Huff: Michelisz Norbi a barátom, sajnálom, hogy pont vele történt

shadow

A múlt hétvégi németországi WTCR-forduló egyik leginkább vitatott esete a harmadik futam vége fele történt. Rob Huff egy túlmelegedő és gyengülő autóval próbált valahogy hazaérni, amikor a futam korábbi szakaszaiban már két pofont is kapó Michelisz Norbi utolérte.

A magyar versenyző arra számított, hogy Huff, akinek korábban a kék zászlót is lengették, elengedi őt egy emelkedős jobbkanyarban, ám a két pilóta nem értette meg egymást, összeütköztek, mindketten a korlátnak csapódtak, és véget is ért a versenyük.

Norbi azóta részletesen is elemezte a szitut szokásos keddi blogbejegyzésében, de Rob Huff is elmondta véleményét az esetről. A két pilóta pont az Eurosport kamerája előtt beszélte meg a történteket.

"Esteban Guerrieri jött mögöttem, de a mérnököm szólt, hogy ő kapott egy büntetést Norbi meglökéséért, úgyhogy elengedtem, hadd menjen, nem volt értelme csatázni vele. Hagytam egy kis helyet mögötte, ő viszont kiszélesítette a pályát, és rengeteg törmeléket szórt fel, ami miatt valószínűleg megsérült az intercoolerem. Ezért veszítettem némi erőt" - magyarázta Huff
"Aztán elértünk egy emelkedős jobbkanyarhoz. Igyekeztem némi helyet hagyni magam mellett Norbinak, de igazából nem gondoltam, hogy tényleg ott próbál majd megelőzni. Bíztam benne, hogy csak a kanyar után, az emelkedőn. Nem láttam, pontosan mi történt, csak azt éreztem, hogy nekem jöttek, mindketten kiestünk."

Ebben a pillanatban ért oda Norbi is a kamerához, és Huff riporterbe átváltva egyből megkérdezte: 'mi történt, Norbi'?

"A pálya egy nagyon szűk részén jártunk, és azon a ponton nem tudtam megmondani, hogy Robnak a gumival vagy a motorral van-e éppen problémája. Láttam, hogy mások könnyedén megelőzik, és mivel ez volt a verseny utolsó köre, nem akartam lemaradni JK Vernay-ről és Pepe Orioláról. Bíztam benne, hogy lát engem a belső íven, de egy ilyen kanyarban ha két autó próbál elfordulni, és egy picit is rosszul mérik fel a távolságot, abból baj lehet. Sajnos elég csúnyán sérült az autó" - mesélte Norbi.
"Az a legrosszabb, hogy Norbival jó barátok vagyok. Sajnálom, hogy pont vele és velem történt ez az egész" - tette hozzá a 2012-es világbajnok.
"Én nem sajnállak annyira" - terelte vicces irányba a témát a magyar pilóta.
"Oké, de akkor legközelebb kinyírlak" - zárta nevetve Huffy.

Három forduló után Norbi negyedik az összetettben, 35 pont hátránnyal Yvan Muller mögött, miközben Huff a hatodik, az ő lemaradása viszont már 49 pont.