - 10. rész: PRIEGER ZSOLT: “KERESD AZ ÚJAT ÉS KÍSÉRLETEZZ!”