Kevin Gleason az év végéig marad

shadow

Aláírta szerződését az év maradék öt versenyhétvégéjére Kevin Gleason, így immár hivatalos, hogy az amerikai pilóta minden hátralévő futamon ott lesz Yann Ehrlacher mellett az RC Motorsport csapat színeiben.

A 30 esztendős versenyző Monzában csatlakozott a mezőnyhöz, ám azóta minden fordulóra külön megállapodást írt alá, most azonban úgy döntött elkötelezi magát a teljes hátralévő szezonra a Lada Vesta TC1 mellett.

Gleason eddigi legjobb eredménye egy kilencedik hely, amit rögtön élete első WTCC futamán sikerült elérnie, Monzában.

"Boldog vagyok, hogy maradhatok az RC Motorsportnál a WTCC szezon hátralévő részére. Nagyon élveztem eddig ezt a bajnokságot, és úgy érzem, még nem sikerült megmutatnom a képességeim legjavát ezen a szinten. A következő öt hétvége során szeretném még jobban megismerni a TC1-es autót, és előrébb akarok jutni a mezőnyben" - mondta Gleason.

"Tavaly a TCR Nemzetközi Sorozatban már álltam a dobogó tetején, és természetesen ez a célom a WTCC-ben is. Ez azonban egy teljesen más szint, különösen a gyártói jelenlét miatt. Szeretnék minden lehetőséget megragadni a fejlődésre a világ legjobb túraautó pilótái között."

A pennsylvaniai versenyző összesen háromszor győzött a TCR-ben; a WestCoast Hondával 2015-ben megnyerte a salzburgi és az abu dhabi első futamot, majd tavaly első lett a sepangi másodikon.