Akár négy autót is indíthat a Comtoyou a WTCR-ben

shadow

Belga lapértesülés szerint az eddig bejelentett két versenyző mellett további kettőt szerződtethet, és összesen négy autóval indulhat a Comtoyou Racing, amely elsőként nevezett a WTCR Túraautó Világkupába az Audi RS3 LMS-el.

A belga alakulat tavaly Stefano Cominivel lépett fel a TCR International Seriesbe, majd a harmadik fordulótól kezdve a svájci mellé szerződtette Frédéric Vervischt is. Comini három győzelemmel végül az összetett harmadik helyén zárt, míg Vervisch egy harmadik helyet szerzett Monzában.

Két ülés már biztosan elkelt, az egyik RS3-at a belga szövetség által támogatott Denis Dupont, a másikat pedig a Zengő Motorsport egykori versenyzője, Aurélien Panis vezeti majd. A Dernier Heure információi szerint viszont újabb két pilóta és Audi érkezhet a csapathoz, azaz a Comtoyou alkothatja a Túraautó Világkupa első négyesfogatát. A belgák szerint az egyik versenyző Vervisch lehet, a másik pedig az a Nathanael Berthon, aki a háromszoros Le Mans 24h győztes Benoit Treluyer oldalán versenyzett idén a csapattal az Andros Trophy jégrali bajnokságban, és harmadik lett az Audi A1 Quattroval.

Berthont egyébként máshonnan is ismerhetik az autósport kedvelők, 2010-ben nyert futamot a WSR-ben, 2013-ban pedig a GP2-ben. Mivel a Formula 1-be nem nyíltak meg számára a kapuk, elindult a sportkocsizás világa felé is. Az elmúlt négy évben ott volt a Le Mans 24h-n, ahol legjobb eredményét 2015-ben érte el, amikor a Murphy Prototype színeiben ötödik lett az LMP2-es kategóriában. A 2015/16-os szezonban három verseny erejéig a Formula E-t is kipróbálta.

A DH azonban ezen kívül más pletykákat is hallott. A Hondákkal induló Boutsen-Ginion Racingnél még van egy szabad hely Tiago Monteiro mellett, ami a belgák értesülése szerint vagy Tom Coronelé, vagy a tavaly figyelemreméltó eredményeket elérő (és például a TCR Benelux-ot megnyerő) Benjamin Lessennes-é lehet.

Ezen kívül ők is úgy hallották, hogy Peugeot 308 TCR-el tervező DG Sport egyik pilótája az az Aurélien Comte lehet, aki a francia márka fejlesztőpilótája volt, tehát igen alaposan ismeri a technikát.

Cominivel kapcsolatban konkrét információkat nem írtak, ám úgy fogalmaztak, "híreket várnak" a svájcitól.