Mariani: dolgozunk Tassi Attila ügyén

shadow

A TC Blog megkeresésére Alessandro Mariani, a Honda TCR autóit építő JAS Motorsport ügyvezetője elismerte, vannak terveik Tassi Attilával a 2018-as szezonra való tekintettel, ám ennél többet egyelőre nem árult el a fiatal magyar pilóta helyzetéről.

A 18 éves Tassi tavaly versenyzett először Hondával a nemzetközi porondon, a TCR International Series-ben indult Michelisz Norbi csapatával, a M1RA-val. Ez volt mindössze a második szezonja a bajnokságban (2016-ban a B3 Racinggel és egy SEAT Leónnal versenyezett), de két futamot is megnyert, és az utolsó fordulóig harcban volt a bajnoki címért. Végül az összetett második helyén zárt Jean-Karl Vernay mögött.

Azóta kevés konkrétumot lehetett hallani róla és tavalyi csapatáról, ám a közösségi médiában megosztott képekből kiderült, több alkalommal is tesztelte a Honda új TCR Civic-jét, ami mindenkiben elindította a gondolatok szabad áramlását. Éppen ezért megkerestük a JAS Motorsport vezetőjét, aki elismerte, vannak terveik Atikával.

"Attila valóban több alakalommal is tesztelte velünk az új Honda Civic TCR-t, hogy a lehető legjobb csomagot adhassuk idén az ügyfeleinknek. Azért rá esett a választásunk, mert többféle TCR autóval van már tapasztalata, ráadásul jól ismeri a Civic korábbi modelljét. Éppen most zajlanak a BoP tesztek Valenciában, úgyhogy egyelőre nincs betervezve újabb közös munka vele" - mondta Alessandro Mariani a TC Blognak.

Azt természetesen nem vártuk, hogy a JAS első embere felfedi az összes lefordított kártyát, de azért kíváncsiak voltunk, elárul-e valamennyit a tervekből, éppen ezért feltettük a kérdést: van-e olyan opció, hogy Tassi Attila a JAS Motorsporthoz kötődő pilótaként, az olasz csapat támogatással induljon 2018-ban valamelyik hondás csapatnál. A válasz tömör, de annál többet sejtető volt:

"Jelen pillanatban is dolgozunk ezen!"

Ha mindez összejön, könnyen lehet, hogy akár négy magyar pilóta is indulhat idén a Túraautó Világkupában, Michelisz Norbi (Hyundai) mellett ugyanis a Zengő Motorsport is két hazai versenyzőt szeretne csatasorba állítani. Bár hozzá kell tenni, egyáltalán nem biztos, hogy a JAS Motorsport a WTCR-ben tervezi indítani Tassit.