Hivatalos: Ma Qing Hua helyettesíti Monteirót Makaón

shadow

Egy előzetes nevezési listán már korábban kiszivárgott a neve, ma pedig hivatalosan is bejelentett, hogy a kínai Ma Qing Hua vezeti Tiago Monteiro autóját az Oscaro WTCR Túraautó Világkupa idényzáró hétvégéjén.

A portugál versenyző ugyan Suzukában visszatért, méghozzá igen meggyőző teljesítménnyel, Makaó viszont egy rendkívül balesetveszélyes pálya, így orvosai tanácsára ezt a fordulót kihagyja, és már 2019-re készül. 

Ma idén már indult két versenyen a WTCR-ben, a két kínai hétvégére vette át a Boutsen Ginion Racing egyik Hondáját Benjamin Lessennes-től, aki Monteiro egész éves helyettese volt a belga csapatnál. 

A kínai versenyző  visszatérése viszont sajnos leginkább két ütközés miatt maradt emlékezetes. Az első a ningbói második futam utolsó körében történt, amikor Pepe Oriolát próbálta előzni, de nem vette észre, hogy külső íven ott poroszkál a sérült Hondával Yann Ehrlacher. A második esett már wuhanhoz köthető, ahol Rob Huffot lökte meg, majd kapott érte büntetést. 

A tempóval kétségtelenül nem volt problémája a korább F1-es tartalékpilótának, reméljük, Makaón már a versenyhelyzetekkel sem lesz.

"Örülök, hogy visszatérhetek a WTCR-be, és ismét vezethetem a Honda Civic Type-R TCR-t. A Boutsen Ginion Racing egy erős csapat, és nagyon kedvesen fogadtak már Kínában is. Túl vagyok az ismerkedésen, és remélem, hamar meglesz a tempó Makaón is. Ez az első olyan helyszín idén, ahol már jártam korábban, és ahonnan így van tapasztalatom. A top10-es helyezés már meg volt, most szeretnék tovább fejlődni Ningbóhoz és Wuhanhoz képest" - mondta Ma. 

A 30 éves kínai pilóta korább a Citroën versenyzőjeként két futamon győzött a WTCC-be (ő lett az első kínai, aki FIA VB versenyt nyert), tavaly pedig vendégpilótaként indult Makaón, és ő futotta a hétvége leggyorsabb versenykörét. 

"Nagyon örülünk, hogy Ma Qing Hua visszatér hozzánk Makaón. Bár nem ismerte sem az autót, sem bennünket, Kínában gyorsan beilleszkedett, és remek munkát végzett. Ezt mutatja a top10-es tempó, és a teljesen megérdemelt hetedik hely Wuhanban. A csapatunk először versenyez Makaón, és nagy segítség, hogy Ma illetve Tom Coronel személyében két olyan pilótánk lesz, aki ismeri a pályát" - tette hozzá Olivia Boutsen csapatvezető.

A Ma által helyettesített Monteiro is ott lesz Makaón; tanácsadóként segíti a belga alakulatot.