Magyar Nemzeti Szertáros

shadow

„Várjá',várjá',várjá', várjá'...
Magyar rapper ne viseljen baseballsapkát,
Mely eltakarja szép magyar homlokát!
Magyar rapper viseljen darutollas föveget,
Magyar nyelven szavaljon szép magyar szöveget!
Legények! Van nekünk Tisza sportcipő,
Nyugati márkát hordja csak a nyugati rappelő!”
/Bëlga: Magyar Nemzeti Hip-Hop/

Amennyiben az volna a koncepció Szertáros Lőrinc és Szélesi(né) 2rule névre hallgató projektje mögött, hogy ezeknek ez is jó lesz, akkor nem szóltam semmit. Ha úgy gondolták, hogy a fiúk majd büntetésből rohangásznak szaladgálnak Adidas/Nike helyett 2rule-ban, akkor minden rendben. Szerethetőbb gondolatot, mint a milliókat kereső labdarúgók szívatása, úgyse lehet találni Magyarországon, idestova negyven éve.

Kutas elvtárs soha nem tartozott a népszerű elvtársak közé, ám amikor az egész NB I-et kizavarta az Ügetőre mezeit futni, felmérő jelleggel, akkor azért elismerően bólogatott a nép. Ez kell ezeknek. Majd megtudják, milyen a bányában robotolni. Majd megtudják, milyen jó soruk van.

Persze dehogy tudták meg, csak elcsalták azt is. 

És bár azt hiszem, ez a 2rule még a mezei futáshoz képest is durva kiszúrás volna, azt hiszem, el kell engednünk ezt a vonalat, a VIP-páholyok világában aligha erről lehet szó. Sokkal inkább arról, hogy vannak ma Magyarországon néhányan, akik azt hiszik, hogy a világ sportruházat gyártása 2018-ban ott tart, hogy majd valakinek a felesége, akinek egyébként jó az ízlése, eldönti hol legyen fehér, hol piros és hol zöld. Ő majd visz bele egy kis furfangot, egy kis magyaros virtust, kicsit kiengedi hasban – hogy ne látsszon annyira a pocak –, aztán már el is adtunk belőle sok százezret. 

Akadnak emberek, akik úgy gondolják, hogy 2018-ban sportruházatot gyártani annyi, mint megvenni Kínában ugyanazt az vásznat, amit megvesz a nájki vagy az adidasz, és rányomni ez a logót: Pödört bajusszal, nem szőrzettel!, és annyi. Dől a lé.

Csak közben egyfelől nemet mondunk úgy hatvan év innovációjára, nemet mondunk arra, amit mondjuk akár az Adidas, akár a Nike, akár kisebb márkák ez idő alatt kitaláltak, vagy amit eztán ki fognak találni. 

Én tényleg életemben nem találkoztam Szélesi Zoli feleségével, és készséggel elhiszem, hogy érti a szakmáját, hogy jó ízlésű, ügyes asszony, és azt sem vitatom, hogy megfelelő helyre tudja rakni a címert a meggypiros szöveten, ám közben a világ sportruházat gyártása arra felé megy, hogy miként tud olyan ruhát gyártani, ami energiát ad vissza a sportolónak. Energiát. Vissza. Többek között. Már túl vagyunk azon az időszakon, hogy tényleg vízhatlan-e az anorák.

Nem mondom, hogy sportruházatot gyártani tudomány, de az elmúlt tíz-húsz évben az iparág egyértelműen olyan irányba ment el, hogy legalábbis nagyon nagy mértékben használja különböző tudományágak vívmányait. Nem tudom, ezekkel a tudományterületekkel akár Szertáros Lőrinc, akár Szélesiné milyen mélységig van tisztában, merthogy ezek közé a tudományágak közé nem sorolnám a dizájnt, de tartok tőle, hogy nem igazán.

És akkor a névválasztás nagyszerűségéről még nem is szóltam, bár azt Grafitembernél jobban úgysem tudja megfogalmazni senki sem.